Biros, Szivós, Regős: előre a 400 bajnoki felé

2014. október 06. 09:37

A kedden kezdődő férfibajnokságban sok rutinos játékos szerepel majd, megmutatjuk, a meccsszámok alapján kik a legtapasztaltabbak.

Biros Péternek nyolc meccse van a 400-ig (Fotó: MTI)

Azt jól tudjuk, hogy Ürögi Zsolt rekordját igen nehéz lesz befognia bárkinek is, ő 616 első osztályú mérkőzéssel vezeti az erre vonatkozó örökranglistát. Igaz, a mögötte 565 mérkőzéssel álló Tiba Péter még aktívan pólózik, az átalakuló OSC-ből az újonc UVSE-Hunguest Hotelshez igazolt, és itt gyarapítani fogja ezt a számot.

Minden idők harmadik legtöbb mérkőzését játszotta dr. Steinmetz Barnabás, a RacioNet-Honvéd játékosa is növelni fogja azt az 531-es számot, s így tesz majd testvére, Ádám is, aki 462 első osztályú bajnokinál tart.

Dr. Kiss Gergely sem panaszkodhat, a teljes rangsor 13. helyén áll 452 találkozóval, míg a Kaposvárra igazoló Vindisch Ferenc 446-tal, az Egerből Szegedre távozó Varga II Zsolt 420-szal fér be az első 20 közé.

Ami az aktív játékosok különrangsorát illeti: a felsorolt pólósok mögött három ferencvárosi játékos következik: Nyéki Balázs, Paján Viktor és Regős Áron "jogosan" képviseli a rutinit a Fradinál, utóbbi szerdán a 400. meccsét játszhatja majd az első osztályban.

Biros Péter és Szivós Márton is közelít a 400 felé, el is fogják minden bizonnyal érni ezt a számot a szezonban Egerben, míg Hegedüs Gábor (OSC), Kovács Olivér (Kaposvár), Süveges Máté (Debrecen) és Decker Ádám a 350-et fogja átlépni - nagy valószínűséggel.

Ami pedig a 300-as határt illeti: Juhász Zsolt (OSC) 299, Tóth Márton (Szolnok) 298, Hosnyánszky Norbert (Eger) és Áts Bertalan (UVSE) 293, Létay Krisztián (292) jár, így hamarosan harmadik századosok lesznek.

Juhász például akár már kedden, a Honvéd elleni tévés meccsen jubilálhat.

A legtöbb ob I.-es mérkőzést játszók élcsoportja:

1. Ürögi Zsolt 616
2. Tiba Péter 565
3. dr. Steinmetz Barnabás 531
4. dr. Molnár Tamás 527
5. Nitsovits Tamás 511
6. Mohi Zoltán 510
7. Vári Attila 504
8. Székely Bulcsú 502
9. Németh I. Zsolt 501
10. Tóth II. László 474
11. dr. Steinmetz Ádám 462
12. dr. Áncsán András 458
13. dr. Kiss Gergely 452
14. Molnár Péter 451
15. Vindisch Ferenc 446
16. Tóth Csaba 434
17. Kovács Róbert 433
18. Schmiedt Gábor 423
19. Bárány Attila 422
20. Varga II Zsolt 420

Az aktív játékosok élcsoportja:

1. Tiba Péter (UVSE-Hunguest Hotels) 565
2. dr. Steinmetz Barnabás (RacioNet-Honvéd) 531
3. dr. Steinmetz Ádám (Vasas-Plaket) 462
4. dr. Kiss Gergely (RacioNet-Honvéd) 452
5. Vindisch Ferenc (Kaposvári VK) 446
6. Varga II. Zsolt (Szegedi VE) 420
7. Nyéki Balázs (Ferencváros) 413
8. Paján Viktor (Ferencváros) 401
9. Regős Áron (Ferencváros) 399
10. Biros Péter (ZF-Eger) 392
11. Kiss Csaba (Szegedi VE) 391
12. Katonás Gergely (Ferencváros) 386
13. Szivós Márton (ZF-Eger) 384
14. Ágner Zoltán (Kaposvári VK) 383
15. Dávid Zoltán (UVSE-Hunguest Hotels) 375
16. Kis Gábor (Szolnoki Dózsa-Közgép) 369
17. Benczur Márton (UVSE-Hunguest Hotels) 360
18. Szécsi Zoltán (Kaposvári VK) 357
19. Hegedüs Gábor (A Híd-OSC-Újbuda) 349
20. Kovács Olivér (Kaposvári VK) 348
21. Süveges Máté (Debreceni VSE) 342
22. Decker Ádám (A Híd-OSC-Újbuda) 337
23. Weszelovszky László (Valdor-Szentes) 320
23. Gór-Nagy Miklós (A Híd-OSC-Újbuda) 320
23. dr. Hangody László (KSI) 320
 
-ds-



E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Split, Eb: a döntő előtti utolsó átmozgató edzés (Fotók: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok