Meglép az Eger vagy egyenlít a Szolnok?

2014. május 12. 11:36

Az idegenbeli győzelem után hazai pályán tehet újabb lépést a bajnoki cím megvédése felé az Eger. A Szolnoknak nyernie kell a bajnoki döntő második felvonásán.

Fotó: MTI

Negyedik negyedbeli négy góljával nyert Szolnokon az Eger, addig mindhárom játékrészben kettőig jutott mindkét csapat, a Szolnok az utolsóban is. Ez a matematika és a számok egyszerű képlete, amely mögött természetesen áll egy s más.

Például az, hogy a szolnokiak nélkülözték a világbajnok Vámos Mártont, a hiánya érzékeny veszteség volt Kovács István szerint is. Amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy a gólokat egyetlen Pásztor-találat kivételével a két szerb légiós, Milan Aleksic és Stefan Mitrovic szerezte, négy, illetve három gól képében. (Mitrovic már az alapszakaszban is szórta a gólokat, vezeti a góllövőlistát toronymagasan, míg Aleksic a rájátszásra új sebességbe kapcsolt, már a Honvéd elleni elődöntőben is sziporkázott.)

Az egrieknél viszont megoszlottak a gólok, heten (!) is betaláltak, alighanem ez a jobb megoszlás.

A szolnokiak a második meccsen sem számíthatnak Vámos Mártonra, aki lázas beteg, a klub weboldalának tájékoztatása szerint az antibiotikumos kezelés sem segít egyelőre Marcinak. Sőt, Pásztor Mátyás is rosszul érezte magát az utolsó edzésen, Kis Gábornak pedig belekaptak a szemébe az első találkozón, azóta sem tudott edzeni. Ezek nem túl jó előjelek, de pontosan jók arra, hogy elkényelmesítsék az ellenfelet adott esetben, ha az erre fogékony.

Ez lesz az egyik feladata Dabrowski Norbertnek, nevezetesen ébren tartani a tüzet és a maximális koncentrációt saját csapata játékosaiban. A hevesieket persze feldobhatja, hogy vélhetően telt ház előtt játszhatnak a Bitskey-uszodában.

A találkozót a Digi Sport 1 élőben közvetíti.

Ob I.-es férfibajnokság, döntő, 2. mérkőzés:

ZF-Eger – Szolnoki Dózsa-Közgép – 19 óra 30 perc, Digi Sport – ÉLŐ
Játékvezetők:
Petik András, Molnár Péter

Emlékeztető - Eredmény - férfi bajnoki döntő, 1. mérkőzés: 
Szolnoki Dózsa Közgép–ZF Eger 8-10 (2-2, 2-2, 2-2, 2-4)
Játékvezetők:
Székely Balázs, Fodor Rajmund

Szolnok: Decker A. – S. Mitrovics 3, Török, Jansik D., Kis G., Hosnyánszky, Gocsics. Cserék: Alekszics 4, Pásztor 1, Vörös, Hangay. Szakmai igazgató: Kovács István

Eger: Bisztritsányi – Bátori 2, Gór-Nagy 1, Bundschuh, Hárai 1, Biros 2, Graham. Cserék: Salamon, Bedő 1, Zalánki 1, Kovács G. 2, Varga Zs., Lőrincz. Vezetőedző: Dabrowski Norbert

Emberelőnyök: 4/11, illetve 4/10
Ötméteresek: 2/2, illetve –
Kipontozódás: Jansik D. (14.), illetve Bundschuh (22.), Gór-Nagy (32.)
Kapusok: Decker A. 47% (9/19), illetve Bisztritsányi 38% (5/13)



BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

E.ON Férfi OB I.

A-HID VasasPlaket - EPS-Honvéd

2023. jan. 14. 18:30

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. jan. 17. 19:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

E.ON Női OB I.

FTC-Telekom - UVSE

2023. jan. 22. 16:15

BENU Magyar Kupa, sajtótájékoztató (2022. december 7., Fotó: Kovács Anikó)
A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok