Médianéző: pozitív volt a vízilabda-Eb médiaképe

2014. július 31. 16:24

A magyar sajtóban megjelent cikkek harmada kifejezetten pozitív hangvétellel szólt az Eb-n szereplő magyar csapatokról – derül ki a Médianéző elemzéséből, amelyben július 14. és 28. között vizsgálták a hazai és nemzetközi médiumok megjelenéseit.

Fotó: Szaka József

A médiafigyelő és –elemző cég adatai szerint a magyar férfiválogatott lényegesen többször jelent meg a tudósításokban, mint a női csapat. A férfipólósokról a 15 nap folyamán 556, míg a női csapatról 343 alkalommal tudósított a hazai sajtó, továbbá 99 esetben mindkét csapat szerepelt a hírekben. Emellett 207 olyan megjelenés is volt, amelyek általánosságban szóltak a bajnokságról.

A híraktivitás 28-án volt a legmagasabb, ekkor összesen 99 híranyagban jelent meg a hazai rendezésű bajnokság. Az 1205 darab médiamegjelenés többsége – 65 százaléka – semleges, 30 százaléka pozitív és 5 százaléka negatív polaritású volt a magyar csapatok szemszögéből. Így összességében a válogatottak médiaképe a bajnokság alatt pozitív volt. A férfiválogatott összképe előnyösebben alakult, mint a nőié.

A legnagyobb médiavisszhangot a férfiak szerbek elleni döntőmérkőzése váltotta ki, amelyről 131 alkalommal szóltak a hazai médiumok. A második legmagasabb megjelenésszámot a többi csapat eredményeiről szóló cikkek érték el, a harmadik helyre pedig a férficsapat olaszok elleni elődöntő mérkőzése került. A legtöbb negatív hangvételű tudósítás a hollandok elleni mérkőzés kapcsán a női csapat vereségét úgy jellemezte, hogy védekezésben gyengén, támadásban elégségesen szerepeltek.

A legtöbb pozitív tudósítás a férfiak szerbek elleni csoportmérkőzéséről jelent meg. Az előnyös tartalmak többsége a szerb szövetségi kapitányt idézte, aki szerint a szerb póló mellett a magyar volt rá a legnagyobb hatással. A mérkőzéseken túl számos alkalommal foglalkozott a hazai média a Március 15. téren felállított szurkolói arénával, valamint a bajnokság gazdasági hatásaival, miszerint 200 milliós jegybevételt és telt házat hozott a legtöbb budapesti és főváros környéki szállodában. Szintén napirendi téma volt a nézettség: a finálét 966 ezren nézték végig, és 2,367 millióan pillantottak bele az adásba, ezzel ez a meccs lett a legnézettebb az egész kontinensviadalon. Az Eb magas összenézettségéhez pedig jelentős mértékben hozzájárult, hogy az MTVA az összes mérkőzést élőben közvetítette.

A nemzetközi médiumokban a témában megjelent írások száma (81 megjelenés) alapján július 14. és 28. között közepes érdeklődés övezte a vzilabda Eb-ről szóló híreket. A Médianéző által szemlézett 14 ország fele, név szerint Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, Olaszország, Szlovákia, Románia és Oroszország sajtója számolt be legalább egy megjelenés erejéig a témáról.

A legnagyobb figyelmet az olasz sajtó szentelte az eseménynek, amely 34 írást közölt. A második helyre Németország került 32 megjelenéssel, míg a harmadik helyen álló Románia sajtójában már lényegesen kevesebb, szám szerint 5 megjelenést talált a Médianéző.

A cikkek szinte kivétel nélkül az egyes mérkőzésekről számoltak be, vagy az adott ország válogatottjának szereplését elemezték, illetve azzal kapcsolatban fogalmaztak meg várakozásokat. Egy publicisztika ugyanakkor a vízilabda sportág jelenlegi helyzetét elemezte a világban és Magyarországon, kiemelve a médiafigyelem fenntartásának nehézségeit. Utóbbi írásban idézték Gyárfás Tamást, a FINA magyar alelnökét, Gianni Lonzit, a FINA vízilabdaészlegének vezetőjét, Molnár Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót, valamint Beck Györgyöt, a Vodafone Magyarország elnök-vezérigazgatóját is.
 
Médianéző: A 2014. július 14. és július 28. közötti időszakban vizsgáltuk a magyar nyelvű TOP10 online hírportált, RTV csatornákat, az országos és regionális terjesztésű újságokat, valamint nemzetközi vonatkozásban 14 ország összesen 67 médiumát. A mintába azon cikkek kerültek, melyek említették a Vízilabda Európa-bajnokságot, illetve szóltak a vízilabda csapatokról. A megjelenések polaritása pozitív értéket vett fel, ha a tartalom kedvező képet festett az adott témáról, negatívat, ha hátrányosan érintette azt, semlegest, ha nem jelenített meg véleményt.



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok