BL-selejtezőkör Budapesten, a Szolnok Kragujevacra megy

2014. szeptember 29. 13:41

A LEN luxemburgi központjában elkészítették a Bajnokok Ligája selejtezője második körének csoportbeosztását.

Október 17. és 19. között négy csoportban küzd 16 csapat a két-két továbbjutó helyért. Az OSC Franciaországban csoportelsőként jutott ebbe a fázisba, s végül korrekt csoportba került, már ami az esélyeket illeti.

A selejtezőt ráadásul idehaza, Budapesten játsszák, a klub ugyanis vállalta a rendezést. Az ellenfelek között van a német Duisburg (alanyi jogon második körösek), a Nagyvárad (tőlük nemrég kikapott a csapat egy felkészülési tornán), valamint az orosz Sintez Kazany, amely igen jól szerepelt a Herceg Noviban rendezett selejtezőcsoportban.

A Szolnok is bekapcsolódik ebben a szakaszban. A magyar csapat Szerbiába utazik, Kragujevacban rendezik a kört, az ellenfelek: a hazai csapat, a török Yenka Istanbul és az olasz Posillipo Napoli (őket épp a minap verte 10-1-re az OSC).

A csoportok első két helyezettje jut a harmadik selejtezőkörbe, ahol páros meccseken jut fel a főtáblára négy együttes.
 
Vincze Balázs (OSC) véleménye a csoportról:

"Egy jó csoportba kerültünk, ráadásul hazai környezetben rendezik a mérkőzéseket, és ennek előnyeit ki kell használnunk. A marseille-i szereplésünkkel megteremtettük a lehetőséget arra, hogy egy jó négyes jöjjön össze, és a csoporttal egészen mostanáig elégedettek lehetünk. Innentől kezdve viszont el kell kezdeni dolgozni azon, hogy az eséllyel éljünk is. Elérhető a csoportelsőség, ugyanolyan odafigyeléssel és koncentráltsággal mint a hétvégén. Mindegyik csapattal számolni kell, mindegyiknek meg kell adni a kellő tiszteletet is. A német csapat ereje a saját játékunktól függ majd."
 
Cseh Sándor (Szolnok) reakciója: 
 
"Természetesen annak nem örülök, hogy nem rendezünk tornát, mert mióta a nyáron elkezdtük a felkészülést, ezt terveztük, így számoltunk. Ugyanakkor azt gondolom, nem halálcsoport a miénk, mint ahogyan a többi sem az. Nem lebecsülve az ellenfeleket, az Istanbul és a Posillipo egyértelműen verhető ellenfél, ellenük kötelező a győzelem, mint ahogyan a Kragujevac is verhető. Persze, ők hazai pályán játszhatnak, ez megkettőzi majd az erejüket. Ott kell, hogy eldőljön a csoportelsőség, mi erre törkeszünk. Jó állomás volt számunkra a nagyváradi torna, másfél hetet szánunk arra is, hogy az erőnlétünket rendbe tegyük. Nagyon fontosnak tartom, hogy a játékosok fejben is felkészüljenek az őszre, mert ez egy kemény menet lesz. Nyilván a BL és az Eger elleni mérkőzés már megmutatja, hol tartunk, az erős ellenfelekkel szemben derül ki, miben kell tovább fejlődnünk."
 
Madaras Norbert (Szolnok) gondolatai:
 
"Sajnálom, hogy nem tudunk selejtezőt rendezni, szerettünk volna. Igazából egy-két csapat kivételével, akik elég erősek, mindegy, hogy kit kapunk ebben a fázisban. Ez az egy-két csapat nem került hozzánk, nyilván a csoportelsőség a célunk. Valószínű, hogy a Kragujevac elleni mérkőzés lesz a döntő, úgy látom, hogy kicserélődött a szerbek kerete és gyengült is valamennyire. Viszont otthon játszanak, Szerbiában mindig nehéz nyerni, de azon leszünk. A Posillipóról nyugodtan mondhatom, hogy gyengült, évről évre így van ez, ma már jobbára csak a neve hangzik jól. A gyengébbik isztambuli csapat került még a csoportunkba, fontos, hogy első helyen jussunk tovább. Edzünk, készülünk, látom, hogy még sok mindenben javulnunk kell, de a Magyar Kupa és ez a BL-selejtező jó erőfelmérő lesz nekünk."
 
Salamon Ferenc (OSC) így értékelte a sorsolást:

"Első hallásra nem tűnik lehetetlen küldetésnek a továbbjutás és a csoportelsőség sem. A német csapatot annyira nem ismerjük, a Nagyváradot igen. A Kazany tele van orosz válogatottal, masszív csapat, de ahhoz, hogy elérjük a célunkat, őket is meg kell verni. Plusz motiváció, hogy idehaza lesz a selejtező, ez alkalmat is ad nekünk, hogy a közönséget magunk mellé állítsuk, akár toborozzunk is nézőket a folytatásra. Ami a marseille-i eredményeket illeti: mivel ismerem a csapattársaimat, szinte mindenkivel játszottam már korábban, engem nem lepett meg, hogy ilyen jól sikerült a torna." 

A csoport (Hannover) 

- Pro Recco (olasz)
- Crvena Zvezda (szerb) 
- Spartak Volgograd (orosz)
- Waspo 98 Hannover (német)

B csoport (Budapest)

- ASC Duisburg (német)
- A Híd-OSC-Újbuda
- Sintez Kazan (orosz)
- CSM Digi Oradea (román)

C csoport (Zágráb) 

- Primorje EB Rijeka (horvát)
- HAVK Mladost Zagreb (horvát)
- Jadran Herceg Novi (montenegrói)
- CN Marseille (francia)

D csoport (Kragujevac) 

- Yuzme Istanbul (török)
- Szolnoki Dózsa-Közgép 
- VK Radnicki Kragujevac (szerb)
- CN Posillipo (olasz)



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok