Miközben a női szövetségi kapitányok kikeltek a „kispályás vízilabda” bevezetése ellen, abban egyetértettek, simán rendbe lehetne tenni a vízilabdát a szabályok teljes tisztába tételével és a játékvezetés egységesítésével.

A FINA által elképzelt kispálya-kislabda-5-az-5-ös reformot minden edző ellenezte a Kunshanban rendezett szakmai vita során. Ugyanakkor nem csak ekézték a javaslatokat, azt is elmondták, mi lenne a kiút. Az egyetértés pedig ebben is nagy: a szabályok értelmezését kell végre világossá tenni, és a játékvezetést egységesíteni.

Az ausztrál tréner, Greg McFadden rögtön a jelennel kapcsolatban is véleményt formált, kijelentvén, nem szabad a Cancúnban hallottakat egy az egyben áttenni a mostani játékra: „Ne mondják a bíróknak, hogy sípoljanak kevesebbet, mert csak még visszataszítóbb lesz a játék!” (Márpedig most ezt mondják, tesszük hozzá halkan...)

Fotó: Kovács Anikó/archív

Rick Azevedo, a kínaiak amerikai szakvezetője szerint a vízilabdával alapvetően semmi baj nincs, a játék népszerű, az emberek imádják – csak éppen valamikor az ezredforduló táján elromlott valami, ezért nem tud továbblépni. Az ok: a szabályok. „A szabályok rosszak. A szabályok többsége nem szögez le valamit, végérvényesen, hanem rendszeresen értelmezésre szorul. Ezen kell változtatni. 2000 óta 27 szabályt módosítottak, csak a legutóbbi nyáron elfogadott új pontokról három-négy különböző interpretálást hallottunk kilenc hónap alatt. Így képtelenség egy sportágat normálisan csinálni. Az nem megy, hogy minden évben új dolgot kell tanítanom a játékosaimnak. Tessék időt hagyni arra, hogy a legutóbbi változtatások kiforrják magukat. Hagyjanak időt a játékosoknak, edzőknek, játékvezetőknek, dolgozzunk azon, hogy mindent tisztába tegyünk. Aztán ha még nyolc év múlva sem stimmel az egész, akkor nyúljunk hozzá.”

Hozzá csatlakozott az amik korábbi kapitánya, Guy Baker, aki most a kanadaiakat vezeti: „Le kell ülni edzőknek és játékvezetőknek, és egyszer s mindenkorra tisztázni, mi az, amit le kell fújni, és mi az, amit nem. Csak így lehet érthetőbbé tenni a játékot. Ezt pedig muszáj elérni, mert én kevésbé tudom követni, mi miért történik a vízben, mint tíz évvel ezelőtt.”

A folyosói beszélgetéseken egyébként elhangzott: ha elfogadjuk, hogy a játékvezetés egységessé tétele a legfontosabb szempont, akkor vagy igyekszik végigmenni a sportág a rögös úton, azaz elérni, hogy a dél-afrikai, japán, svájci, új-zélandi bíró ugyanúgy vezessen, mint egy amerikai, ausztrál, szerb, magyar vagy orosz – ami kőkemény kihívás, hiszen míg a vezető nációknál a tizedik-tizenötödik játékvezető is komoly meccseken pallérozódik szezon közben, addig a kisebbeknél alig adódik lehetőség a normális gyakorlásra, és ez súlyosan visszaköszön világversenyeken.

Ahogy Azevedo fogalmazott: „Az nem megy, hogy egy Világliga-döntőt használunk arra, hogy felzárkóztassuk az elmaradottabb országok bíróit. Ez nem az a terep. Nem is értem, milyen alapon választották ki most a semleges bírókat. Dél-afrikai, japán, svájci? Hol van egy magyar, egy görög, a dél-szlávok? Itt egy-egy országban a vízilabda jövője múlhat egy rossz ítéleten: kevés a pénz a sportágban, és ha mondjuk Kanadában egy hatodik hely után lehúzzák a támogatást, akkor még inkább szűkül a mezőny, holott épp az ellenkezőjét szeretnénk elérni, nemde?”

A másik út, hogy a szubjektivitást irtják ki a bíráskodásból. McFadden is felvetette azt az ötletet, amit az MVLSZ elnöke, Kemény Dénes is lehetséges megoldásnak tart – és aminek a jegyében játszották a Komjádi Kupát az idén –, hogy „minden sípszó valamilyen büntetést jelentsen.” Igaz, az ausztrál szakvezető valamelyest megengedőbb lenne a magyar változatnál (melyben minden fault egyben kiállítás), ő vagy azt mondaná, hogy egy támadásban kétszer lehet sima faultot elkövetni, a harmadik mindenképpen kiállítás lenne, vagy azt, hogy sípszónál nem csak a szabadobbást elvégzőtől kellene eltávolodnia a védőnek, de minden párnak szét kellene válnia. „A mai pólónak az a halála, hogy egyszerre hat center-bekk párharc zajlik a vízben. Ahol fújnak, ott el kell engedni a másikat, meg elvben hátrébb is kell menni, de attól a másik ötnél ugyanúgy folyik a birkózás. Ennek kell véget vetni.”

Nos, meglátjuk, mi lesz a vége. Ami tudható-látható: a FINA nagyhatalmú igazgatója, az egykori játékos és játékvezető, Cornel Marculescu nagyon komolyan bekapcsolódott a reform-folyamatba, eljött Kunshanba is, továbbá ott lesz Dubajban, de nem is elsősorban a férfiak Szuperdöntőjére kíváncsi, hanem az azt követő két napra, amikor a FINA költségén ott „tartanak” négy csapatot, hogy immár komoly férfigárdákkal teszteljék tovább a különféle elképzeléseket.