Spanyolverés a csapatkapitány vezérletével

2014. július 14. 18:06

A magyar férfiválogatott a spanyolok ellen 12-9-es győzelemmel nyitotta az Európa-bajnokságot.


Fotó: Szaka József

Szép estével nyitott a magyar válogatott, és az Európa-bajnokság is. A főmérkőzésen közönségsikert aratva győzött a magyar válogatott. A siker sokak szerint eleve garantált a magyar válogatott esetében, de persze egy győzelem még édesebbé teheti a másfél órát.

Ahogyan azt várni lehetett, az első negyed még az ismerkedés jegyében telt: a srácok ismerkedtek a pazar atmoszférával. Viszont elég gyorsan sikerült túllendülni, és ebben vezérszerepet kapott Varga Dániel, a csapat kapitánya. Dani 5 góllal zárt mellesleg, ez pedig a háromgólos siker egyik záloga volt.

Erdélyi Balázs és Tóth Márton remeklése is említést érdemel, mindketten bizonyítottak "újoncként", cseppet sem megilletődötten tolták a magyar válogatott szekerét.

Fotó: Szaka József

A spanyolok sötét lónak számítanak ebben a csoportban, ezzel együtt nem mutattak olyat, ami arra predesztinálná őket, hogy a magyar-horvát-szerb hármast meglepjék a csoportban - ezek már Benedek Tibor gondolatai, a vele készült interjút később közöljük.

Folytatás holnap 20 óra 30 perctől Franciaország ellen.

Eredmény - Európa-bajnokság, 1. játéknap:

Magyarország-Spanyolország 12-9 (2-2, 4-1, 3-2, 3-3)
Hajós Alfréd Uszoda, 6000 néző, Vezette: Naumov (orosz), Abramovics (montenegró)

Magyarország: Nagy V. – Szivós, Varga Dénes 1, Varga Dániel 5, Hárai, Madaras 2, Gór-Nagy. Csere: Decker Á., Hosnyánszky 1, Vámos, Erdélyi 2, Tóth M. 1 

Spanyolország: I. Aguilar – Molina 1, Espanol 1, Larumbe, Szirányi, Minguell 1, X. Garcia 1. Csere: Roca, F. Fenández 1, Mallarach 3, Munarriz, Bustos 1

Gól/emberelőny: 5/11, illetve 6/12 
Ötméteresek: 1/1, illetv –
Kipontozódott: Larumbe (19. p.), Gór-Nagy (25. p.), Roca (28. p.), Munarriz (31. p.)

A csoport állása:

1. Szerbia 3 pont
2. Horvátország 3 pont
3. Magyarország 3 pont
4. Spanyolország 0 pont
5. Németország 0 pont
6. Franciaország 0 pont

Vége a mérkőzésnek, az élő közvetítés az alábbiakban olvasható. nyilatkozatok hamarosan.

4. NEGYED:  

8. PERC: Az utolsó percet felállva tapsolta végig a közönség. Magyar sikerrel indult az Európa-bajnokság.
 
6. PERC: Hihetetlenül pimasz ejtéssel zárkózott Spanyolország, Garcia verte át Nagyot. Kaptunk egy előnyt, nem sikerült kihasználni, Erdélyi már akkor lőtte el, amikor kiegészültek a spanyolok. 
 
5. PERC: Nagy Viktor ért oda Munarriz próbálkozására, ekkor három perc volt hátra a meccsből. Időkérés jött nem sokkal ezután, a spanyolok részéről.

4. PERC: Varga Dénes maradt le a jobb szélen Mallarachról, kilőtte a magyar kaput, ez volt a harmadik találata. Naná, hogy ő volt az, aki a következő magyar témadásnál gólt szerzett, átejtette Aguilart. 12-8! 

3. PERC: Madaras Norbert vágta kapufára a következő magyar akciónál a labdát, majd lejárt a támadóidő, és így "üresbe tettük".
 
2. PERC: Gór-Nagy Miklós kipontozódott, Albert Espanol pedig, meg kell hagyni, gyönyörűen talált a kapuba, 10-7. Varga Dániel szenzációs, három blokk mellől előtte, ki is kötött a kapuban a labda. Ez volt az 5. gólja.
 
1 PERC: Erdélyi Balázs elhozta a labdát a negyedik negyed elején. Tóth Márton kapta meg a labdát, gyönyörűen fordult be, 5 méterest érően szabálytalankodtak vele. A büntetőt Varga Dániel értékesítette, 10-6.

3. NEGYED: 

7. PERC: Kis félreértés után a spanyol válogatott időt kért, amely után Munarriz lőtt a bal sarokból a kapuba, sőt, Espanol is ezt tette, de már időn túl. Maradt a háromgólos előny a negyed végére.
 
6. PERC: Mallarachot állították ki a következő akciónál, amely után Benedek Tibor kért időt. Erdélyi Balázs lőtt kétszer a blokkba, ezért bízik benne a kapitány, a gyata nála sosincs tele. Most nem sikerült betalálnia ezzel együtt. 
 
5. PERC: Varga Dániel kiállítása után Minguell Alferez lőtt, két kapufa lett a vége, de gól nem. Egy kontra után meg Nagy Viktor védett a jobb saroknál, skandálta is a nevét a közönség.

4. PERC: Nagy Viktor védett ismét, 4/9.nél áll jelenleg, nem rossz, mert az a négy védés fontos helyzetben történt. Erdélyi Balázs emberelőnyben kegyetlenül nagy gólt a ficakba, kapufával együtt, esély sem volt a hárításra. 
 
3. PERC: Hárait gyilkolták középen, Larumbe Gonfausnak ez volt a harmadik hibája, ki is állt. Madaras Norbert lőtt a bal sarokba, 8-5.

2. PERC: Minguell Alfarez talált be távolról, nagy gól volt, és rohan előre az idő, pörögnek az események, 7-5.

1. PERC: Spanyol akcióval indult a harmadik negyed, de elszállt a lövés a kapu fölött. Roca Barcelót állították ki ezután, Madaras Norbert pedig kihasználta a fórt, 7-4. 

2. NEGYED: 

8. PERC: Mallarach használta ki a jobb szélen, 6-4. Majd még kaptunk egy előnyt, de az kimaradt, kétgólos magyar előny a szünetben.
 
7. PERC: Eltelt egy kis idő, amíg észrevették, hogy az elrontott spanyol akció után időt kért Benedek Tibor. Vámos vállalta el a magyar akció végén, már egy kicsit a rohanó óra miatt is, fölé. Tóth Márton kiállítása után időt kért a spanyol kapitány is.

5. PERC: Nagy Viktor jelezte, hogy a vízben van, majd Hosnyánszky Norbert váratlanul lőtt, nem is tudott odaérni Aguilar. 6-3!

4. PERC: Remek védekezés után járt le a spanyolok támadóideje, jöhettünk az ötödik gólért. Tóth Marci ki is harcolta a kiállítást, és ő fejezte be az akciót egy gyönyörű előnyjáték után. "Ez aaaaaaz" - ordította a gól után Benedek Tibor. 

3. PERC: Mallarach egyenlített 5:32-nél, a jobb szélről sikerült ellőnie emberelőny után. Varga Dániel is így tett, a csapatkapitány pattintott lövéssel (egyben harmadik góljával) jelezte, hogy a vállára veszi a csapatot, amíg az megszokja az atmoszférát.
 
2. PERC: Egy kontra után Gór-Nagy maradt tisztán a centerpozíciótól nem messze, de lövésébe beleértek, így elhalt az akció.

1. PERC: Szivós Marci elhozta a ráúszásnál. Aztán már a második percben jártunk egy-egy sikertelen támadás után, amikor Varga Dániel találta meg a rést a bal felsőhöz, akciógóllal vezettünk ismét, 3-2.
 
1. NEGYED:

8. PERC: A kapufánál, a kapufánál! Ott Erdélyi Balázs várta középről a passzt, meg is kapta, és kilőtte a kaput, 2-1-nél vezettünk! 30 másodperccel a vége előtt Gabi Hernandez is időt kért. Nos, a pauza után előbb Hosnyánszky Norbert blokkolt remekül, de aztán visszapattant a labda Fernandezhez, és másodjára már nem hibázott, 2 másodperccel a vége előtt. Varga Dani kicsit elbillent mellőle, ezért lőhetett szabadabban, a kapitány ennek nem örült, érthetően. 2-2-vel zárult az első negyed. 

7. PERC: Varga Dániel egyenlített, kisebbfajta hangrobbanás lett a következménye (1-1). Remek Decker-blokk zárta a hetedik percet, amely után Benedek Tibor kért időt.
 
5. PERC: Erdélyi próbálta megtörni a jeget, a spanyol kapus kiöklözte, majd Varga Dániel lőtt, az sem ment be. Nagy Viktor újabb védése következett ezután, a közönség hálás volt a mozdulatért.

Fotó: Szaka József

4. PERC: A következő spanyol akciónál már nem hibázott, ráadásul nagyon messziről lőtt Nagy kapujába (0-1). Vámos próbálkozását Aguilar hatástalanította, öt perc telt el magyar gól nélkül.

3. PERC: Nagy Viktor bemutatta első védését, de maradt a labda a spanyoloknál. Hosnyánszky Norbert volt a következő kiállított. Már kiegészültünk, amikor Molina kapufára bikázta a labdát. 

2. PERC: Barcelo kiállítása után újra fórban volt a magyar csapat, Szivós tévesztett célt középről.

1. PERC: Fantasztikus környezetben és hangulatban kezdődött a magyar válogatott első mérkőzése. Megteltek a lelátók és nem csendes közönség szemlélte a történteke. A magyar válogatott a Nagy Viktor - Gór-Nagy Miklós, Madaras Norbert, Varga Dénes, Varga Dániel, Szivós Márton, Hárai Balázs összeállításban kezdte a találkozót. Rögtön egy előnyt kaptunk, amelyet Madaras lőtt el, félig a kapufára, majd kihagyták a fórt a spanyolok is. 

A megnyitóról:

Fotó: Szaka József


A megnyitóünnepség első részében egy Budapestről szóló imázsfilmet mutattak be a közönségnek, majd felsorakoztak a BVSC szinkronúszói. Az ünnepségen elhangzó zenét Miklovics Mátyás - a többi közt a Cannes-ban is díjazott Kontroll egyik zeneszerzője, a Neo együttes frontembere - szerezte és ő is adta elő. Külön az Európa-bajnokságra készítette ezt a zenét, amelyre a vízben a szinkronúszó lányok csatlakoztak (koreográfiájukat Horváth Erika és Kovács Hajnalka készítette), a medence partján pedig a Madách Musical Tánciskola növendékei adták elő produkciójukat. A koreográfiát Sárközi Gyula, Kovács Zsolt, Jurányi Patrick és Kováts Gergely Csanád készítette.

Fotó: Szaka József

Ezt követően Tarlós István, Budapest főpolgármestere, valamint Paulo Barelli, a LEN elnöke mondta el köszöntőjét, hogy aztán felsorakozzon a magyar és a spanyol válogatott. Szép gesztus, hogy nagy tapsot kapott Szirányi Balázs, a spanyol válogatott magyar játékosa.

A hangulatfelelős nem sokkal nyolc óra után kezdte el "hangolását". 

Előzmények:

"A spanyolokkal a londoni olimpián találkoztunk utoljára, így valóban kevesebb a tapasztalatunk velük kapcsolatban, az új edző miatt is, de ez ugyanúgy igaz rájuk is. A 2001-es budapesti Eb egy nagyon kemény, harcos torna volt, biztos vagyok benne, hogy ez most is így lesz, az ellenfelek ugyanolyan vehemenciával próbálnak majd legyőzni minket, először a spanyolok. Szeretnénk megnyerni az első mérkőzésünket” - ezt mondta Benedek Tibor a nyitónapot megelőző sajtótájékoztatón.

A mieink Londonban simán megverték a spanyolokat, azzal lettek ötödikek az olimpián. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a magyar válogatott világbajnoki címet szerzett, éppen Spanyolországban, és a zsebben van két Világliga-ezüstérem is. A spanyolokat az dobhatja fel, hogy a CN Barceloneta együttese, benne sok válogatott játékossal megnyerte a Bajnokok Ligáját. 

Érdekesség, hogy a spanyol keretben nincs ott a kapus Lopez, aki összeveszett az új kapitánnyal, Gabi Hernandezzel.

Az első játéknap eredményei:

Horvátország-Németország 10-5 (4-3, 2-0, 3-0, 1-2)
Románia-Grúzia 11-6 (3-4, 3-1, 2-0, 3-1)
Franciaország-Szerbia 5-16 (1-4, 1-3, 0-3, 3-6)
Montenegró-Görögország 11-6 (1-1, 4-1, 3-2, 3-2)
Olaszország-Oroszország 13-6 (3-1, 4-3, 4-1, 2-1)
 
Összefoglaló az előző mérkőzésekről itt.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok: Nagy Viktor, Decker Attila

Mezőnyjátékosok: Madaras Norbert, Vámos Márton, Hosnyánszky Norbert, Varga Dániel, Varga Dénes, Szivós Márton, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Tóth Márton, Gór-Nagy Miklós, Decker Ádám
 
A spanyolok kerete:

Kapusok: Iñaki Aguilar (CN Terrassa), Eduardo Lorrio (Royal Kenu) 

Mezőnyjátékosok: Marc Minguell, Fran Fernandez, Szirányi Balázs, Alberto Munarriz, Marc Roca (CN Atletic-Barceloneta), Blai Mallarach (Olympiakos), Guillermo Molina (Brescia), Xavier Garcia (Primorje Rijeka), Javier Bustos (Royal Kenu) és Marc Larumbe (CN Catalunya)

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok