LEN-kupa újratöltve: a Fradi visszavágott a liláknak

2014. augusztus 30. 14:00

Az UVSE által összehozott LEN-kupa finálét az 1997-es döntő főszereplőivel a Ferencváros nyerte, 14-9-re győzött. Telt lelátó, remek idő és jó barátok a medencében.

Fotó: Szaka József

Az UVSE hatodik alkalommal rendezte meg az 1 Nap Vízilabda nevet viselő rendezvényét, amely péntek 16 órától szombat 16 óráig tart(ott). Ennek gálameccse volt a 17 évvel ezelőtti LEN-kupa döntő újrajátszott találkozója. Akkor az UTE Office and Home és az FTC-Vitalin játszott a Komjádi-uszodában két hihetetLEN mérkőzést (ahogyan a sportnapilap akkor fogalmazott), a kupát végül az Újpest nyerte – Kásás Tamás a legvégén nagyon messziről talált be a hosszabbításban, azzal lett 12-11.

Most majdnem minden főszereplő ott volt a Hajós-uszoda 33-as medencéjében, de akadtak, akik persze igazoltan voltak távol, dr. Kiss Gergely például New Yorkban tartózkodik, Katonás Gergely Máltán, s nem volt itt Gál András és Balogh Gábor sem.

A karéj teljesen megtelt a medence mellett, Hajdú B. István pedig rendkívül szórakoztatóan kommentálta a történéseket. Godova Gábor és Kovács István vezetőedzők ezúttal nem ordították végig a meccset, amely az első negyed 4-4-es részeredménye után Fradi-fölényt hozott.

Fodor Rajmund, aki a legutóbbi időkig az UVSE sikereiért dolgozott (a Vasas ificsapatát irányítja ősztől) négy gólig jutott, de a többiek is megszórták magukat. A másik oldalon Kásás Tamás lett a legeredményesebb, ő is négyet szórt.

Fotó: Szaka József

Jöjjön pár vélemény a főszereplőktől.

Székely Bulcsú (FTC-Vitalin): „Szerintem, aki ezt a sportot űzi, vagy bármikor is űzte, nem tud úgy vízbe ugrani, hogy ne akarjon nyerni. Ami akkor az Újpestnek előnye volt, nevezetesen, hogy egy rutinosabb játékosállománya volt, az most a mi előnyünkre vált, hiszen most is fiatalabbak vagyunk, és talán ez számított. Óriási élmény volt ezekkel a srácokkal újra a vízben játszani, kérni a passzt, adni a labdát, összenézni, azt csinálni, amit régen. Kicsit lassabban ment, de az élmény felejthetetlen volt. Évek óta látogatom ezt a rendezvényt, a magyar vízilabdának szüksége van az ilyen eseményekre.”

Kovács István (az UTE Office and Home vezetőedzője): „Olyan játékosokról van most már szó többségében, akik évek óta uszodában sem voltak, nemhogy vízben. Amit igazán jónak tartok, hogy az Újpest ugyan megszűnt, az UVSE azonban nem felejtette el, mi történt régen. 5-6 évente emlékezhetünk a régmúlt sikereire, jó, hogy van mire, és jó, hogy van, aki emlékeztet minket. Nagyszerű volt találkozni egymással, sajnálom, hogy nem tudott itt lenni mindenki. Az eredmény másodlagos volt, mi nem tudtunk olyan csapatot kiállítani, ahol még aktív játékos is szerepelhetett volna. Jó volt a hangulat, köszönjük az UVSE-nek. Az 1 Nap Vízilabda jó ügyet szolgál, akik éjszaka játszottak, azokat egy kicsit sajnálom. A legszélesebb utánpótlásbázisa az UVSE-nek van, itt nem lehet rosszul éreznie magát senkinek.”

Steinmetz Barnabás (FTC-Vitalin):
„Azt láttam, hogy mindkét csapat valamilyen szinten komolyan vette a mérkőzést. Az ütközött ki, és ez az eredményen is meglátszott, hogy tizenhét évvel ezelőtt a Ferencváros átlagéletkora jóval alacsonyabb volt, mint az Újpesté. Tizenhét év után ugyanez a helyzet, csak most nekünk kedvez a helyzet. Egyébként egyenrangú ellenfelek küzdöttek most is, nagyon jól éreztem magam.”

Fotó: Szaka József

Godova Gábor (az FTC-Vitalin vezetőedzője): „Sokat beszéltünk a múltról az elmúlt napokban. Hiába nyert akkor hosszabbításban az Újpest, mi sikerként könyveltük el a döntőt, hiszen előtte Magyar Kupát nyertünk. Óriási dolog volt, hogy két magyar klub játszotta a döntőt. Ez a mai gálameccs fantasztikus ünnepe a vízilabdának, hiszen ennyi kiváló játékost a vízben látni felemelő érzés, számomra mindenképpen, és remélem, a fiatalok számára is. A játékosok is élvezték, hogy a régi ellenfelekkel újra együtt játszhattak. 1997-ben fiatal csapat voltunk, most ez volt az erényünk, hiszen most is fiatalabbak vagyunk. A rendezvény hatodik alkalommal zajlik, mindig nagy népszerűséggel zárul. Ma csodálatos időnk volt, ami szerencsés helyzet, de a szerencse mindig ahhoz áll, aki tesz érte. Az UVSE sokat tesz érte. Mindenkinek csak köszönet jár, aki segített a rendezvény létrehozásában.”

dr. Szabó Zoltán (UTE Office and Home): „Óriási sikert tudok elkönyvelni: túléltem. Minden gálameccsen kiderül, hogy ez az a sportág, amit edzés nélkül nem lehet űzni. Azon túl, hogy hihetetlen jó volt együtt lenni a csapattársakkal és az ellenfélben lévő barátokkal, ezt nem hallgathatom el. Jó meccs volt, örültünk egymásnak, és azt hiszem kiderült, tudunk még vízilabdázni is. Persze, az is világossá vált, kik azok, akik még ma is aktívan játszanak, és kik azok, akik a partról követik a pólót. Minden ilyen meghívás remek alkalom a vízilabda népszerűsítéséhez.”

Eredmény – LEN-kupa, újrajátszott gálamérkőzés:

UTE Office and Home – FTC-Vitalin 9-14 (4-4, 1-3, 2-4, 2-3)
Gólszerzők:
Kásás 4, Kéri 2, Binder, Nitsovits, Ambrus 1-1, illetve Fodor 4, Hesz, Nagy S., Matajsz, Steinmetz B. 2-2, dr. Steinmetz Á., Dodog 1-1
 
Az Egy nap vízilabda idei történéseit Lovas Péter értékelte, képeket itt mutatunk.

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok