U18-as lányok: szép siker az ausztrálok ellen

2014. augusztus 21. 18:00

Győzelemmel zárta a dunaújvárosi felkészülésmeccs-sorozatot a világbajnokságra készülő leány ifiválogatott. A csapat szombat reggel utazik a madridi vb-re.

Leimeter Dóra (Fotó: Cser Dániel)

Ahogyan arról már írtunk, a világbajnokságra hangoló lányok Új-Zélandot magabiztosan győzték le a dunaújvárosi Fabó Éva Uszodában, aztán Kanada és Hollandia ellen vereséget szenvedtek. Csütörtökön délelőtt viszont szép siker következett, az ausztrálokat 8-7-re győzték le.

Gurisatti Gréta, a csapat kiválósága nélkül ráadásul, ő elkapott egy vírust, szerencsére már jobban van, és természetesen utazik a csapattal Spanyolországba. A tornán a harmadik helyen zárt a magyar válogatott, amely ráadásul a legjobb játékost is adja, Szilágyi Dorottya révén.

Petrovics Mátyást kértük értékelésre:

"Az Új-Zéland elleni hétfői meccs egyfajta edzésnek is felfogható volt, hiszen még a találkozó után is egy órát a vízben voltunk, magabiztosan nyertünk. Sokkal keményebbre sikeredett viszont a Kanada elleni összecsapás, valóban nagyon erős ez a válogatott, nem lennék meglepve, ha a világbajnokságon is az első négyben végeznének majd, Sajnos a meccs első két percében egyszerűen elkalandoztak a lányok, nem tudom, miért. Akkor összeszedtünk egy kétgólos hátrányt, és ezután hiába próbálkoztunk, és mentünk előre becsülettel, hiába rendeztük a sorokat, azt a két gólt nem tudtuk behozni. Nagyon jó meccs volt ezzel együtt, sok pozitívummal. 

A hollandok ellen két negyeden keresztül nagyon szorosan alakult a meccs, hozzá kell viszont tenni, hogy az elején 7-1 volt a kiállítási arány, rengeteget voltunk hátrányban, ami megviselte a lányokat. A hollandok az első nyolc gólukat emberelőnyből szerezték, és később ugyan szép akciógólokat lőttünk, a lányok a harmadik negyed végére kicsit kedvüket vesztették. A kisszünetben igyekeztem őket felrázni, és ez sikerült is, nagyszerű negyedik negyedet produkáltunk, még akár egyenlítettünk volna is. Végül nem sikerült, a tüzet, a hajtást viszont sikerült átmenteni az ausztrálok elleni csütörtöki meccsre.

Nagyszerűen játszottak és küzdöttek a lányok délelőtt, egy kicsit Gurisatti Grétáért is játszottak, aki lebetegedett. Kemény meccs volt, jó csapatmunkával rukkoltunk elő, ami győzelmet eredményezett. Sok problémánk volt a felkészülés végén, akadtak hiányzók, de bizakodóan várjuk a világbajnokságot, sokat fejlődtünk tavalyhoz képest" - összegzett a kapitány.

A válogatott szombat reggel repül el Madridba.

Eredmény - U18-as felkészülés meccsek:

Magyarország-Ausztrália 8-7 (2-3, 4-1, 1-1, 1-2)

Magyarország:
Gábor - Szilágyi 2, Tóth, Horváth 2, Farkas 1, Tamás, Leimeter 2, Kuna, Hertzka 1, Varga, Máté, Doroszlai. Szövetségi edző: Petrovics Mátyás 

Kanada-Hollandia 10-7 (1-2, 2-3, 4-1, 3-1)

Az edzők szavazatai alapján a legjobb játékos: Szilágyi Dorottya (Magyarország)
Az edzők szavazatai alapján a legjobb kapus: Ymane Hage (Kanada)
A gólkirály: Lizette Rozeboom (Hollandia)

A torna végeredménye: 

1. Kanada
2. Hollandia
3. Magyarország
4. Ausztrália
5. Új-Zéland
 
A vb-re utazó magyar keret:

Gábor Kincső (UVSE)
Szilágyi Dorottya (Dunaújváros)
Tóth Csenge (Szentes)
Gurisatti Gréta (Dunaújváros)
Horváth Brigitta (Dunaújváros)
Farkas Tamara (Szentes)
Tamás Viktória (BVSC)
Leimeter Dóra (BVSC)
Kuna Szonja (UVSE)
Hertzka Orsolya (UVSE)
Varga Viktória (AVUS-BVSC)
Máté Zsuzsanna (BVSC)
Kiss Alexandra (UVSE)



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok