Vereséggel nyitott a női válogatott a Világkupán

2014. augusztus 12. 10:39

A magyar női válogatott Ausztrália ellen kezdte meg Világkupa-szereplését Hanti-Manszijszkban, és bár a harmadik negyed végén 7-6-ra vezetett, négyet kapott az utolsó etapban, így háromgólos vereség lett a vége.

Fotó: Russell McKinnon/FINA

Semmilyen élő közvetítést nem találtunk, így az ausztrál válogatott Twitter-oldalán követtük az eseményeket. Greg McFadden csapata szerezte meg a vezetést büntetőből, a mieink ugyancsak 5 méteresből egyenlítettek az első negyed vége előtt 3 perccel.

Alig egy perccel később újra az ausztrálok kerültek előnybe, de 12 másodperccel a negyed vége előtt a mieink emberelőnyből egalizáltak, 2-2. Mégsem volt vége a negyednek ekkor, ugyanis Baxter betalált, 3-2-es ausztrál előnnyel következhetett az első szünet. (Kasó Orsolya kezdett a magyar kapuban, őt az első negyed után Gangl Edina váltotta.)

A második negyed elején elhoztuk a ráúszásnál, és rögtön egalizált a magyar csapat Szücs jóvoltából (3-3), de Knox találatával ismét az ellenfél vezetett, majd ugyanő volt eredményes, először volt kétgólos a különbség. Szerencsére ismét közelebb jöttünk Keszthelyi Rita révén, 5-4 után nagyon fontos lélektani pillanathoz érkeztünk, hiszen a nagyszünet előtt nem volt mindegy, egálról vagy mínusz kettőről kezdjük a második félidőt. Nos, maradt a mínusz egy.

A ráúszásnál a harmadik esetben is jók voltunk, ráadásul sikerült egyenlíteni 5-5-nél Kisteleki Hanna talált be. Knoxot viszont nem tudtuk tartani, így ismét hátrányba kerültünk. Nem volt meg az a magabiztos játék a mieinknél, mint ami a szentesi uszodaavató (12-5, ide) alkalmával igen. Fontos pillanatban kért időt Merész András aztán, de emberelőnyben Wakefield hárítani tudott. Nagy nyomás alatt tartottuk az ellenfelet, és ennek meg is lett az eredménye, Keszthelyi gólja után 6-6 volt az állás bő két perccel a harmadik negyed vége előtt. 24 másodperccel a harmadik negyed vége előtt először vezetett a magyar válogatott, Antal góljával 7-6, ide!

Fotó: Russell McKinnon

 
Azonnal egyenlítettek az ausztrálok a ráúszás után, Buckling volt eredményes. Sőt, a jobb szélről Gofers is betalált, 6 és fél perccel a vége előtt ismét Ausztráliánál volt az előny (7-8). Sajnos, 1 perc 58 másodperccel a vége előtt Webster nagyon messziről ejtett a magyar kapuba, 9-7-re vezetett az ellenfél, innen már nagyon nehéz feladat várt a lányokra.
 
Ráadásul aztán Webster újra ejtett, és megint bejött neki, 10-7, a meccs eldőlt.

A magyar válogatott vereséggel kezdte tehát az oroszországi Világkupát, de semmi nincs veszve. Folytatás szerdán, magyar idő szerint 12 óra 30 perctől, Dél-Afrika ellen.
 
Merész András, a magyar válogatott szövetségi kapitánya:
 
"Kicsit álmoskás, kicsit fáradt meccs volt. A küzdelemmel semmi baj nem volt, mentek a lányok becsülettel, ráadásul meg tudtuk fordítani két negyed után a harmadik végére az állást. Aztán a negyedik negyedben lényegében agyonvertek minket. Nem számszerűleg, bár 0-4 lett oda, hanem a vízben, és mindezt megtorlatlanul. Egy-két valahogyan eleresztett lövésen kívül szinte semmit sem tudtunk csinálni. Ilyesfajta játékvezetői felfogást eddig csak tévében láttam, van két meccsünk, hogy hozzászokjunk majd. Az ausztrálok megkapták azt a 3-4 fórt, ami kellett a győzelmükhöz, nálunk elmaradt két büntető, például. Nem szabad elhallgatnom, hogy kaptam egy sárga, majd egy piros lapot is, reklamálásért. Igyekszünk összeszedni magunkat a holnapi és a csütörtöki meccsre, és úgy szerepelni, hogy a keresztbejátszás alkalmával jó eredményt érjünk el."

Eredmény - Világkupa, 1. forduló:

Magyarország-Ausztrália 7-10 (2-3, 2-2, 3-1, 0-4)
Vezette: Jaume Teixido (spanyol), Joao Cardenuto (brazil)

Magyarország: Kasó - Czigány 1, Antal 1, Kisteleki H. 1, Szücs 1, Takács 1, Illés, Keszthelyi 2, Tóth, Bujka, Hevesi, Menczinger, Gangl (kapus). Szövetségi kapitány: Merész András

Ausztrália: Lilian Hedges - Jayde Appel, Hannah Buckling 1, Bronte Colenso, Isobel Bishop, Bronwen Knox 3, Rowie Webster 3, Glencora McGhie, Zoe Arancini, Ashleigh Southern 1, Morgan Baxter 1, Keesja Gofers 1, Kelsey Wakefield (kapus). Szövetségi kapitány: Greg McFadden.

Gól/emberelőny: 1/7, illetve 2/5
Ötméteresek: 1/1, illetve 1/1



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok