Suli Póló Bajnokság: hamarosan jön a döntő

2014. június 03. 14:22

Befejeződtek a szövetség által támogatott, a diákolimpia keretén belül zajló Suli Póló Bajnokság helyi versenyei.

A legnagyobb siker, hogy a nagyobb települések versenyeire számos kistelepülés iskolái is küldtek csapatot, így tovább színesedett a Suli Póló térképe. Összesen 243 résztvevő iskola csapatát regisztráltuk (183 fiú, 60 lány csapat).

A kétnapos országos döntőre 40 csapat nevezett.

Az országos döntő helyszíne: Tatabánya

2014. június 11. szerda (10 és 16 óra között):

Fiú III. korcsoport 2001/2002
Leány I. korcsoport 2005/2006
Leány II. korcsoport 2003/2004

2014. június 12. csütörtök (10 és 16 óra között):

Fiú I. korcsoport 2005/2006
Fiú II. korcsoport 2003/2004
Leány III. korcsoport 2001/2002
Felhívjuk a figyelmet a pontos megjelenésre.

Az országos döntőn az Igazgatók által aláírt, a sportorvos által igazolt Összesítőkkel lehet részt venni (ez az első mérkőzés helyszínén kell leadni).
Korcsoport (születési év) kontroll: Diákigazolvány.

Az Összesítő sorrendjében 1-10-ig osztják ki a sapkákat, ha nincs vízilabdasapkájuk, egyfajta gumisapka is megfelelő.

A mérkőzéseket a versenykiírás szerint az alábbi rendszerben bonyolítják le.

Az utazás költsége a résztvevő csapatokat terheli, továbbá az étkezésről a csapatoknak kell gondoskodni!

10 óra 10 perc: Sorsolás három korcsoportban 

12-es létszámú korosztályok: négy csoportban, a csoportelsők jutnak tovább. 

10-es létszámú korosztály: három csoport (2x3, 1x4), hármas csoportokból az elsők, négyes csoportból az 1-2. helyezettek jutnak az elődöntőbe.

6-os létszámú korosztályok: két csoportban, az 1-2. helyezettek jutnak az elődöntőbe. 

3-4-5-ös létszámú korosztály: egy csoportban, körmérkőzés alapján dől el a sorrend. 

Az elődöntők győztesei az első helyért, a vesztesek a harmadik helyért játszanak.

Eredményhirdetés: 15 óra 50 perckor 

A résztvevők:

Fiú 2001/2002 korcsoport

Várkonyi István Általános Iskola, Cegléd
Zentai Általános Iskola, Székesfehérvár
Szent István Általános Iskola, Hódmezővásárhely
Dózsa-Váci Általános Iskola, Tatabánya
Batsányi Általános Iskola, Csongrád
Gothard Általános Iskola, Szombathely
Bajza utcai Általános Iskola, Budapest

Gyakorló Általános Iskola, Kaposvár
Szent Erzsébet Általános Iskola, Szentes
Batthyány Általános Iskola, Nagykanizsa
Fiumei úti Ált. Iskola, Szolnok
Bányai Júlia Általános Iskola, Kecskemét
Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola, Eger


Leány 2003/2004 korcsoport: 

Gothard Általános Iskola, Szombathely
Koszta József Általános Iskola, Szentes
Vasvári Általános Iskola, Dunaújváros
Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola, Eger

Leány 2005/2006 korcsoport: 

Vasvári Általános Iskola, Dunaújváros
Koszta József Általános Iskola, Szentes
Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola, Eger

2014. június 12. csütörtök

Fiú 2003/2004 korcsoport: 


Várkonyi István Általános Iskola, Cegléd
Rozgonyi Általános Iskola, Nagykanizsa
Gothard Általános Iskola, Szombathely
Kodály Általános Iskola, Kaposvár
Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola, Eger
Kiss Bálint Általános Iskola, Szentes
II. Rákóczi Ferenc Általános Isk., Szolnok
Ének-Zene Általános Iskola, Csongrád
Sásberki Általános Iskola, Tatabánya

Leány 2001/2002 korcsoport: 

Várkonyi István Általános Iskola, Cegléd
Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola, Eger
Koszta József Általános Iskola, Szentes
Többcélú Általános Iskola, Püspökladány

Fiú 2005/2006 korcsoport

Koszta József Általános Iskola, Szentes
Eszterházy K. Általános Iskola, Eger
Kodály Zoltán Általános Iskola, Kaposvár
II. Rákóczi Ferenc Általános Isk., Szolnok
Gothard Általános Iskola, Szombathely



E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok