Elképesztő csata után szentesi előny a női döntőben

2014. április 26. 18:25

A Hungerit-Szentes büntetőkkel nyert a Dunaújvárosi Főiskola csapatának otthonában a női bajnoki döntő első mérkőzésén. A rendes játékidő vége előtt 1 másodperccel egyenlített Gémes Alexa, hogy aztán a büntetők döntsenek.

Fotó: Kovács Anikó/archív

Mihók Attila a waterpolo.hu-nak még pénteken azt mondta, egyáltalán nem lepte meg, hogy a Szentes bejutott a döntőbe, hiszen azonos képességű csapatokról van szó a négy között. Tóth László együttese kimondva kimondatlanul is felszabadultabban játszhat, hiszen esetükben mégiscsak nagyobb bravúr lenne az aranyérem megszerzése a válogatottakkal teletűzdelt Dunaújvárossal szemben. Látva az Eger elleni lelkesedést, az újvárosiak joggal köthették fel a felkötnivalót.

A holland van der Sloot lövésével indult a meccs, majd éppen az ő szabálytalansága után került emberelőnybe a hazai csapat, amelyet Csabai Dóra ki is használt. Menczinger Kata hibája a 4. percben büntetőt ért, van der Sloot lőtte azt be (1-1). Bár Gémes Alexa kétszer is pontatlanul lőtt (egyszer előnyben), mégis megszerezte a vezetést a Szentes, Kövér-Kiss Réka akciógólja nyert utat a hálóba. Sőt, a görög Terefou kivédte Miskolczi Kitti büntetőjét kisvártatva, újabb lélektani plusz a szentesieknek. Gémes aztán nem hibázott az újabb fórban, 3-1-re húzott el a Tóth-csapat, később Csabai használt ki egy létszámfölényes helyzetet (2-3).

Gurisatti Gréta egyenlített a második negyed derekán, s miután Hevesi Anita is betalált, újra Gurisatti volt eredményes, 4-4. Miskolczi hozta aztán helyre az 5 méteresnél elkövetett hibáját, először vezetett a 15. percben a Dunaújváros. Egy perccel a nagyszünet előtt Kádár Ildikó egyenlített, és bár a dudaszó pillanatában még Ziegler Diána is próbálkozott, maradt az 5-5 a félidőre.

Gurisatti-Hevesi gólpárbajjal indult a harmadik negyed, majd Kövér-Kiss hibája után Csabai Dóra értékesített egy büntetőt, 7-6-ra vezetett ekkor a Dunaújváros. A szentesiek holland légiósa fontos helyzetekben célzott pontatlanul a negyed derekán, de nem sokkal később büntetőből már nem hibázott. Az egyenlítés lehetősége már előtte is ott volt a szentesiek kezében, de az időkérés ellenére sem sikerült pontosan befejezni egy emberelőnyös szituációt. 2 perc 11 másodperccel a negyed vége előtt Rácz Daniella akcióból talált be, így akkor a hazaiaknak kellett futni az egyenlítésért, ez végül Szilágyi Dorottya emberelőnyös gólja után sikerült.

Fantasztikus küzdelem folyt a vízben, igazi döntő, igazi feszültséggel teli ütközet, 8-8-cal jöhetett az utolsó negyed, amely aztán Gémes Alexa remek szabaddobás góljával indult. Erre Csabai Dóra válaszolt egy akciógóllal (9-9), 5 és fél perccel a meccs vége előtt pedig Miskolczi Kitti volt eredményes újabb akciógól nyomán, fordított ismét a Dunaújváros.

Terefou meccsben tartotta a Szentest, amely sajnálhatja, hogy az emberelőnyös helyzeteket nem sikerült jobb százalékkal értékesíteni. 41 másodperccel a vége előtt Gémes lőtt mellé, Mihók Attila pedig 29 másodperccel a vége előtt kért időt.

Csabai Dóra szabaddobását védte Terefou, s a szentesiek még megkapták az előnyt a legvégén. Gémes pedig másodperccel a vége előtt egyenlített, 10-10.

Szenzációs küzdelem után következhettek a büntetők. Miskolczi Kitti, Van der Sloot, Gurisatti Gréta, Kádár Ildikó nem hibázott az elején, Menczinger Kata viszont igen. Gémes Alexa hideg fejjel értékesítette az újabb ötöst (12-13), és Horváth Brigitta is így tett (13-13). Hevesi is betalált (13-14), Csabai Dóra viszont hibázott, ez pedig azt jelentette, hogy a Szentes hatalmas csatában 1-0-s előnyre tett szert a döntőben.

Folytatás a jövő héten.

Eredmény – női ob I.-es bajnokság, döntő, 1. mérkőzés:

Dunaújvárosi Főiskola – Hungerit-Szentes 10-10, büntetőkkel 13-14 (2-3, 3-2, 3-3, 2-2 – 5 méteresekkel: 3-4)


Dunaújváros:
Kasó – Szilágyi 1, Menczinger, Gurisatti 3, Miskolczi 2, Garda, Csabai 4 (1). Csere: Ziegler, Horváth, Polák. Vezetőedző: Mihók Attila
Szentes: Terefou – Győri, Hevesi 2, van der Sloot 3 (2), Rácz 1, Kövér-Kiss 1, Gémes 3. Csere: Etiebet, Kádár 1, Farkas. Vezetőedző: Tóth László

Gól/emberelőny: 5/9, illetve 5/12
Ötméteresek: 1/2, illetve 2/2
Kipontozódott: Garda (26.), illetve Kövér-Kiss (20.)



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok