Benedek Tibor: „Nem koncentráltunk eléggé”

2014. június 21. 23:37

Benedek Tibor a szerbeket dicsérte – a szerbek pedig önmagukat: egy ilyen mérkőzés után ezen nincs is mit csodálni.

Fotó: vlv.hu

Nyilatkozatok a 10-6-os szerb győzelmet követően.
 
Benedek Tibor:
„Mindig is azt mondtam, hogy Szerbia az itteni legjobb csapat – ezt pedig tökéletesen tisztán láthattuk a második negyedben. Az öt méterről elengedett lövéseikkel szemben tehetetlenek voltunk. Egyetlen játékrész elég volt, hogy megnyerjék a meccset, hiszen miután elmentek 7-2-re, már nem volt esélyünk. Sokat kell még javulnunk – hiszen nem csupán Szerbia erős. Ugyanakkor sokat tanultunk ebből a tornából is, volt több fontos mérkőzésünk – ma viszont nem koncentráltunk eléggé.”

Dejan Szavics, a szerbek szövetségi kapitánya: 
„Úgy gondolom, azért tudtunk nyerni, mert kiválóan védekeztünk – viszont egy kicsit csalódott vagyok az utolsó negyed miatt, nem lehet így, 0-3-mal elengedni egy negyedet, nem lehet azt hinni, hogy már megnyertük a mérkőzést. Remélem, ezúttal jobban sikerül a nyár további része: tavaly megnyertük a Világligát, utána azonban hetedikek lettünk a világbajnokságon. Most érmet szeretnénk szerezni az Európa-bajnokságon.”

Gojko Pijetlovics, a torna legjobb kapusa: 
„Ez a második győzelmünk két éven belül: többen már tavaly is tagjai voltunk a csapatnak, jó érzés megint győzni. Célunk a döntőbe jutás volt, miután ezt elértük, természetesen nyerni akartunk, ami végül sikerült. Jó volt látni, hogy más csapatok mennyit fejlődtek, például az ausztrálok, amerikaiak, brazilok. Meg is lepődtünk, milyen nagyot ugrottak az utóbbi időben.”

Filip Filipovics, a torna gólkirálya: 
„Először is, gratulálok a csapattársaimnak, nagyon jól teljesítettünk. Nem vártuk, hogy ilyen sima lesz a mai mérkőzés. Persze, a döntő kivételes, és örömteli, hogy így sikerült zárni ezt a kemény hetet, hogy megvédtük a címünket. Tudtuk, hogy a magyarok tapadni akarnak ránk, azaz nagyon meg kellett nyomni az elejét. A saját játékommal elégedett vagyok, jó érzés volt gólokat lőni, köszönöm a többieknek, hogy mindezt lehetővé tették.”


Galéria

A többi képért kattintson a képre!



BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok