A kapitány még nem pihent – talán majd novemberben. Pedig három világversenyen is bizonyítania kellett a magyar válogatottnak, ezeken bizonyított is.

Az erőltetett menet során reális és egyben elismerésre méltó eredmények születtek, még akkor is, ha sokak kívánalma, az Európa-bajnoki aranyérem nem jött össze. Értékelés Benedek Tibortól a mögöttünk hagyott válogatott szezonról.

Fotók: Szaka József

Nehezebb volt ez az év, mint a tavalyi?

Tudtuk, hogy sokkal nehezebb lesz. Amikor ez a csapat megalakult, azonnal látszódott, a játékosok mennyire bíznak egymásban, a közösségben – ez már akkor kiderült, amikor még csak ideiglenes kapitányként irányítottam, az olaszok elleni mérkőzésen. Hatalmas tűz volt a játékosokban, hogy bizonyítsanak, és hogy elérjük, újra egységes csapatként induljunk a világversenyeken. Ez a szemlélet végigkísérte az első évet, a csapat minden megnyilvánulásában, ennek volt köszönhető a világbajnoki cím is. Azt követően viszont – ahogyan azt már többször elmondtam –, bebizonyosodott, hogy egy vb-arany senkit sem szabad, hogy megnyugtasson. Már csak azért sem, mert míg az első évben mi voltunk mindenki kihívója, addig idén már mindenki minket akart megverni, azaz egy pillanat alatt átalakult a térkép. Ennek kellett megfelelni, ráadásul egy hazai rendezésű Európa-bajnokságra kellett felkészülnünk. Ez még nagyobb felelősséget hozott, s bár már februártól elkezdtük hangoztatni, hogy már egy érem megszerzése is óriási dolog, az aranyra vonatkozó elvárás rendre a szemünk előtt lebegett. A kommunikáció valahogy mindig oda futott ki, hogy mi vagyunk az arany esélyesei.

Az egyik esélyesei tényleg mi voltunk.

Igen, és ezt mi el is hittük, egészen a döntő negyedik negyedéig. Elhittük, hogy az aranyérem nekünk juthat, de a sport arról szól, hogy minden év egy új küzdelem, nincsenek alapvetések. Ráadásul a nemzetközi élvonal hét-nyolc csapatból áll, nem kettőből. Az, hogy Horvátország az 5. helyen végzett, jól mutatja, mennyire erős a mezőny.

Ahogyan az Európa-bajnokságon is látszott: fejben továbbra is nagyon erős a válogatott, ebben nem változott a vb óta. Mennyiben köszönhető ez a személyednek?

Nagyon remélem, hogy a személyemnek is köszönhető. Egységesek vagyunk, jó a játékosok egymás közti és velem való viszonya, de ez utóbbi nem csap át heves érzelmi kapcsolatokba. Inkább egy nagyon erős együttműködés ez, idősebbekkel és fiatalabbakkal egyaránt. Egy kapitánynak mindig nehéz a dolga, hiszen 7-8 hét alatt kell ezt az egységet megerősíteni, a játékosok idejük nagy részét a klubokban töltik. Ezzel persze minden kapitány így van, más sportágakban is. Mivel ugyanebben a közegben nőttem fel magam is, tisztában vagyok vele, mire elég 7-8 hét.

Könnyű a fiúkkal dolgozni? Mindent első szóra megcsinálnak, vagy olykor „oda kell csapni az asztalra”?

A válogatott olyan, mint egy család, ahol nem mindig csak jól viselkednek a gyerekek. Vannak alkalmak, amikor igenis meg kell beszélni a problémákat. Nem minden arról szól, ki hogy lő, ki mennyire gyorsan úszik fel, hanem leginkább arról, hogyan leszünk egységesek. Ugyanis csak akkor tudjuk megoldani a problémáinkat, ha azok vagyunk.

Annak ellenére, hogy nincsen generációs szakadék közted és a csapat fiatalabbjai között, hogy látod, mennyiben más a ma szárnyaikat bontogató vízilabdázók hozzáállása a sportághoz, a sporthoz, mint akkor, amikor ti voltatok ebben a helyzetben?

Mindig azt mondjuk, mára megváltozott minden, de szerintem nem, minden személyfüggő. Most is akadnak szorgalmasabb játékosok, és olyanok, akik kevésbé alázatosak. Egyedül a technika haladt annyira előre, hogy az internet ott van az ember kezében, ez teljesen átalakította a világot. Ez elvesz olyan időt, amit mi annak idején mással töltöttünk, de nagyjából ennyi a különbség. A mostani fiatalok is ugyanúgy akarnak bajnokokká válni, ugyanúgy akarnak sikeresek lenni, mint ahogyan régen mi. Persze, mindig vannak trendek, állandóan azt hallom, hogy ma mindenki Hosnyánszky Norbi dupla csavarját gyakorolja, és azt szeretné megtanulni. Remélem, ha látnak majd egy jó védekezést, vagy egy szép szerelést, akkor azt is elkezdik gyakorolni. Egy játékos fejlődése az egyén, a család és az edzők felelőssége. Közös ez a munka, a válogatott sikereit sem magamnak tulajdonítom. A klubokban tíz hónapot töltenek a játékosok, ott dől el, milyen állapotban kerülnek hozzám.

Az teljesen egyértelmű, hogy erősek vagyunk fejben, de a nyáron kiderült, hogy Szerbia is az, talán még inkább, mint korábban. Dejan Savic személye döntő tényező ebben?

Nem hiszem, hogy sokkal erősebbek fejben, hiszen a közelmúltban is álltak már fel vesztes helyzetből, éppen ellenünk, Sanghajban például. Ez a szerb válogatott nagyjából hat éve együtt van. Azt tudom, látszik is, hogy a játékosok emberileg nagyon kedvelik Savicot, neki játszanak. Ugyanakkor ez szakmailag egy nagyon megalapozott társaság, amely az elődnek, Udovicicnek köszönhető. Viszont ők is kizökkenthetők, abban az esetben, ha a szokásos meccs eleji ritmusukat megtörik. Sajnos, nekünk ez ezen a nyáron két alkalommal nem sikerült, hiszen mind a Világliga-, mind az Eb-döntőben a második negyedre lényegében eldőlt a meccs, bármennyire is megpróbáltunk aztán zárkózni. Az Európa-bajnoki csoportmeccsen látszódott, hogy el tudnak bizonytalanodni, ha az eredmény nem úgy alakul az elején, ahogyan szeretnék. Ráadásul tudtuk, hogy nincs Vanja Udovicic, a vezér, aki a hullámvölgyekben mindig összerázza a társaságot. Az Eb-döntőben végig magabiztosak tudtak maradni, nem sikerült kihasználni azokat a pillanatokat, amikor esetleg elbizonytalanodhattak volna. Így fordult elő, hogy például Zivko Gocic, aki egy kiegészítő ember a csapatban, három gólt szerzett a mérkőzésen: mindenki nyugodt maradt a szerbeknél.

Az Eb csoportmeccsen Decker Attila védett, kiválóan, míg a döntőben Nagy Viktor kezdett. Ezt a lépést többen furcsállották, még akkor is, ha Nagy Viktor az elődöntőben remekül teljesített.

Nem hiszem, hogy magyarázatra szorulna ez a döntésem. Felesleges utólag rágódni, mi történt volna, ha Attila kezd. Így döntöttem, felelősséggel vállaltam a lépést. Készültünk egyébként arra, hogy ha Viktornak valamiért nem megy, akkor váltunk. Ami talán okafogyottá teszi a felvetést, az az, hogy olyan gólokat kaptunk a kapufától, ami nem írható Viktor számlájára. 5-1-ig három gólt kaptunk a védelem hibájából így, aztán a hatodik gól előtt a kapufáról Viktor kezére, majd onnan a hálóba pattant a labda, akkor cseréltünk. Attila aztán bármennyire is jól és lelkesen védett, már nem tudta visszahozni a meccset.

Az elmúlt időszak előadásaiban két dolgot emeltél ki a szerbek elleni mérkőzésekről. Az egyik az 5 méteres szabaddobások kérdése, mondván jobban kellett volna rá figyelni, mint ahogyan a jövőben is érdemes. A magyar vízilabda kevésbé él ezzel a játékelemmel, vagy ez csak egy statisztikai adat, amiben ezúttal gyengébbek voltunk?

Ha egy csapat ezt jól alkalmazza, nagy fegyver, és kétségtelen, hogy a magyar mezőnyben ezt kevésbé használják ki. Mi erre a Világliga alatt, előtt kevés figyelmet fordítottunk, de az Eb alatt már nem volt ezzel bajom, akkor már nekünk is jobban mentek ezek a lövések. Összességében az akciógólok megszerzésében egy fontos lehetőség az 5 méteres szabaddobás.

Kevésbé voltunk eredményesek az emberelőnyös helyzetekben is, legalábbis a barcelonai vb-hez képest.

A széléről és hátulról ugyanolyan arányban fejeztük be a fórokat, mint a világbajnokságon, a gond a kapufás emberek hatékony megjátszásán volt. Ebben persze benne van az is, hogy a szabály változott, nem lehet egyből bedobni a labdát a labda nélküli kiállítottnak, ez tavaly még nagy előny volt. Illetve megváltoztak az arányok is, más helyekről adtuk fel a labdát a kapufához, a gyengébb mutató ebből is adódhat. Tanulságos mindenesetre a visszaesés. Ahogyan korábban több helyütt említettem, nagy előny lenne, ha a válogatott játékosok a klubjukban hasonló pozícióban játszanának. Ez segítene nekik abban, hogy magabiztosabbak legyenek általában és a játékszituációkban is. Ez azt is eredményezhetné, hogy kialakulnának játékkapcsolatok, mint amilyen annak idején például Steinmetz Barna és Kásás Tamás kettőse volt. Amikor az egyikük tudja, onnan biztos jön a passz, egy rögzült mozdulatból biztos jön a lövés, és így tovább. Ha ezt tíz hónapon át a klubban gyakorolnák, ahogyan azt Kásáék a Fradiban, majd Nápolyban tették, abból a válogatott is hasznot húzna. 

Mely párosokat látnád esélyesnek ilyen játékkapcsolat kialakulására?

Konkrét példát nem akarok mondani, de sok ilyen lehet. Ha azt vesszük, hogy a válogatott keret 80 százaléka az Egerben és a Szolnokban játszik, akkor ez a két csapat az, amelyik segíthetné ezt a törekvést.

Összesen 17 játékosnak szavaztál bizalmat az ide világversenyeken, amelyek közül az Eb keretének kialakítása volt a legérzékenyebb kérdés. Hogy látod, jól döntöttél, hogy nekik szavaztál bizalmat?

Maximálisan úgy érzem, hogy az Európa-bajnoki csapatunk volt a legerősebb keret. A játékosok ezzel tisztában voltak, és az elvárásaimnak megfelelően játszottak, mindenkivel elégedett voltam. Elsősorban Tóth Marcit emelném ki, aki alapvetően nem center, mégis centerként tudott nagyon hasznosan játszani a torna alatt. Már februárban jeleztem a beszélgetéseink során, hogy neki igazán centerként van esélye a csapatba kerülni, onnantól azt kezdte folyamatosan gyakorolni. Úgy érzem, ő kifejezetten jó választás volt, védekezésben nagyon megbízhatót nyújtott, a kapufától nagyon veszélyes volt, jól állt be a meccsekre. Nekünk az Európa-bajnokságon a legjobbakkal kellett játszanunk, nem tehettem meg azt, amit, mondjuk Alessandro Campagna, aki négy fiatalnak is bizalmat szavazott. Nem lehetett kíséretezgetnem, keresgélnem, mert két héten keresztül meg kellett felelni a közönség elvárásainak. Hosszú távon ez nem jó, tegyük hozzá. Igazából csak nekünk volt tétje az Eb-nek, valamint a szerbeknek. Nekünk azért, mert itthon volt a torna, a szerbeknek meg azért, mert hetedik helyen zártak a világbajnokságon, egyszerűen létkérdés volt számukra, hogy bizonyítsanak. Mindez látszott is: mi végig nagyon jól játszottunk, a szerbek önmagukhoz képest végig kicsit gyengébben, hogy aztán a legvégén bizonyítsanak.

Említetted a hosszú távú gondolkodást, feltételezhető, hogy akkor a közeljövőben jön el az a bizonyos keresgélés, kísérletezgetés, azaz Rióban ott lehetnek a keretben a fiatalabbak.

Azt nem tudom, hogy a csapatban is ott lesznek-e, a keretben biztosan. Viszont, ha az idősebb játékosok még jobbak lesznek náluk, akkor ők fognak játszani. Addig még van két év, az biztos, hogy a mostani Világliga-sorozat alatt több fiatal játékos is szerepet kaphat, de hogy az elképzeléseim igazolva lesznek-e, azt nem tudhatjuk.

Egy kérdés, amit nem szeretnek feltétlenül a szakemberek: kik kaphatnak esélyt a fiatalabbak közül?

Hamarosan kijelölöm majd azt a keretet, amelyik október 7-én, a BVSC uszodaavatóján szerepet kaphat. Akkor a felnőttválogatott játszik gálameccset az utánpótlás-válogatottal. Ott már lesznek új nevek.

Igen sikeres nyarat zárhattak az utánpótlás-válogatottak: az ifik világbajnokok, a juniorok Eb-ezüstérmesek lettek. Mit gondolsz az eredményekről?

Azt bizonyítják az érmek, hogy egy nagyon jó fejlődési szakaszba álltunk. A felnőttválogatott sikerei és munkája viszik előre a korosztályos válogatottakat. Nagyon jól együtt tudunk dolgozni Horkai Györggyel, sok minden együtt csinálunk, annak ellenére, hogy nem 100 százalékig ugyanaz a taktika a csapatoknál. Az érmek azt is jelentik, hogy a klubokban kiváló munka folyik, és van egy jövőbe vezető út a magyar vízilabdában. A kérdés az, hogy ezek a 17-18 éves fiúk mennyi idő alatt tudnak a felnőttválogatottban stabil kerettaggá válni. Az is kérdés, hogy Rió után meddig tart majd az átmenet. Hiszen ismét lesznek olyanok, feltehetően, akik befejezik a válogatott szereplést, elvégre a mostani válogatott sem fiatal. Attól, hogy egy generáció befejezi, nem szabad, hogy mélypont következzen, így ugyanolyan nehéz feladat következik majd Rió után, mint amilyen London után következett. S bármennyire is csak Rióig látok kapitányként, bármennyire is az ottani minél eredményesebb szereplés a cél, ez már valamennyire az én felelősségem is.

Akár Rió szellemében is történhetett az, hogy bizalmat szavaztál Erdélyi Balázsnak, akit talán az év felfedezettjének is nevezhetünk, hogy egy kicsit elcsépelt jelzővel éljek. Villámgyorsan beilleszkedett.

Ha valaki bejön a válogatott keretbe, nagyon kevés ideje van arra, hogy bizonyítson. A válogatottban ugyanis nincs idő a hosszabb próbálgatásokra. Ha egy edzésen valaki nem a maximumot nyújtja, akkor nem tudok rá számítani. Erdélyi Balázsnak összesen két meccse volt arra, hogy bizonyítson, és ő ezt maximálisan megoldotta. Az, hogy megkapta a bizalmat, csakis annak köszönhető, amit nyújtott. Mondhatnám az olaszok elleni barátságos meccset a Széchy-uszodában: ott még nem játszottak a Varga-testvérek és Madaras Norbi, Balázs a hátán vitte a csapatot. Ilyen akarás kell ahhoz, hogy valaki egyből meg tudjon győzni. Ennek ellenére azt mondom, benne is nagyon sok van még. Jól játszott a nyáron, meghatározó csapattaggá nőtte ki magát, de neki is fejlődnie kell még.

Ő annak idején nagy döntést hozott, hogy Amerikába ment, így eltűnt a szem elől. Ha valakinek most van ilyen lehetősége, éljen vele, vagy túl nagy a kockázat?

Ezt nem tudom, senkinek az életét nem tudom, nem akarom befolyásolni. Annak idején én is voltam ilyen helyzetben, és végig tudtam, nem megyek. De ez a saját életem. Nincs garancia arra, hogy valakinek olyan irányba haladjon a pályafutása, mint Balázsé. Különleges példa az övé, hogy úgy tért haza, olyan játéktudással és tapasztalattal, mintha valamelyik európai bajnokságban játszott volna négy évig. Ugyanolyan erős tudott maradni, s ezek szerint egy egyetemi csapatban is lehet minőségi a képzés.

Szintén sajátos volt Szivós Marci idei szereplése Tudjuk, mi történt vele: volt benned vívódás annak ellenére, hogy az orvosok véleménye egyértelmű volt a szereplés támogatását illetően? 
 
Nem. Teljesen biztos voltam benne, hogy miután az orvosok biztosították, hogy nincs akadálya a játékának, ő meg fogja oldani a rá bízott feladatokat. És így is lett, talán egy kicsit fáradtabb volt, mint korábban, de kihozta magából azt, amit kellett. Nem látszott rajta a kihagyás, persze, hogy lelkileg ez mennyire érintette, az más kérdés.

A kapusposzt mindig különösen érdekes. Nagy Viktor és Decker Attila egy csapatban játszik majd ebben az évben, Szolnokon. Jó lesz ez nekik?

Akkor jó lehet, ha a Szolnok végig ott lesz a Bajnokok Ligájában, hiszen akkor nagyon sok meccset játszik a csapat, és tudnak felváltva védeni. Ugyanakkor, ahogyan a válogatottban, úgy egy klubban is fontosnak tartom, hogy legyen első és második számú kapus.

Páratlanul izgalmas lehet a BL és a bajnokság is.

Igen, nagyon bizakodó vagyok, mert a tavalyi nemzetközi szereplésünk nagyon rosszul sikerült. Ha nem is három, de két csapatunk nagyon erősen jelen lehet a sorozatban, és sokáig tud jutni. Ez játékos-, klub- és válogatott érdek is lenne.

Volt időd kikapcsolni a nyár után?

Még nem. Folyamatosan dolgozom, szakmai előadásokra és ülésekre készülök, sok a program. Benne vagyok tehát még a pörgésben, talán novemberben lesz lehetőségem pihenni egy kicsit.

A család talán jobban igényelné a pihenést, mint te magad.

Most ők sem, a gyerekek elkezdték az iskolát, az óvodát, ők is el vannak tehát foglalva, nem is lenne időnk pihenni. A fiam most lett elsős, most ennek minden örömével és izgalmával vagyunk elfoglalva.