Szentesen türelemre van szükség

2014. október 13. 16:30

A Magyar Kupából kiesett csapatnak még össze kell állnia – de ahogy Bujka Barbara mondja: „Jó úton járunk”.

Fotó: archív/Szentesi Mozaik

Miközben a szövetségben a férfi negyeddöntő mellett kisorsolták a Theodora Magyar Kupa női elődöntőjének párosítását is, a magyar bajnok a sebeit nyalogatta. A Hungerit-Szentes ugyanis némi meglepetésre kiesett a selejtezőben.

Ki gondolta volna, hogy az első mérkőzés lesz a kulcs? Ki gondolta volna, hogy a BVSC elleni 11–10-es győzelem lesz a szentesiek veszte? Ki gondolta volna, hogy három győzelemmel kiesik a csapat?

Pedig kiesett.

Kiesett, mert a BVSC-Wáberer Hungária-Zugló 11–6-os hátrányban 5–0-s etapot produkálva csak egy góllal kapott ki ellene, ami, mint később kiderült, továbbjutást ért számára – köszönhetően annak, hogy vasárnap este parádés teljesítményt nyújtva 12–9-re legyőzte a Keszthelyi Rita és válogatott társai fémjelezte UVSE-Centrál együttesét.

A hármas minitabella pedig a Szentes vesztét okozta.

„Így van, sajnos mi jöttünk ki rosszul ebből a körbeverésről. Mindez sok mindennek betudható. A BVSC ellen túlságosan megnyugodtunk, nem gondoltunk arra, hogy ennek következménye lehet. Az UVSE elleni meccsnek is a végét rontottunk el, mint kiderült, ez is számított. Viszont arra sem sokan gondoltak, hogy a zuglóiak tükörsimán verik meg a válogatottakkal felálló újpestieket”
– morfondírozott Tóth László, a szentesiek szakvezetője, aki pontosan tudja a siker receptjét, hiszen az előző idényben hasonlóképpen be-be csúsztak nem kalkulált eredmények, a szezon végén mégis népünnepély volt a Kurca-partján.

„Nyilvánvaló, hogy csapatépítés terén még sok a tennivaló. A lányok most csalódottak, mint ahogy én is, de előre kell nézni, dolgozni tovább, mert tragédia azért nem történt. Az idei női mezőny erősségét ismerve az efféle körbeverések simán benne vannak a pakliban” – tette hozzá a népszerű mester, akinek bizonyosan igaza lehet. Igaza, hiszen ez a szentesi csoport voltaképpen már-már felért a négyes döntővel – talán a szegedi csoportot gond nélkül abszolváló dunaújvárosiak is egyetértenek abban, nekik bizonyos jóval könnyebb dolguk volt kiharcolni a továbbjutást…

Nem kérdés, Szentesen türelmesnek kell lenni, időt adni ahhoz, hogy összeálljon a társaság, hogy masszív együttest alkotva folytassa hódítását.

„Így igaz. Jó úton járunk, nem szabad kétségbe esni. Négy hete kezdtük a közös munkát, természetes, hogy hibák jöttek elő – ezeket ígérhetem, kijavítjuk. Három győzelemmel kiestünk, ami természetesen nem jó érzés, de a sportban benne van. Mint ahogy az is, hogy az UVSE kiváló játékosai a BVSC ellen húsz kapufát lőttek. Ha csak a negyede bemegy, most az elődöntőről beszélünk – ilyen a sport” – mondta a csapat újdonsült játékosa, a világ egyik legjobb centereként számon tartott Bujka Barbara, aki remekül érzi magát itthon, iskolába jár, edz, és mindent megtesz csapata sikeréért.

Momentán a Magyar Kupa helyett már a nemzetközi kupa lebeg a szeme előtt.

Ezt a Szentest bizony hiba lenne bárkinek is leírni.

Igaz, ezt az ellenfelek pontosan tudják.

- a.z. -



BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok