Drávucz Rita: Ez egy nagyon kitartó és céltudatos csapat

2014. július 09. 19:54

Ma már főállású anya az Európa-bajnokság egyik nagykövete, Drávucz Rita. Sok-sok világesemény részeseként pontosan tudja, miből áll egy felkészülés, és hogyan kell hangolódni egy-egy tornára.

Akár egy hazaira. Rita 2001-ben Európa-bajnoki aranyérmet nyert a Margitszigeten. Tudja tehát a receptet. Azt mondja, a lányok meg tudják oldani a feladatot.
 
Villámkérdés: hány Európa-bajnokságon is vettél részt?
Egy-kettő-három-négy-öt-hat-hét…

Nyolc.
Nyolc.

Melyiket zártad a szívedbe leginkább, bár a választ sejtem?
Természetesen a 2001-es budapesti tornát, de azt hiszem bárkitől is kérdeznénk meg a csapatból, ugyanezt válaszolná mindenki.

Fotó: Kovács Anikó

Akkor vegyük ki a 2001-es tornát.
Akkor a 2012-es eindhoveni Európa-bajnokságot mondanám. Az ottani bronzérmet nagyon értékesnek tartom, hiszen egy újonnan összeállt csapattal szereztük meg, nagyon kemény munkával és nagyon kemény csaták árán. Sok érdekes Eb volt, az első is különös volt, 1997-ben ugyanis még az összes vizes sportág számára együtt rendezték a tornát. Sok sportoló küzdött Spanyolországban, és fantasztikus volt az Eb atmoszférája.

Nyilván a nyári budapesti Eb-nek is pazar lesz a hangulata. Hogyan emlékszel vissza, mennyire tudtatok annak idején a túláradó érdeklődéssel megbirkózni? Tudtatok-e a családtagokkal, barátokkal találkozni, vagy ez nem vezetett volna jóra?

Nem találkoztunk a szeretteinkkel, ráadásul egy olyan panzióban laktunk, ahol csak mi magunk voltunk. Inkább a nyugalomra fektettük a hangsúlyt, és arra, hogy a csapategység megfelelően kialakuljon, és végig fennmaradjon. Az az Eb volt Faragó Tamás első világeseménye a csapattal, jobbára ismerkedtünk egymással. Négyen laktunk egy szobában, magunkkal foglalkoztunk elsősorban.

Szóval jó döntés volt, hogy elvonultatok a nyilvánosság elől.
Abszolút. Olyan sok mindenre kellett így is figyelni, egyszerűen el kellett kerülni a hibalehetőségeket minden szinten.

Ennek fényében egységes volt az a válogatott?
Igen, úgy érzem. Mi persze régóta együtt játszottunk már, csak Tamás volt új ebben a rendszerben. Az egész Európa-bajnokság alatt azt éreztem, hogy együtt vagyunk. De másképp nem is jött volna az eredmény.

Min lehet elcsúszni? Csak, hogy a mostani válogatott lányait ettől megmentsük.
Igazából a női lélek sok szempontból kiszámíthatatlan, nem mindig tudja kontrollálni, mi az adott pillanatban a legfontosabb teendő. De a mostani válogatott a lehető legjobb úton halad afelé, hogy jó eredmény érjen el. Ebben segítségünkre van Sárvári Gyuri. Tapasztalatból mondom, hogy óriási változásokon mentünk át az együttes munka során. Igenis ki kell mondani, ha valami baj van, méghozzá azonnal, lehetőleg. Nem szabad a sérelmeket hordozni, pláne nem bevinni egy nagy tornára. De ezt a hibát a lányok nem fogják elkövetni. Nagyon fontos, hogy érzelmileg stabilak legyenek a lányok, amennyiben ez meglesz, a taktikai résznél kell észnél lenniük.

Még jelen időben beszélsz a válogatottról. Csak nem…
Együtt élek a lányokkal, a gondolataikkal. Itt vagyok velük lélekben.

Fotó: Szaka József

Oké, diplomatikus válasz. A lányok közül többen is csalódottak lehetnek a klubjaikban elért eredményeik miatt. Hogy emlékszel vissza, mennyire volt ez döntő a nyári felkészülés kezdetén. Jobb, ha sikerekkel a zsebben érkezik valaki a válogatotthoz, vagy ennek nincs jelentősége?
A sport már csak ilyen, nem lehet mindig nyerni. Ezzel együtt a válogatottak egyénileg mindent megtettek a sikerért. A nemzetközi mezőny mindig más, mint a klubcsapatok világa. Szerintem inkább a dac fog dolgozni a lányokban. A válogatottnál meg egyébként is illik hátrahagyni a klubéletet.

Mint mindig, most is a férfiválogatott népszerűsége viszi el az Európa-bajnokságot, legalábbis a papírforma ezt mutatja. Mennyire nehéz megküzdeni azzal, hogy a női csapat mindig a fiúk árnyékban dolgozik?
Történelmi előnyük van a fiúknak, amin nem fogunk tudni sohasem változtatni. Ez a sportágunk sajátossága is, a férfiválogatott sokszoros olimpiai bajnok volt már a női vízilabda hazai megjelenésekor is. Ez be van ivódva a köztudatba, ráadásul a vízilabda alapból is inkább férfias játék. Ezt el kell felejteni, ráadásul ma már mi sem panaszkodhatunk. 2001-ben is hatalmas volt az érdeklődés a női válogatott iránt, ráadásul ne feledjük, hosszú évek óta ott vagyunk a világ élvonalában, és ezt nem mindegyik válogatott mondhatja el magáról. Erre büszkék lehetünk.

Mit gondolsz a mostani női válogatottról. Teljesülhet a nagy álom?
A magyar válogatott egy fiatal csapat, de nagy erénye, hogy régóta együtt játszanak a tagjai. Nagyon kitartóak és céltudatosak, ezt lehetne kiemelni, ez pedig akár meg is hozhatja a sikert, amire abszolút esélyesek. A világ egyik legjobb csapata a miénk.

Hogy van Flóra? Őt is láthatjuk a Margitszigeten?
Köszönjük, nagyon jól van, augusztusban lesz egyéves, tündéri kisbaba, maximálisan kiélvezem az anyaság minden pillanatát. Az Európa-bajnokság egyik nagyköveteként is biztosan megnézek majd egy-két mérkőzést, de mindegyik magyar találkozót nem tudom a helyszínen követni. Remélem, Flórát is ki tudom majd vinni a Szigetre.



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok