Szivós Marci: Ott leszek az Eb-n (és Egerben)

2014. május 27. 15:09

Az orvosi stáb engedélyt adott arra, hogy a világbajnok folytassa vízilabda-pályafutását. Így Marci is elkezdhette a felkészülést a magyar válogatottal.

Fotó: MTI

Több mint 50 (!) sajtómunkás gyűlt össze a Hajós Alfréd Uszoda tanácstermébe, ez is jelezte, mekkora az érdeklődés az egyik legnépszerűbb magyar sportember és egészsége iránt. Az aggódás már talán enyhült, hiszen biztatóan alakult az elmúlt pár hét, s előrevetítette a pozitív jövőképet is. Ennek megfelelően hamar kiderült, örömhírre gyűltünk össze kedd kora délután.

S ezt Dr. Merkely Béla, a Városmajori Szív- és Érsebészeti Klinika professzora jelentette be, de előtte emlékeztetett a történtekre.

„Április 4-én késő este Marcinak nagy mellkasi fájdalma kezdődött, ami után viszonylag gyorsan, egy órán belül, elsősorban sporttársai és edzői tanácsára a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára került, ahol azonnal koszorúérfestés végeztünk. Viszonylag kevés EKG-eltérés mellett, a jellegzetes tünetek miatt végeztük el azonnal a beavatkozást, amely feltárta a panaszok mögötti okot: a legnagyobb koszorúérnek a kezdetén egy döntően koleszterin tartalmú lerakódás megrepedt, rajta egy nagy vérrög keletkezett, ami akadályozta a véráramlást, de nem zárta el teljesen az ereket.

A beavatkozás lényegeként a vérrögöt eltávolítottuk, és ezt a sérült érfalat egy úgynevezett felszívódó hálóval fedtük, ezt követően a panaszok azonnal múltak. A laboratóriumi és az egyéb vizsgálatok aztán egy kezdődő, de a definíció szerint egy kis kiterjedésű szívizom infarktust igazoltak. Látván ezeket az eltéréseket, az a vélemény alakult ki az orvosi teamben, hogy ha a korai rehabilitációt meg tudjuk kezdeni, és ez a vízben történik az edzők segítségével, valamint egy 6-7 hetes kontrollnál a rendelkezésre álló, nem invazív vizsgáló módszerek, így a 24 órás EKG, a terheléses EKG, a szívultrahang, a koszorúér CT és a szív MR megnyugtató eredményt adnak, akkor adva van a lehetőség, hogy Szivós Márton a csapat rendelkezésére álljon.


Fotó: Dobos Sándor

Az eredmények nagyon megnyugtatóak, eltérést a szívben kizárólag – minimálisat - az MR-vizsgálattal tudunk kimutatni, a többi vizsgálat olyan, mintha soha nem lett volna Marcinak infarktusa. Ezek alapján, a leleteket összevetve, a team, amelyet én vezetek, úgy döntött, hogy amennyiben Benedek Tibor szövetségi kapitány igényt tart Szívós Márton játékára, akkor ennek egészségügyi akadálya nincsen.”

A professzor úr elmondta, a rehabilitációs edzések már egy közös egyeztetés alapján folytak, Marcinál volt egy eszköz, amivel bármikor EKG-t tudott küldeni a klinika munkatársai számára – mindkét fél megnyugtatására történt ez. Azt is hozzátette, egyedi esetről van szó, nem ismert az irodalomban olyan történet, amikor egy sportoló az infarktusát követően visszatért volna a „munkahelyére”.


„A történteknek minden magyar állampolgár számára az az üzenete, hogy ha egy heveny szívizom infarktus indul, akkor a gyors orvoshoz fordulás nemcsak a beteg életét menti meg, hanem a beteg mindennapi életformáját, tevékenységét is. Az érintett visszatérhet a társadalomba, és nem kell magát rokkantnak, vagy kevésbé értékesnek tartania. Naponta kapunk olyan betegeket, akik órákat, esetleg napokat várnak erős, tartós mellkasi fájdalmaik esetén, az élet elvesztésének veszélyével”
– tette hozzá.

Ami Benedek Tibort illeti. Naná, hogy igényt tart Marci játékára!

„Szeretném megköszönni a szakmai és orvosi stáb munkáját, ez csapatmunka volt, nagyon sokat dolgoztak azért, hogy most itt lehessünk. Nem véletlen ez a nagy érdeklődés, hiszen Marci személye nagyon fontos, nemcsak a sportágban, hanem a magyar sportban is. A sportpályafutása mellett az egészségéért is izgulhattunk. Ahogy korábban mondtam, én is elsősorban, mint barátomnak drukkoltam, és csak másodsorban szövetségi kapitányi minőségemben. Láttam a szemében, hogy nagyon aggódik, hogy abba kell hagynia a pályafutását. Nagyon örülök, hogy a csapat részévé válik ismét.

Ahogy ilyenkor lenni szokott, már minden rajta múlik: egyrészt, hogy bekerüljön a csapatba, másrészt hogy jól játsszon az Európa-bajnokságon. Az a munka, amit elkezdtünk 5 héttel ezelőtt, szintén csapatmunka volt. Rendelkezésre álltak olyan eszközök, amikkel pontosan ellenőrizhettük Marci szívritmusát terhelés közben is, meghatároztuk, mik azok a pulzusértékek, amiket elérhet, mi az az idő, ami a megnyugváshoz kell. Megvoltak az edzésmódszereink, amiket folyamatosan alkalmaztunk, közben növelni is tudtuk a pulzusszámot. Azt kell mondanom, hogy a nyári felkészülés kezdetére jó állapotba került Marci, minimális hátránnyal kell csak indulnia, amit az ő lelkesedése és szíve gyorsan pótolni fog” – foglalta össze Benedek Tibor.

Ami pedig Marcit illeti:

„Szeretnék köszönetet mondani elsősorban Tóth Marcinak és Sánta Daninak, hogy itt lehetek, az Uzsoki utcai kórháznak és Gábor Tóni bácsinak, hogy egyből felvették a kapcsolatot Merkely professzorral és a Városmajori Szívklinikával, ahol elláttak engem. Nekik is nagyon köszönöm. Mint ahogy Benedek Tibornak is, mert 5 héten keresztül folyamatosan együtt edzettünk. És egy fekete macskának, aki megijesztett három héttel ezelőtt, és sikerült túlélnem, ami nagyon megnyugtatott. Éhesen a sikerre kezdtem el a felkészülést. Nagyon örülök, hogy megkaptam az engedélyt a profi sportra. Azt gondolom, hogy nem mondhatok mást, én ott leszek az Európa-bajnokságon, úgy fogok teljesíteni” – tette hozzá Marci.

Nem sokkal a sajtótájékoztató után kiderült, Marci jövőre a bajnok ZF-Eger együttesében pólózik majd.



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok