Tóth Ildi: Keresem a lehetőséget, hogy itthon folytassam

2014. május 31. 11:00

A Messina játékosa azt mondja, már nagyon várja az edzőmeccseket, és egy-két héten belül eldől, hol folytatja pályafutását. Jó eséllyel itthon.

Fotó: Kovács Anikó

Egy gyors értékelést kérhetek az olasz szezonról?
A messinai csapat, ahol játszottam, teljesen új társaság volt, hárman maradtak a korábbi együttesből, az edző is új volt. Decemberig nagyon döcögtünk, kellett három hónap, hogy összeérjünk. Januártól viszont szinte szárnyakat kapott a csapat, nagyon jó bajnokságot produkáltunk. Az Imperiával, a Cataniával is jó meccseket játszottunk, nagyon büszke voltam a csapatomra, és pozitívan tudtam értékelni az évet.

Ez azt jelenti, hogy maradsz?
Nem jelenti ezt feltétlenül. Igyekszem eleget tenni a szövetségi kapitány kérésének, és itthon is nézelődöm. Ha visszamennék, akkor mindenképp Messinába térnék vissza, de keresem a lehetőséget, hogy itthon folytassam. Közös és egyéni érdek is, hogy többet legyenek együtt a válogatottak, nekem is gondolnom kell arra, mi lesz Rio után. Reális kérés Merész Andrásé, ami teljesíthető.

Mikor dől el ez a kérdés?
Egy-két héten belül már tudni fogjuk, ki hol folytatja.

Egy-másfél hét után mit gondolsz, mennyire különbözik ez a mostani felkészülés a barcelonai vb előttitől?
Inkább két hetet mondanék, legalábbis már úgy érzem, annyi eltelt. Amit folytatunk, az a lépcsőzés, mellette bejött a boksz, ami abszolút tetszik, színesíti és megtöri a monotóniát. Kicsit változtak az úszásaink is, alkalmazkodtak a lépcsős, labdás periódusainkhoz. Egy nagyon jó ütemű edzéssorozaton vagyunk eddig túl. Bandi bácsi szerint ez a rávezetés időszaka, hát elég jól sikerült, és még van hátra csúcsterhelés. Nagyon várom már, hogy játsszunk, mert bírnunk kell a meccseket és össze kell szoknunk. Nagyon várjuk Gabit és Barbit.

Csoportellenfelünkkel, a hollandokkal készülünk először, aztán Görögországban is ott lesznek velünk egy tornán. Ez jelent előnyt vagy hátrányt?
Hosszú távon nincs jelentősége. Szükségünk van egy csapatra, akivel készülhetünk, a hollandok erre vevők voltak. Persze, a kétkapu alatt odatesszük majd magunkat, nem szeretnénk az edzőmeccsen sem kikapni. Főleg fizikálisan vagyok rájuk kíváncsi, arra, ők hol tartanak. Ami a csoportunkat illeti: én azt gondolom, jó tudni dolgokat. A sorsolás előtt nem tudtuk, hogy kivel leszünk, most meg tudjuk, így az első három meccsre egészen biztosan fel tudunk készülni.

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok