Szamarcidisz-kupa: habkönnyű győzelem Montenegró ellen!

2013. június 28. 10:49

Nem várt, könnyed sikert aratott a görögországi Szamarcidisz-kupa nyitómérkőzésén együttesünk Montenegró ellen: az elején szerzett 4-0-ás előny gond nélkül kitartott a meccs végéig, és végül 8-6-ra győztünk.

Cseljabinszkben a montenegróiak kezdték hasonlóan „durván” a mérkőzést, ők 3-0-ra mentek el, ám aztán sikerült visszazárkóznunk a folytatásban, és a Világliga-csoportmeccsen végül 10-10 után büntetőkkel nyertünk. Nos, most mi produkáltunk valami hasonlót, ám a különbség nem igazán csökkent a folytatásban.

Az első negyed – amint az a vlv.hu élő tudósításából kiolvasható – pompázatosan sikerült: a játékrész második felében dobott három akciógóllal elléptünk 3-0-ra, Hárai ellépős centergólját Hosnyánszky átlövése, majd Kis Gábor szabaddobásgólja követte. Eközben Nagy Viktor bravúrt bravúrra halmozott a kapuban: ez döntő különbség volt az oroszországi meccshez képest, ott ugyanis kapusunk nem igazán érezte a ritmust az elején.

Nagy Viktor/Fotó: MTI

Most a folytatás is remekül alakult, Szivós Marci ötösből 4-0-ra növelte az előnyt, a montenegróiak az első gólt a második rész közepénél szerezték, azt is úgy, hogy emberfórban a blokkról lepattanó labdát visszaszerezték, és másodjára sikerült betalálniuk. A félidőben 4-1-re vezettünk, a védekezés elsőrangúan működött.

A harmadik negyedben kicsit közelebb jöttek a dél-szlávok, ám rendre akadt válaszunk: 4-2 és 5-3 után is mi lőttük a következőt, először Varga Dénes egy passz után használt ki egy előnyt, majd Szivós lőtt óriási kapufás gólt. A mérkőzés alighanem akkor dőlt el, amikor a harmadik rész utolsó támadásából Madaras Norbert 7-3-ra növelte az előnyünket.

A zárórészben még tovább nőhetett volna a különbség, de Vámos Marci szabaddobásgólját kissé ellentmondásos körülmények között elvették, így lett 8-3 helyett 7-4. Ez sem kottyant meg, ugyanis hamarosan ötmétereshez jutottunk, és Varga Dumi bevágta. Az utolsó két gól a montenegróiaké, egészen pontosan Darko Brguljané volt, ám a győzelmünket semmi sem veszélyeztette: függetlenül attól, hogy az előnymegjátszásunk kicsit döcögött, az akciógólok bőven ellensúlyozták mindezt, a védekezés pedig egészen elsőrangú volt!

Sokat ugyanakkor nem pihenhetnek az urak a frissiben szerzett, igazi görög babérokon, hiszen magyar idő szerint este hat órától a szerbek elleni csata esedékes.

Eredmény, 1. forduló:

Magyarország - Montenegró 8-6 (3-0, 1-1, 3-2, 1-3)
Gólszerzők:
Szivós, Varga Dénes 2-2, Hárai, Hosnyánszky, Kis, Madaras

A másik délelőtti mérkőzésen:

Szerbia - Görögország 9-6 (2-2, 2-2, 3-1, 2-1)



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok