Az UVSE szakmai elnökhelyettesével beszélgettünk a következő szezonbeli tervekről, és a klubban folyó szakmai munkáról.

Az UVSE a legnagyobb utánpótlásműhely jelenleg, s az évek óta tartó komoly munka egyik fő bizonyítéka, hogy a hamarosan rajtoló felnőtt bajnokságokban három csapattal szerepelnek majd. A férfiaknál az UVSE-Hunguest Hotels a rutinos játékosok mellett alapvetően épít a fiatalokra, a nőknél az UVSE-Central a válogatott klasszisokkal megerősítve az aranyérem egyik fő várományosa, míg az UVSE néven szereplő másik női csapat azoknak ad majd lehetőséget, akik még nem férnek be a „nagyokhoz”.

Túl vagyunk a nyári felkészülési időszakon. Hogy sikerült nektek mindez? - kérdeztük Benczur Mártont.
Erre gyakran rávágják, „nagyon jól sikerült”, de nyugodt szívvel mondhatom, tizenhárom év tapasztalata után, hogy esetünkben ez most tényleg így van. Ami a legfontosabb ilyenkor, hogy megfelelő mennyiségű vízi és szárazföldi pályája legyen a csapatoknak, ahol dolgozhatnak, és megfelelő mennyiségű játékos és edző álljon a rendelkezésre. Ha ezeket a tényezőket vesszük figyelembe, elégedettek lehetünk a nyári felkészüléssel.

Az a kevésbé tájékozottaknak is feltűnik, hogy óriási a bázis az UVSE-nél. Talán buta kérdés, talán nem: nem vagytok túl sokan?
Ez egy nagyon gyakran, többféle megközelítésből felmerülő gondolat, többen a tagdíj-vízilabdázást emlegetik például. A mi egyesületünk koncepciója az, hogy aki vízilabdázni szeretne, s azoknak az elsősorban viselkedési, mentális, morális, etikai normáknak megfelel, amit mi képviselünk, annak megpróbálunk lehetőséget adni. A kérdésre a konkrét válaszom tehát az, hogy: nem. Nem értek egyet azzal a váddal, hogy tagdíj-vízilabdázás folyik nálunk, már csak azért sem, mert a tagdíjak nagyjából az egyharmadát fedezik a gyerekek versenyeztetésének, felkészítésének. Szakmai megközelítésből: minden játékosnak, minden sportolónak igyekszünk a számára megfelelő sorozatban lehetőséget adni, így alakítjuk ki az edzésprogramot. Természetesen teljesen más az elvárás az ifjúsági világbajnokainkkal, mint a többiekkel szemben, és itt nem a viselkedési és a korábban említett elvárásokra gondolok. Ha valaki azt gondolja, sokan vagyunk, akkor elárulhatná azt is, mi lenne az ideális megoldás. Ki az, aki egy gyereket elküldene az utcára, hogy ne sportoljon? Mi azt szeretnék, ha sportolna, és azt nálunk tenné. Szeretünk gyerekeket nevelni, nem csak szakmai szempontból.

Kérdés viszont, hogy azok, akik nem férnek be az első csapatokba, azoknak nem okoz-e mindez törést sportszakmai, lelki értelemben, miközben lehet, hogy máshol több lehetőséghez jutnának?
Ez előfordulhat, de nagyon nagy hangsúlyt fektetünk a játékosaink lelkivilágának kezelésére. Úgy látom, a versenyhelyzet jó a játékosainknak. Sokszor ér minket a kritika, hogy egy-egy válogatottban sok játékosunk szerepel. Furcsa, ha például szóba kerül a Partizan Belgrád utánpótlás-nevelő munkája, mindenki etalonként tekint rájuk. Milyen jó, hogy a szerb válogatottban 14 játékosból 12 a Partizanból kerül ki, miközben nem egészséges, ha 6-8 UVSE-játékos bekerül a válogatottba. Mindenesetre lehet jó és rossz is, ha sok a játékos egy klubban, a lényeg úgyis az, hogy mi edzők meg tudjuk-e tölteni tartalommal az itt folyó szakmai munkát. A fontos az, hogy a munka a gyerekek épülésére történjen, mellesleg általuk mi is rengeteget tanulunk. Ha ezt vesszük figyelembe, nincs okunk szégyenkezni.

Lovas Péter, a klub elnöke azt mondta az ifivilágbajnoki cím megszerzése után a repülőtéren, hogy egy visszaigazolás is a klub számára, hogy többen is kulcsszerepet játszottak az aranyérem megszerzésében. Te érezted, hogy meglehet az az arany?
Abszolút. Kint voltam a máltai Európa-bajnokságon tavaly, ahol nagyon szoros küzdelemben negyedik lett a magyar csapat. Akkor is úgy jöttünk haza, hogy nem láttuk azt a válogatottat, amelyik egyértelműen erősebb lett volna a magyarnál. Ismerve a klubokban és a válogatottban folyó munkát, most azt reméltem, gondoltam, hogy igenis meg fogják nyerni a viágbajnokságot. Ezzel együtt nem lehet mindig nyerni, láthattuk, hogy nincsenek nagy különbségek a csapatok között, egy kapufán, egy 5 méteresen komoly helyezések múlnak. Nagy büszkeség nekünk, hogy több játékosunk volt kint, nagyon jó érzés, közülük többeket 10 éves kora óta ismerem. Sokukkal volt szerencsém együtt dolgozni edzőként, s aki valaha dolgozott gyerekekkel, tudja, milyen nagy élmény látni a fejlődésüket.

Komoly célok lesznek idén a felnőtt csapataitoknál is, a lányoknál csalódást jelentene, ha nem jutnátok a bajnoki döntőbe. Egyetértesz?
Az elvárás mindig attól függ, kik az ellenfelek. Nekünk van egy csapatunk, de hogyaz milyen erős, attól függ, ki ellen kell játszani. Most úgy látom, reális elvárás a bajnoki döntő, szomorúak lennénk, ha nem sikerülne bejutni. De azt látni kell, hogy a BVSC és a Szentes további erősödésével komoly riválisaink lesznek. Természetesen, mint mindig, szeretnénk megnyerni a bajnokságot.

Mit jelent a gyakorlatban, hogy két csapat is indul tőletek?
Az UVSE néven induló csapatunkban kizárólag serdülő és ifi játékosaink szerepelnek majd. Szoros és jó együttműködést folytatunk a fiú- és lányválogatottakkal, s nem kérdés, hogy ez a plusz játéklehetőség egyértelműen segítheti a válogatottak fejlődését. Az első csapatunkban epizódszerep juthatna ezeknek a lányoknak, itt viszont meccseket dönthetnek el a nemzeti csapatban is számításba vett játékosaink. Érezhetik magukon, mi kell ahhoz, hogy majd később felnőtt válogatottak legyenek. Több szülővel is beszélgettem az elmúlt időszakban, akik azt mondták, nem szerencsés, ha egy serdülőkorú játékos kezdő egy felnőttcsapatban. Igenis küzdeni kell a helyükért, az ideális az, ha rá vannak kényszerítve a versenyre, ahogyan az a fiúknál is látható.

Ha már fiúk: megnyertétek az ob I/B-t. Mi a cél ősztől, például fogsz-e játszani?
Természetesen.

Nem mindenkinek természetes ez.
Nekem igen. Egész másfajta öröm az, ha az ember játszik, az, ha a kispadon érik az élmények, és az is, ha vezetőként. Én most mindhármat megtapasztalhatom, és egyiket sem szeretném feladni, sőt, mindenkinek ajánlom, hogy sikerüljön ezt átélnie. Az edzőink közül Áts Bertalan, Kovács Róbert, Dávid Zoltán és a kapusokkal foglalkozó Laboncz József is a csapatunk tagja. Úgy érzem, sikerült a terveket megvalósítani. Ahogyan máshol ez már bevált: egy rutinos 8-9 fős mag mellé hoztuk azokat a fiatalokat, akik lehet, hogy most még hullámzó teljesítményt nyújtanak, de később ez megváltozik majd. Fontos, hogy legyenek előttük olyanok, akiktől emberileg és szakmailag is tudnak tanulni. Fontos az is, hogy mi is tudjunk rájuk vigyázni. Hiába Európa-bajnoki ezüstérmesek vagy világbajnokok, rájuk igenis vigyázni kell a vízben és azon kívül is, segíteni nekik abban, amit esetleg még nem tudnak kezelni. Mivel gyerekkoruk óta ismerjük őket, ez a törekvés úgy érzem, hiteles tud lenni a részünkről. Láttuk őket felnőni, természetes, hogy a szívünkön viseljük a sorsukat. Jó előérzeteim vannak, az első debreceni felkészülési tornánk jól sikerült, nem is számítottam arra, hogy ilyen jól játszottunk. Bízom benne, hogy a folytatásban is így lesz.