Totális a káosz a szerb vízilabdában

2013. július 02. 09:52

Miután megfúrták az elnököt, szekértáborokra szakadt a sportág Szerbiában. Jelenleg se pénz, se vezető, miközben a kapitány és a válogatott játékosok nyilvánosan szólnak be azoknak, akik a kormányrúd környékén ólálkodnak.

Már Cseljabinszkban sem volt kerek a világ?

Cseljabinszkben néhány meghökkentő nyilatkozatba botlottunk a szerb potentátok részéről. Dejan Szavics szövetségi kapitány a Világliga megnyerését követően kijelentette, lehet, hogy kívülről úgy fest, a szerb válogatott uralja majd a következő négy évet, ám a szövetségben teljes a felfordulás, ő például azt sem tudja, kapitány lesz-e a világbajnokság után, függetlenül attól, milyen eredményeket érnek el.

Elődje, a meglehetősen ellentmondásos körülmények közepette menesztett, és immáron az amerikai pólósokat vezető Dejan Udovicsics sem kertelt: „hatalmas problémák vannak, én megmondtam nekik, hogy ennek katasztrófa lesz a vége. Nem hallgattak rám, de most már nem érdekel. Én az amerikaiakból fogok egy nagyon jó csapatot csinálni, ők pedig egyék meg, amit főztek. Lehet, hogy a válogatott eredményei egy ideig eltakarják a problémákat, mert ez egy nagyon jó csapat, de nem kizárt, hogy rájuk omlik az egész romhalmaz.”

Behatóbban egyikük sem fogalmazott, ezért megkértük régi barátunkat, a dél-szláv póló legtekintélyesebb szakíróját, Dean Bauert, a kedvünkért szaglásszon körbe, kívülállóként (ő horvát, a Sportske Novosti – az ottani Nemzeti Sport – vezető munkatársa) többet tudhat meg, mint amennyit a szerb bennfentesek esetleg elmondanak. Nos, Dean barátunk most küldött e-mailt arról, mire jutott az újságokat olvasgatva és szerb barátait kikérdezve.

A helyzet valóban nem rózsás. A szerb szövetség nemrég rendezte éves közgyűlését, amely úgy ért véget, hogy továbbra sincs elnöke a szövetségnek – mivel még jelölt sem akadt! Nem csoda: a kassza üres, viszont veszett érdekháború zajlik a háttérben.

Ebben benne van a kormányváltás is: az eddigi baloldali kabinetet nemrég váltotta a jobboldali pártszövetség, ezzel párhuzamosan a balhoz köthető Partizan Beograd mögül kiment minden, míg a Crvena Zvezdánál megindult valami (nem véletlen, hogy összeszedtek egy BL-győzelemre jó csapatot). Igaz, a pénzözön így sem sodorja el a klubokat, mindenütt jelentősek a tartozások, még a Zvezdánál is.

Eközben a közelmúlt nagyjai óriási csatákat vívnak: az egyik szekértábor vezetője Igor Milanovics, a szerb póló élő legendája, kétszeres olimpiai bajnok, aki 2011-ben edzőként nyert BL-t a Partizannal (emlékezetes módon a hiper-Recco ellen, Rómában). A másik tábort az egykori szövetségi kapitány, Nenad Manojlovics vezeti, aki a leváltott elnök, Velibor Szovrovics mellett áll: utóbbi dúsgazdag üzletember, a legnagyobb szerb busztársaság, a Lasta tulajdonosa, ám nemrég sikerült addig feszíteni a húrt, míg lemondott.

A hírek szerint Milanovics nem bocsátotta meg, hogy Udovicsics leváltása után Manojlovics nem őt, hanem Szavicsot neveztette ki szövetségi kapitánynak – ez volt az utolsó csepp a pohárban. Eközben a két vezető klub, a Partizan és a Zvezda is saját „verziókon” dolgozik, azaz minden van, csak egység nincs.

Bauer barátunk egyébként azzal zárta sorait, hogy szerbiai informátora annyit mondott: „rendkívül bonyolult a helyzet, a részleteket inkább elmondom neked személyesen Barcelonában, de készülj fel rá, hogy hosszú ideig fog tartani.” Kollégánk még hozzátette: a válogatott játékosoknak és Szavics kapitánynak is elege lett, a Világliga-döntő után immár nyíltan ostorozták a lehetetlen állapotokat. Már csak az kérdés, hallgat-e rájuk valaki, vagy mindenki a saját pecsenyéjének sütögetésével van elfoglalva...

Botrány a kanadai–szerb felkészülési meccsen

Tömegverekedésbe fulladt a Kanada–Szerbia felkészülési mérkőzés Edmontonban: hetvennégy másodperccel a befejezés előtt még a kispadról is beugráltak bunyózni a játékosok.

A szerbek kanadai edzőtáborozásuk után érkeztek a görög torna helyszínére – meglehetősen exluzív élményekkel megrakodva. Az első – és mint később kiderült, egyben az utolsó – tengerentúli felkészülési összecsapáson a friss Világliga-győztes elég hamar elment 6-2-re, ám ekkor a hazai bírók közbeléptek, és egészen minősíthetetlen részrehajlással 6-6-ra felhozták a kanadaiakat. A szerbek ezt elég nehezen viselték, azaz a feszültség kézzel fogható volt.

Részben a bírókkal, részben egymással ordítozott Udovicsics és McElroy, őket végleg, cserével kiszórták, majd kiküldték Sztefan Mitrovicsot, ebből egyenlítettek a kanadaiak. Ezután kaptak végre egy fórt a szerbek is, amit Nikola Radzsen kihasznált, ám a gólt követő pillanatban elég randán pofán rúgták az ifjú Nemanja Ubovicsot, és ekkor elszabadult a pokol. A vízben lévők egymásnak estek, több se kellett a parton lévőknek, a kispadokról is beugrált mindenki – és onnantól: ami belefér.

A meccset természetesen lefújták (ugyanazzal a lendülettel a másnap esedékes második találkozót is) – a kanadai közönség azonban gyaníthatóan vállvonogatva távozott: láttak ők már ilyet sokat a hokipályákon...



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok