Horkai György: Tényleg összekapták magukat a fiúk

2014. augusztus 26. 09:40

A magyar válogatott fölényes győzelmet aratott Spanyolország felett a grúziai Eb-n, ami a körülményeket figyelembe véve megsüvegelendő teljesítmény.

A mieink 12-5-re verték a spanyolokat Tbilisziben, ezzel megnyerték csoportjukat, pihenőnap következhet a számukra. És ez roppant jól jön a srácoknak, hogy miért, az Horkai György szövetségi kapitány összegzéséből kiderül.

"A hollandok elleni meccs után tényleg feldúlt voltam, nagyon ideges, mert nem értettem a játékvezetői felfogást, az utolsó negyedben 5-0 volt a kiállítási arány, oda. Még a külföldi kollégák is jelezték, nagyon furcsa volt az egész. De mindegy, este beszélgettünk a srácokkal, és úgy tűnik, tényleg sikerült őket felrázni, felébreszteni, hiszen sok hibát és fegyelmezetlenséget követtek el hétfőn. 

A spanyolok elleni meccs előtt még voltak, akik hánytak, és négy-öt játékosnak még mindig megy a hasa, ezek mind nehezítették a helyzetünket. Viszont nagyon szép gólokat lőttünk, jól játszottunk, persze nem tudom, a spanyolok mennyire szívták fel magukat a mai meccsre. Bejöttek a távoli lövések, egyedül az emberelőnyünkön kell javítani, sokat. Olyan lövőerőnk van, hogy nem normális, hogy kimaradnak a fórok. Ma már csak kondiedzések lesznek a videózás után, holnap az emberelőnyöket gyakoroljuk, beszéljük át. Ezt helyre kell tenni" - így a kapitány, aki egyébként megfázással bajlódik, mint elmondta, a légkondi a szálloda éttermében és máshol is rettenetesen hidegre hűti a helyiségeket, ez nem normális.

Hogy a pihenőnap után - amikor is remélhetőleg a hasmenéssel bajlódó játékosokat kicsit gatyába lehet rázni - kivel játszik majd a magyar válogatott, nagyban függ az esti horvát-montenegrói meccstől. Annak a csoportnak a második helyezettje vélhetően a törökökkel játszik a folytatásban, és amely csapat azon a mérkőzésen győz, a mieinkkel néz majd szembe.
 
Eredmény - férfi junior Eb, 3. játéknap:

Magyarország-Spanyolország 12-5 (3-1, 3-1, 5-2, 1-1)
Gólszerzők:
Kolozsi 3, Sedlmayer 3, Pohl 2, Manhercz 2, Szedmák, Kovács Z.

Gól/emberelőny: 0/9, illetve 1/10
Ötméteresek: 1/1, illetve 1/1

További eredmények:

Montenegró-Horvátország 3-12 (0-3, 1-6, 1-1, 1-2)
Hollandia-Szlovákia 13-8
Görögország-Törökország 9-7
Németország-Franciaország 4-5
Szerbia-Oroszország 15-7
Grúzia-Olaszország 7-14

A szerdai program:


Szlovákia-Ukrajna
Grúzia-Németország
Görögország-Franciaország
Montenegró-Törökország
Spanyolország-Románia
Oroszország-Hollandia

A magyar válogatott a négy közé jutásért csütörtökön játszik a Montenegró-Törökország meccs győztesével.



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok