Indul a Bajnokok Ligája-selejtező, az OSC-vel

2014. szeptember 25. 07:53

Eljött a nap: csütörtöktől tétmeccsekkel indul az új szezon, rögtön a nemzetközi porondon próbál érvényesülni egy magyar csapat. Nem lesz könnyű dolga.

Minden bizonnyal továbbjut az A Híd-OSC-Újbuda a marseille-i csoportból, hiszen a hat együttesből öten is továbbmennek a következő körbe. Az ugyanakkor egyáltalán nem mindegy, hogy ki hányadik helyen teszi ezt meg, ugyanis az erősorrend döntő lehet a második körös küzdelemben.

Igen erős csoport lesz a csütörtöktől vasárnapig játsszó A hatos, hiszen a megerősödő, világbajnokokkal tűzdelt OSC mellett ott van benne a házigazda, John Mannal, Tyler Martinnal, Hugo Crousillat-tal erősítő Marseille, a tavalyi Euro Kupa-győztes, Vincze Balázs szerint nagyon komolyan a BL-re készülő Spartak Volgográd, a 2012-es Euro KUpa-győztes Radnicki Kragujevac Marko Petkoviccal, Nikola Dedoviccsal. A hatodik résztvevő a grúz bajnok.

Azért sem lesz egyszerű a mieink dolga, mert az első meccset csütörtökön este vívják a Spartak Volgográddal, majd másnap reggel 9 óra 30-kor ismét vízbe kell ugrani a Radnicki ellen. Erőltetett menet, nem vitás.

A B csoport Herceg Noviban, Montenegróban küzd majd. A hatodik helyezettek egyébként az Euro Kupában folytatják. 
 
Bajnokok Ligája, selejtező, 1. kör (szeptember 25-28.): 

A csoport (Marseille)

Szeptember 25., csütörtök:
 

17.30: CN Posillipo (olasz) - Ligamus Tbilisi (grúz)
19.00: CN Marseille (francia) - VK Radnicki Kragujevac (szerb)
20.30: Spartak Volgograd (orosz) - A Híd-OSC-Újbuda 

Szeptember 26., péntek: 

09.30: VK Radnicki Kragujevac (szerb) - A Híd OSC-Újbuda 
11.00: CN Marseille (francia) - Ligamus Tbilisi (grúz)
12.30: CN Posillipo (olasz) - Spartak Volgograd (orosz)

18.00: Ligamus Tbilisi (grúz) - VK Radnicki Kragujevac (szerb)
19.30: CN Marseille (francia) - Spartak Volgograd (orosz)
21.00: A Híd-OSC-Újbuda - CN Posillipo (olasz)

Szeptermber 27., szombat: 

17.30: A Híd-OSC-Újbuda - Ligamus Tbilisi (grúz)
19.00: CN Marseille (francia) - CN Posillipo (olasz)
20.30: Spartak Volgograd (orosz) - Radnicki Kragujevac (szerb)

Szeptember 28., vasárnap: 

09.30: Ligamus Tbilisi (grúz) - Spartak Volgograd (orosz)
11.00: CN Posillipo (olasz) - Radnicki Kragujevac (szerb)
12.30: CN Marseille (francia) A Híd-OSC-Újbuda

B csoport (Herceg Novi)

Szeptember 25., csütörtök:
 

16.45: Waspo 98 Hannover (német) - Montpellier Waterpolo (francia)
18.30: HAVK Mladost Zagreb (horvát) - Sintez Kazan (orosz)
20.15: Jadran Herceg Novi (montenegrói) - CSM Digi Oradea (román)

Szeptember 26., péntek:

09.00: CSM Digi Oradea (román) - Montpellier Waterpolo (francia)
10.45: Jadran Herceg Novi (montenegrói) - Sintez Kazan (orosz)
12.30: HAVK Mladost Zagreb (horvát) - Waspo 98 Hannover (német)

16.45: Sintez Kazan (orosz) - CSM Digi Oradea (román) 
18.30: Jadran Herceg Novi (montenegrói) - Waspo 98 Hannover (német)
20.15: Montpellier Waterpolo (francia) - HAVK Mladost Zagreb (horvát)

Szeptember 27., szombat:

16.45: Waspo 98 Hannover (német) - Sintez Kazan (orosz)
18.00: HAVK Mladost Zagreb (horvát) - CSM Digi Oradea (román)
20.15: Jadran Herceg Novi (montenegrói) - Montpellier Waterpolo (francia)

Szeptember 28., vasárnap:

09.00: CSM Digi Oradea (román) - Waspo 98 Hannover (német)
10.45: Sintez Kazan (orosz) - Montpellier Waterpolo (francia)
12.30: Jadran Herceg Novi (montenegrói) - HAVK Mladost Zagreb (horvát)

A csoportok első öt helyezettje jut a második selejtezős körbe. 

A második selejtezős kör automatikus résztvevői: 

- Primorje EB Rijeka (horvát)
- ASC Duisburg (német)
- Szolnoki Dózsa-Közgép
- Pro Recco (olasz)
- Crvena Zvezda (szerb)
- Yumze Istanbul (török)

Október 17. és 19. között négy négyes csoportban küzdenek tovább a csapatok, az első két helyezett jut a harmadik kvalifikációs körbe. Itt négy párharcban küzdenek október 29-én és november 12-én a főtábláért.

A Bajnokok Ligája főtáblájának automatikus résztvevői:

- Jug Dubrovnik (horvát)
- C.N. Atletic-Barceloneta (spanyol)
- Wasserfreunde Spandau Berlin (német)
- Olympiacos Piraeus (görög)
- ZF-Eger  
- AN Brescia (olasz)
- VK Partizan Raiffeisen Belgrade (szerb)
- Galatasaray Istanbul (török)

A csoportmeccsek időpontjai: november 29., december 17., január 14., január 28., február 11., március 4., március 25., április 8., április 18., május 2.

A Bajnokok Ligája 2014-15-ös csoportbeosztása:

A csoport:


C.N. Atletic-Barceloneta (spanyol)
AN Brescia (olasz)
Olympiacos Piraeus (görög)
ZF-Eger (magyar)
A D selejtezőpár győztese
A B selejtezőpár győztese

B csoport:

VK Partizan Raiffeisen Belgrade (szerb)
VK Jug Dubrovnik (horvát)
Wasserfreunde Spandau Berlin (német)
Galatasaray Istanbul (török)
Az A selejtezőpár győztese
A C selejtezőpár győztese

A Final Six időpontja: május 28-30.



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok