Világkupa: döntőben a férfiválogatott

2014. augusztus 23. 12:59

A magyar válogatott 7-5-re legyőzte az Egyesült Államokat Almatyban, ezzel döntőt játszhat a tornán, vasárnap.

Fotó: Russell McKinnon

Bár Varga Dániel meglehetősen magabiztosan nyilatkozott az amerikaiak elleni meccs előtt, ez a találkozó egyáltalán nem számított könnyűnek. Benedek Tibor ezt tudta, hiszen az amerikaiak rettentően sokat fejlődtek az utóbbi időszakban, ezt bizonyították mostanság - elég csak az ausztrálok elleni negyeddöntős továbbjutásra gondolni.

Kimaradt lövésekkel, majd McConnell emberelőnyös góljával indult a meccs, 0-1. Előtte Decker Attila nagyot védett, ordított is egyet, "te hülyegyerek" - tette még hozzá. Nem sikerültek az első magyar akciók, egészen a negyedikig kellett várni, amíg gól született magyar részről, Hárai csavargólja centerből haladt át a képzeletbeli gólvonalon. Vagy nem, mindenesetre 1-1 -re alakult az állás.

Erdélyi kiállítása után jött az amerikai lövés, de az elakadt a blokkban. Bedő harcolt ki aztán fórt, amit Bátori Bence váltott gólra, középről lőtt nagy gólt, 2-1. Varga Dániel kiállítása után a kapufánál egyedül maradt az amerikaik játékosa, szerencsére nem volt ereje ellőni az üres kapuba. Varga Dénesnek viszont volt ereje, 3-1-re vezettünk.

Újabb nagy lövést tornázott ki Decker Attila, de aztán emberelőnybe kerültek az amerikaiak (mindez már a 6. percben történt), kapufa lett a vége. Kimaradt a magyar előny ezután, majd remekül védekeztek az amerikaiak a magyar időkérés után. 28 másodperccel a vége előtt Dejan Udovicic is kikérte idejét. A labdát megszereztük, maradt a 3-1 az első nyolcperc végén.

Az amerikaiaké volt az első akció a második negyedben, de ezúttal sem engedtük közel őket a kapuhoz, a lövés, ami végül következett, csemege volt Deckernek. Szép emberelőnyös góllal jött végül közelebb az USA, John Mann húzta be közelről, 3-2. Hárai csavart kapura kisvártatva, az amerikai kapus védett, majd labdát szereztek, és emberelőnyben jöhettek előre, ismét. Decker kitolta előbb, majd maradt a labda az ellenfélnél, és az újabb kiállítás után jött az időkérés. A kapufa mentett meg minket az egyenlítéstől.

Fotó: Russell McKinnon

Decker keze avatkozott be a következő hátrányban is, majd Mann lőtte bele a labdát közelről. Erdélyi lőtt fölé emberelőnyben, majd Varga Dénes lőtt pazar gólt, nagyon kellett, 4-2 - két ember között bújt be középre, megkapta a labdát, és biztosan lőtt. A 7. percben előbb Benedek Tibor időt kért, de elvették a labdát nem sokkal az akciónk megkezdése után, majd az amerikaiak hergelték tovább Decker Attilát, igen, ismét védeni tudott a magyar kapus. Erdélyi Balázs lőtt kapura, a kipattanót Hárai pöccintette be, 5-2. Ez volt a félidő.

Alexander Bowen góljával rögvest közeledtek az amerikaiak a negyed elején (5-3). Sőt, John Mann is betalált, centerben csípte el a beadást, és aztán be is fordult, máris csak egy volt a különbség. Sőt, emberelőnyben támadhattak az egyenlítésért, de a lövés a vízről a felső kapufa fölé pattant. 
 
Egy elrontott magyar akció után megúszott volna az USA, de Varga Dániel közbeavatkozott, jöhetett a kiállítás, és Udovicic időkérése. Kimaradt a próbálkozás, a kapufán csattant a lövésük. Varga Dénes viszont megtalálta a rést, nagyon nagy szükség volt erre a gólra a negyed felénél (6-4). Mann szerezte meg a labdát, és mivel Decker kimozdult, az üres kapura célozhatott, de fölélőtt. Visszafelé kiállították, Benedek Tibor időt is kért. Angyal lövése kimaradt, a túloldalon pedig Decker védett fontos helyzetben.

Madaras lőtt gólt, de visszafújták, aztán megismételte a lövést, az már érvényes volt, 7-4. Hárai Balázsnak időközben világoskék sapkát kellett húznia, mert az összeset letépték. 7-4-gyel jöhetett az utolsó negyed.

Fotó: vlv.hu

Az utolsó kisszünetben a Neoton Família egyik dalát lehetett felismerni a közvetítésnek hála, szinte otthon érezhették magukat a fiúk.
Meg kell hagyni, az amerikaiak simán meccsben lehettek volna, ha Decker Attila nem véd jól, a negyedik negyed elején is jól avatkozott közben Cupido, majd Bowen lövésénél. Dörgő Dumi-léc után kimaradt egy amerikai előny, remekül védekezett a magyar válogatott. Decker ismét nagyot védett egy közeli lövésnél emberhátrányban, Luca Cupido ejtésénél viszont már nem volt mit tenni, 7-5.

Labdát vesztettünk, majd Cupidóék megúsztak, de hároman együttes erővel szerelték a fiúk a másik felúszó amerikait. Ötmétereshez jutottak az amerikaiak, Varga Dénes brutalitásért kapott súlyos büntetést (emiatt a döntőben nem játszhat), de Bonnani lövését Decker kitolta. Eladtuk a labdát, amit aztán Erdélyi visszaszerzett, 1:26 volt ekkor hátra.

Decker Attila az utolsó perc elején is mesterien hárított, Benedek Tibor időt kért. A végén még egy kapufa itt, egy kimaradt lövés ott.

7-5-re nyert a magyar válogatott, ezzel bejutott a Világkupa döntőjébe, ahol Szerbia lesz az ellenfele.

Benedek Tibor a vlv.hu-nak a meccs után közvetlenül:

"A győzelem megvan, de nagy árat fizettünk, Dumi nem játszhat a döntőben. Erről azért most beszélnünk kell. Nem lesz egyszerű, de meg fogjuk csinálni." 

Eredmény - Világkupa, elődöntő:

Magyarország-Egyesült Államok 7-5 (3-1, 2-1, 2-2, 0-1)
Gólszerzők: Varga Dénes 3, Hárai 2, Bátori, Madaras 1-1, illetve Mann 2, McConnell, Bowen, Cupido 1-1
 
Az 5-8. helyért:
 
Ausztrália–Dél-afrikai Köztársaság 11-2 (3-2, 3-0, 5-0, 2-0)
Gólszerzők:
Gilchrist 3, Ford, Roach, Cotterill 2-2, Power, Emery, Martin 1-1, illetve Le Roux, Card 1-1

Kazahsztán–Montenegró 9-8 (3-2, 1-4, 1-1, 4-1)
Gólszerzők:
Ushakov 3, Gubarev, Shakenov 2-2, Pilipenko, Ukumanov 1-1, illetve Darko Brguljan 6, Vidovic, Klikovac 1-1

A másik elődöntőben:

Horvátország-Szerbia 4-7 (1-2, 0-2, 1-3, 2-0)
Gólszerzők:
Zivkovic, Milakovic 2-2, illetve Mandic 2, S. Rasovic, V. Rasovic, Subotic, Markovic, Vuksanovic 1-1
 
Vasárnap:
A 7. helyért: Montenegró-Dél-Afrika (11 óra 10, magyar idő szerint 7 óra 10)
Az 5. helyért: Kazahsztán-Ausztrália (12 óra 30, magyar idő szerint 8 óra 30)
A 3. helyért: Horvátország-Egyesült Államok (13 óra 50, magyar idő szerint 9 óra 50)

Döntő: Magyarország-Szerbia (15 óra 10, magyar idő szerint 11 óra 10) 



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok