Gerendás György a Fradi szakmai igazgatója lett

2014. május 16. 12:43

A Népligeti edzőkomplexumban jelentette be a zöld-fehér klub, hogy az Egerből a szezon közben távozó szakember visszatér a Fradihoz.

Fotó. FTC/Instagram

A klubot 1959 és 1970 között szolgáló, 1976-ban Montrealban olimpiai bajnoki címet szerzett Gerendás György szakmai igazgatóként dolgozik a jövőben az FTC sikereiért. A fradi.hu tudósítása alapján számolunk be az eseményekről.

Ambrus Tamás, a szakosztály elnöke a sajtótájékoztatün elmondta, ebben az évben szakmailag és anyagilag is megszilárdult a vízilabda a klubon belül, de szeretnének tovább fejlődni, "Gerendás György érkezése pedig olyan lépés lehet, amely hitet adhat ennek a szakosztálynak. Ezzel a lépéssel a szakosztály újra abban a fényében tündökölhet, amelyre a múltja predesztinálja. Itt kell megemlítenem, hogy az anyaegyesület óriási segítséget ad abban, hogy folytatódjon az a fejlődés, amely az elmúlt években jellemzett bennünket."

Nyíri Zoltán elnöki tanácsadó elárulta, hogy Gerendás Györgyben is megvolt a szándék a hazatérésre, így nem voltak nehezek a tárgyalások.  Leszögezte, hogy nem Varga Zsolt helyére érkezik a szakember, a vezetőedző továbbra is Sydney olimpiai bajnoka lesz. Gerendás szakmai igazgatóként a nyolcéves korosztálytól a felnőttekig mindenkiért felel majd, munkáját Kávai Zoltán segíti, vele Egerben is dolgozott. 

Fotó: Stuber Sándor/vlv.hu

A szakosztály költségvetése megduplázódik, az elvárás pedig elsőként a 4-7. hely megszerzése. 

"A BVSC-nél és az Egernél is sikerült építkeznünk, az a célom, hogy ugyanezt elérjem a Ferencvárosnál is. Ettől függetlenül üzenem a bíróknak, hogy a mérkőzéseken ott fogok ülni Varga Zsolt mellett a kispadon, nem lehet csak úgy megszabadulni tőlem" – mondta Gerendás György. "Nem sok helyen voltam még edző, összesen két helyen, de egyik helyről sem jöttem el bajnoki cím nélkül. Most sem akarok máshogy tenni." 

A klub új szakmai igazgatója hozzátette, nem elsősorban igazolni szeretnének, hanem nevelni, műhellyé válni. 

A csapat vezetőedzője, Varga Zsolt örül, hogy korábbi trénere is a Ferencváros sikereiért dolgozik a jövőben.

"Sokan megkérdezték tőlem, hogy hogyan élem meg ezt a szituációt. Azt gondolom, hogy játékosként is magasra tettem a mércét, és ebből edzőként sem akarok alább adni. Nagyon motivál, hogy egy ilyen szakmai múlttal és tapasztalattal rendelkező ember, mint amilyen Gerendás György, kerül mellém. Ennek én minden úton-módon próbálok megfelelni. Közös a célunk, ahogy az elmúlt három évben, úgy továbbra is fejlődni akarunk. Köszöntöm, és nagyon örülök Gerendás György érkezésének!"



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok