Egygólos vereséggel nyitottak a lányok

2014. július 16. 14:42

A női válogatott régi jó ismerőse ellen kezdte meg szereplését a budapesti Európa-bajnokságon, s végül 12-11-re kikapott.

Fotó: Szaka József

Nem sikerült megnyernie első Európa-bajnoki csoportmérkőzését a magyar női válogatottnak. A hollandok ellen kiélezett, végig roppant szoros meccset vívtak a mieink, de a szisztematikusan felépített 8-6-os vezetés után nem tudták megtartani a biztos előnyt.

Nagyban befolyásolta a lányok hangulatát, hogy az első, a második és a harmadik negyed utolsó másodpercében is gólt kaptak, ez pedig az edzett sportembereket is visszahúzza, legalább egy-két percig. Sőt, a záró játékrész vége sem alakult a legfényesebben. Amikor azt hihettük, hogy még van esély a döntetlenre, újabb gólt kapott a magyar válogatott, így onnan már nem volt visszaút.

Folytatás a görögök ellen, nem lesz egyszerű, de a lányok a meccs után egyáltalán nem törtek össze, annál ők sokkal rutinosabbak.

Eredmény - női Európa-bajnokság, 1. játéknap:

Magyarország-Hollandia 11-12 (3-3, 3-3, 3-4, 2-3)
Gólszerzők: Keszthelyi 3, Kisteleki D., Szücs, Kisteleki H. 2-2, Antal, Tóth I. 1-1, illetve Genee, van der Sloot 3-3, Smit, Klaasen 2-2, Sevenich, van der Molen 1-1

A csoport állása:

1. Görögország 3 pont
2. Hollandia 3 pont
3. Magyarország 0 pont
4. Nagy-Britannia 0 pont

Az élő közvetítés az alábbiakban olvasható vissza.
 
4. NEGYED:

Az utolsó ráúszás a hollandoké lett. Csabai Dóra kipontozódott az első akciónál, a labdát pedig a sarokból a kiállítás vége után beúszó Takács szerezte meg. Akciógóllal növelte előnyét Hollandia, ismét Smit, 9-11. Bujka lőtt emberelőnyben a blokkba, jöhettek a hollandok. Keszthelyi lőtt kapufára, szerencsére egymás után a második magyar blokk mentette meg Bolonyait. Antal Dóri lőtt emberelőnyben, kétszer is Willemsz kapusba. 

Bujka Barbi harcolt ki emberelőnyt, Merész András időt kért. Kisteleki Hanna vállalta a lövést, nem sikerült. Keszthelyi Rita 1:37-tel a vége előtt pazar ejtéssel hozta vissza a reményeinket, 11-10! Az utolsó percet állva nézte a közönség. Kontra a mieink ellen, majd Bujkát állította ki a szerb játékvezető. 58 másodpercnál támadhatott Hollandia. Már lejárt akiállítás, amikor gólt lőttek a hollandok, 10-12. Antal lövése nem sikerült, Kisteleki Dóra a végén még betalált, de ezzel együtt a mieink vereséggel kezdték a tornát.
 
3. NEGYED: 

A hollandoké az első ráúszás, de a sikertelen támadás után Kisteleki Hanna ellen fújtak. 30 másodpercel később már ő örülhetett, góljával vezettünk 7-6-ra. Dörgő holland kapufát követően Szücs lőtt a blokkba, majd Kisteleki Dórát másodszor állították ki. Nem sikerült a hollandoknak a fór, ellenben Szücs pazar ejtéssel jelentkezett, 8-6-ra ment el a magyar válogatott.

Magyar előny következett a negyed derekán, amelyet Kisteleki Dóra kicsit elkapkodott. Nem kapkodott viszont a hollandok centere, van der Molen, megszerezte a hetedik találatot. Sőt, van der Sloot is betalált, megint egyenlő volt az állás. 3:14-gyel a vége előtt 5 métereshez jutottunk, Kisteleki Hanna belőtte, 9-8.
 
Újabb holland kapufa jött, majd kiállítás az ellenfélnél, időt kért Merész kapitány. Nem jött össze a támadás, majd Bolonyai védett nagyon fontos helyzetben. Takács Orsolya kiállítása után (1:04 volt hátra) holland időkérés következett, majd sajnos egy holland gól, Smit volt pontos, 9-9.
És megint, és megint. Két másodperccel a vége előtt Takácsot kiállították, a hollandok pedig kihasználták a rést, megint az utolsó pillanatban kaptuk a gólt, 9-10.
 
2. NEGYED:

Elhoztuk a labdát a második ráúszásnál. A második támadásuknál jutottak el a lányok lövésig, Keszthelyi kapufára tette, de még megmentette az akciót, hogy aztán centerben elveszítsük a labdát. 6:02-nél időt kért Merész András. Tóth Ildikóra játszottuk a figurát, ő lőtte a negyedik magyar gólt. Genee emberelőnyből lőtt messziről a magyar kapuba, majd kontrát ítéltek a mieinknek. Csabait is kiküldték, van der Sloot használta ki, 4-5. Keszthelyi Rita egy megúszás után egalizált, 5-5, 3:12 volt ekkor hátra a negyedből. 
 
Bolonyai Flóra piszkált bele a labdába, majd előny után Szücs és Csabai próbálkozott lövéssel. Elég gyorsan, ami nem lett volna baj, csak éppen a blokk mindkétszer a helyén volt. 1:43-mal a nagyobb szusszanás előtt kért időt a holland kapitány. Antal szerzett labdát védekezésben, amely utén nyugalomra intette övéit Merész kapitány, végül épp Dodó lőtte el, nem feltétlenül ideális lövőhelyzetben.
 
Kisteleki Dóra klasszisa eredményezte a hatodik magyar gólt, megúszott, lenyomták a víz alá, de visszajött onnan és a kapuba kotorta a labdát, 6-5. S úgy, mint az első negyed végén, megint az utolsó pillanatban kapott gólt a magyar válogatott, van der Sloot lőtte a hatodikat. Ez volt a félidő.

1. NEGYED:

A bemutatásnál a legnagyobb tapsot a hollandoktól Sabrine van der Sloot kapta, aki a bajnok Hungerit-Szentes klasszisa. Merész András egy puszival köszönt a közönségnek a bemutatás végén. Megvolt a csatakiáltás is, az eltökélt Takács Orsi vezényszavára. A magyar válogatott a Bolonyai - Antal, Takács, Keszthelyi, Kisteleki Dóra, Illés, Szücs összeállításban kezdte a meccset, a hollandok hozták el a ráúszásnál a labdát. Van der Sloot kiállítása után nem sikerült az első előnyt kihasználni, aztán Antalt szórták ki, Bolonyai Flóra pedig védte azt első kapura tartó lövést. Illés Nusit is kiállították, a 2. perc elején Sevenich szerzett vezetést Hollandiának (0-1).
 
Magyar fór után Bujka-kapufa, majd egy kontra következett, majd egy magyar labdaszerzés. Takács Orsi lövésébe Willemsz ért bele, sajnos. Hatalmas góllal növelte előnyét Hollandia, Szücs elmozdult a labda elől, Genee volt eredményes 4:30-cal a negyed lejárta előtt. Keszthelyi Rita lőtte az Eb első magyar gólját, jól jött! Szücs Gabriella talált az oldalhálóba nem sokkal később, mindenki, még a hangosanbeszélő is gólt kiáltott, de ez bizony nem volt az.

Antal Dóra egyenlített a bal szélről, 1:13-mal a vége előtt, megnyugtató volt ez a találat is. Szép Bolonyai-bravúr következett, és a mieink rengeteget mozogtak védekezésben, így a miénk lehetett az utolsó teljes támadás a negyedben. Megkaptuk a fórt, Szücs Gabriella tisztán lőhetett, így 3-2-re alakult az állás.
Egyetlen másodperc maradt a negyedből, Havenga kapitány időt kért, és igaza volt. Jöhettek középről a hollandok, bellőtték a labdát, a blokk mellett Klaasen beleért a labdába, amely kikötött a kapuban, 3-3. Merész András reklamált, sárga lapot kapott ezért.


Bevezető:

A magyar válogatott a barcelonai világbajnokságon, a dunaújvárosi és a kirisi felkészülési tornán (16-12) is legyőzte a holland csapatot, ez mindenképpen biztató a mai mérkőzés előtt.

Ugyanakkor Arno Havenga kapitánnyal sokat fejlődött Hollandia, ezt a magyar lányok is elmondták az elmúlt időszakban. Sok szempontból fontos lesz ez a mai találkozó a mieinknek, nekik is meg kell szokni a hatalmas közönséget, ahogyan a fiúk is ismerkedtek ezzel az édes körülménnyel a spanyolok elleni találkozón.

Hollandia erős ellenfél, a csoportban Görögország is az, a britek pedig az első szerdai találkozón bizonyították, nem pofozógépnek érkeztek Budapestre. Ez nem jelent mást, minthogy a magyar csapatnak maximális koncentrációra lesz szüksége a három csoportmeccsen.
 
Mindössze két olyan Európa-bajnokság volt, amelyen nem találkozott egymással a két válogatott, 1997-ben és 1999-ben. Az eddigi mérleg a mieink felé billen: 7 magyar győzelem, 4 holland siker és egy döntetlen - ez a mutatónk a női vízilabda egyik alapítója ellen. A tavalyi barcelonai világbajnokságon 11-7-re nyertünk Hollandia ellen.

A szerdai találkozókon:

Nagy-Britannia-Görögország 7-9 (1-2, 3-2, 2-2, 1-3)
Olaszország-Franciaország 14-4 (3-1, 4-1, 1-0, 6-2)
Oroszország-Spanyolország 10-9 (2-2, 1-3, 3-2, 3-2)

A magyar válogatott kerete:
Kapusok: Bolonyai Flóra, Gangl Edina.

Mezőnyjátékosok: Czigány Dóra, Antal Dóra, Kisteleki Dóra, Szücs Gabriella, Takács Orsolya, Illés Anna, Keszthelyi Rita, Tóth Ildikó, Bujka Barbara, Csabai Dóra, Kisteleki Hanna.

A jegyfelszabadítások miatt továbbra is érdemes figyelni a jegyvásárlási felületet, a következő napok mérkőzéseire is.

Fontos tudnivalókat lehet elolvasni arról, mit hozhatunk be a Hajós Alfréd Uszodába, a pályarendszabályról itt lehet információkhoz jutni.

A Magyar Televízió közvetíti a magyar válogatottak mérkőzéseit.

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok