A sapkák alól: Nem fogunk lazsálni a horvátok ellen

2014. július 20. 08:32

Erdélyi Balázs, Hárai Balázs és Nagy Viktor véleménye a németek elleni győzelem után.

Fotó: Szaka József

Erdélyi Balázs:

Mi volt ebben a meccsben a legnehezebb?
Magában az, hogy a szerbek elleni nagy győzelem után nehezebb volt felpörögni. Ez látszott is az elején a védekezésünkben, hiszen az első félidőben hét gólt kaptunk. Ezt kellett összerakni a második félidőre, és mivel ott csak egyet kaptunk, ez sikerült, amivel megnyertük a csoportot. Ez most a legfontosabb. Elöl jók voltunk, jók mentek a támadásaink, és Nagy Viktor nagyon jól védett a második félidőben.

Miért nem remeg meg a kezed?
Nem tudom, az biztos, hogy sem én, sem a csapat nem éli meg nyomásként a nagy közönséget, inkább egy pluszt ad, és hatalmas segítséget, ezt mindenkinek a nevében mondhatom. 

Mennyire voltál ma megelégedve a saját magad teljesítményével?
Volt egy két hibám védekezésben, próbálom ezeket kijavítani már a horvát meccsre. Azon is úgy jövünk ki, hogy szeretnénk győzni, nem fogunk lazsálni és nem vesszük fél vállról azt a meccset sem. 

Hárai Balázs:

Hogy van az egészséged, volt egy meccs, amikor esetleg kérdéses volt a szereplésed?
Abszolút minden rendben van, jól érzem magam, semmi akadálya a játékomnak. 

Hogy tetszett a mai meccs? Úgy zajlott, ahogy vártátok?
Tudtuk, hogy a végére el fognak fáradni, annak ellenére, hogy nem ilyen kezdésre számítottunk. De sejteni lehetett, hogy ha megnyugszunk, akkor a végére fel tudjuk őket őrölni, és magabiztosan győzni fogunk. 

Van valami hiányérzeted?
Igen, nem is kevés.

Micsoda?
Ezt majd én magamban letisztázom, ha hazaértünk, és kielemzem a játékomat és a hibáimat, mert volt bőven. Remélem, a horvátok elleni meccsen kevesebb lesz, hiszen azt is meg akarjuk nyerni.
 
Nagy Viktor:

Az elején túl kellett lendülni, a németek mindent beleadtak...
Nem ők leptek meg, inkább magamat leptem meg.

Miért?
Mert egy fázissal később reagáltam mindig, de egy fázissal lassabb voltam a kelleténél. De örülök annak, hogy a második félidőben tudtam ezen változtatni, és ezáltal a csapat is jobban tudott védekezni, és a helyzeteket pedig belőni.

Mi az, ami miatt a csapat és köztük te is át tudsz fordulni a meccs alatt, ha kicsit gyengébben kezdődik? Mi az az impulzus?
Ennek az az oka, hogy nagyon erősek vagyunk fejben. Normális volt az, hogy az elején nem tudtunk úgy égni, mint a német csapat. A szerb meccs után nehéz felpörögni, a németeknek pedig nem volt győzelmük, így nekünk estek. Talán ha jobban figyeltünk volna, vagy én ott lettem volna 100 százalékig, akkor nem lőttek volna ennyi gólt. Ennek így kellett történnie, nekem nagy erőt adott, hogy a második félidőre sikerült változtatnunk.

Mit gondolsz, a csoportgyőzelem mit jelent a következő napok feladatai szempontjából?
Nem hiszem, hogy Tibi ezen még gondolkodik, csak a horvátok elleni meccsre fókuszálunk azután, hogy visszamegyünk a szállásra. Majd azután eldől, hogyan tovább.
 
Magyarország-Németország 16-8 (4-3, 5-4, 3-0, 4-1)
Gólszerzők:
Varga Dénes 5, Vámos, Hosnyánszky, Hárai 2-2, Madaras, Erdélyi, Decker, Szivós, Varga Dániel 1-1, illetve Real, Nossek, Stamm 2-2, Oeler, Schlotterbeck 1-1

A csoport állása:

1. Magyarország 12 pont - már továbbjutott

2. Horvátország 8 pont
3. Szerbia 7 pont
4. Spanyolország 7 pont
5. Németország 0 pont
6. Franciaország 0 pont



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok