Honvéd-parádé a Szeged elleni "félbúcsúmeccsen"

2014. május 14. 20:22

A RacioNet-Honvéd pazar, 9-2-es rohammal fordított a Diapolo-Szeged ellen, és egyenlített a férfibajnokság bronzcsatájában.

Fotó: Kovács Anikó

A vízilabda remek reklámja volt a szerda késő délutáni mérkőzés a Kőér utcában, és ezt sokan megsejtették, mert tele volt az uszoda. A RacioNet-Honvéd pedig lelkes és pontos játékával rászolgált a bizalomra, és szép győzelemmel tette fel a koronát egész éves teljesítményére - függetlenül a pénteki, mindent eldöntő felvonástól.

Szivós Márton éppúgy ott volt a találkozón, mint Fodor Rajmund vagy Merész András, aki a szünetben átölelte és két puszival köszöntötte Illés Annát, az Egyesült Államokból hazatért válogatott játékost, aki természetesen megnézte testvére, Illés Sándor meccsét, nyomban.

A mérkőzés előtt köszöntötték a szezon végén visszavonuló Gergely Istvánt, Mátyás Zoltánt, valamint a legutóbbi mérkőzésen 450. bajnokiját játszó dr. Kiss Gergelyt. Ekkor még csak remélték a honvédos érintettek, hogy az igazi búcsú csak pénteken, a harmadik meccsen jön el. Mármint jó lenne azt kiharcolni, gondolták. Persze, a Kőér utcától azért elköszöntek a sokszoros bajnokok, Mátyás esetében különös a kettősség: ez volt ugyanis a 400. bajnokija a játékosnak.

(Még halkan megjegyezzük, hogy Nápolyból ketten is eljöttek a meccsre, méghozzá leskelődni, az Aquachiara és a Posillipo képviselőjeként.)

Ami a meccset illeti: azonnali szegedi előnnyel indult a meccs, amelyet azonban az ünnepelt, búcsúztatott Gergely István hárítani tudott. Sőt, dr. Kiss Gergely, a másik ünnepelt kapásgóljával 1-0-ra vezetett a hazai csapat. A harmadik főszereplő, Mátyás Zoltán harmadikként iratkozott fel a jegyzőkönyvbe: 5 méterest érően szabálytalankodott, a büntetőt Jansik Szilárd értékesítette, 1-1.

A harmadik percben gólt szerzett a Honvéd, de a játékvezetők inkább 5 méterest ítéltek, azt Illés lőtte be, 2-1. A Szeged nagyon feltolta a védekezését, nehezen szőtte a Honvéd a támadásokat, ellenben jól védekezett, Fülöp Bence blokkja érdemel említést például. Kiss Csaba egyenlített aztán, miközben feljegyezhettük, a nyár előtt kiadott nemzetközi direktíva, amely a kevesebb sípszóra vonatkozott, ezen a meccsen bizonyosan betartatlan maradt: egy alkalommal még azért is szólt a síp, mert a szegedi játékosok az időkérésnél nem mentek elég közel Vincze Balázshoz.

Tóth Márton góljával először vezetett a Szeged, de egy indokolatlannak tűnő 5 méteres után Kiss Gergely egyenlített. Kiss Csaba pazar csavargóljával vezetett 4-3-ra az első negyed után a vendégcsapat.

Szőke Szabolcs emberelőnyös góllal 4-4-re alakította az állást, itt viszont megállt a tudomány hazai részről. Gergely István 5 méterest érően szabálytalankodott egy megúszó szegedi ellen, Vincze Balázs cserés kiállítást reklamált, sárga lapot kapott érte, majd kisvártatva a kapus megfogta Tóth Márton büntetőjét. A meccs első felében remeklő Jansik Szilárd (aki a labdaszerzésekben is jeleskedett) előbb megúszást követően, két védővel a nyakán is a hálóba lőtt, majd Decker Ádám a kapufánál talált be egy fór után, szép mozdulatsor volt. Kétgólos szegedi előnnyel következhetett a nagyszünet.

Jansik Szilárd a harmadik negyed elején is eredményes volt, ezután viszont egy 9-1-es (!) Honvéd-roham következett. Ebben a játékrészben még "csak" 4-et kapott a Szeged, méghozzá nem is csúnya gólokat. Előbb Kovács Péter a dzsumbuj kellős közepén kotorta a hálóba a labdát, majd Szőke Szabolcs oldotta meg Kiss Csaba mellett a helyzetet, hogy aztán következzen a Koji Takei-show: előbb Kiss Gergely passzát vágta a kapuba, majd a blokk mellett megtalálta a rést a pajzson. 8-7-re átvette a vezetést a Honvéd.

A szegediek persze nem voltak könnyű helyzetben, ezt ne felejtsük el: Szivós Márton, Sánta Dániel mellett nemrég elvesztették Juhász Zsoltot sérülés miatt, és az első meccsen kiállított Aljosa Kunac sem állhatott rendelkezésre. Így fordulhatott elő, hogy szinte végigjátszotta majd' mindenki a meccset, még dr. Molnár Tamás is. 

Hegedüs Gábor egyenlített egy büntetőből a negyedik etap elején, ez volt az utolsó szegedi gól a meccsen, ezután már csak a Honvéd talált be, méghozzá 5 alkalommal! Szőke és Fülöp ekkor már eksztázisban játszott, s még egy másik öreg rókának, dr. Steinmetz Barnabásnak is bejött egy távoli lövés. A slusszpoén Takei nevéhez fűződik, 5-1-re nyerte ezt a negyedet a Honvéd, s kiharcolta a harmadik meccset.

A végén Gergely István elkérte a mikrofont, megköszönte a közönség buzdítását, és azt, hogy a Kőér utca második otthona lehetett. Mindig az volt az álma, hogy tele legyen az uszoda, nos, pénteken tele volt, és Pisti később is azon dolgozik majd, hogy ez így legyen.

Az a találkozó pénteken lesz Szegeden, a nyitott medencében. Az Yvette nevű ciklonnak köszönhetően alighanem pulóveres meccs elé nézünk.

Fülöp Bence, a Honvéd játékosa:
"Az elsőkét negyed nagyon rosszul sikerült nekem. Voltak rossz lövéseim is, valahogy nem találtam a helyem, tompán mozogtam. Kihívott Lajos bá, kicsit helyre tett, és utána jobban ment. Lőttem két gólt, kijött és elszállt a feszültség. A harmadik negyedben jött ki a magabiztosság, Szegeden ezt végig kell nyomnom majd, s ha mindenki így tesz, akkor minden rendben lesz. Hideg lesz, kint játszunk, vannak tényezők, de ezzel nem szabad foglalkoznunk. Úgy kell játszani, mint ahogy itt, az utolsó két negyedben."

Jansik Szilárd, a Szeged játékosa:
„Egyértelmű, miért alakult így a meccs második fele: négy emberünk hiányzik. Majdnem mindenki végigjátszotta a meccset. Sajnos ez már a harmadik alkalom, hogy a harmadik negyedben összeesünk, elfáradunk. Az elején nemcsak nekem ment jól, hanem mindenkinek, hiszen 7-4-re elmentünk. Kosárlabdában is sok viszont a 9-2. Kipihenjük magunkat, szerintem holnap biztosan nem edzünk, aztán hazai közönség előtt tele lesz az uszoda, és mindent beleadunk."
 
Vincze Balázs, a Szeged vezetőedzője:
"Nem elsősorban fáradtság miatt alakult így a meccs vége, bár én a parton voltam, nem én játszottam. Inkább fejben nagyon sok buta taktikai hibát követtünk el, amivel a Honvédot elkezdtük játékba hozni. Ezt ők könyörtelenül kihasználták, amiből már mi nem tudtunk felállni. A harmadik negyed elején kaptunk egy gólt, utána meg kilencet kaptunk. Nem tudtunk újítani, a butaságainkat kijavítani a védekezésben, valamint a támadásban megmutatkozó impotenciánkat potensé váltani. Ha tovább tudjuk tartani a koncentrált játékunkat, akkor jó esélyünk van a győzelemre pénteken. Azt gondolom, a bronzérem esélyesei mi vagyunk, függetlenül attól, hány játékosunk áll készenlétben. "
 
Vad Lajos, a Honvéd vezetőedzője (a vlv.hu-nak adott interjújából): "Kértem a játékosoktól egy bizonyos dolgot, tudatosan csináltuk a dolgokat és 7-4-nél sem ijedtünk meg. Végre úgy játszottunk, ahogy a szezonban szoktunk, tehát ennek ki kellett jönnie. Ez pont ma jött ki, nagyon örülök neki, de még nincs vége. Bárhol lehet nyerni, Szegeden is, azért megyünk. Úgy érzem, nagyon nagy dolgot hajtottunk végre, hogy ezt a jó erőkből álló Szegedet legyőztük, még úgyis, hogy jó játékosok nem játszottak, mint Szivós Marci, bár, amikor játszott, akkor is megvertük a Szegedet itt a Kőérben, akkor csak eggyel. Úgy érzem, hogy megérdemeltük ezt a mai győzelmet."

Eredmény - férfi ob I., a 3. helyért, 2. mérkőzés:

RacioNet-Honvéd - Diapolo-Szeged 13-8 (3-4, 1-2, 4-1, 5-1)
Játékvezetők: Molnár Péter, Petik András

Honvéd: Gergely - Kovács P. 1, Boros, Illés 1 (1), dr. Kiss 2 (1), Fülöp 2, dr. Steinmetz B. 1. Csere: Mátyás, Szőke 3, Takei 3, Simon, Tóth. Vezetőedző: Vad Lajos

Szeged: Nagy V. - Decker Á. 1, Jansik Sz. 3 (1), Vincze M., Kiss Cs. 2, Hegedüs 1 (1), Seman. Csere: Molnár (kapus), Rákos, Zsigri, Lakatos, dr. Molnár, Tóth M. 1. Vezetőedző: Vincze Balázs

Gól/emberelőny: 0/10, illetve 3/9
Ötméteresek: 2/2, illetve 2/3
Kipontozódott: Tóth M. (23.)

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok