Akárcsak tavaly: Szolnok–Eger az aranyért

2014. április 25. 19:35

A Szolnoki Dózsa-Közgép sem tévesztett az elődöntő harmadik meccsén: gyakorlatilag az első negyedben eldöntötte a továbbjutást a Racionet-Honvéddal szemben, és végül 16-9-re győzött.

Milan Aleksic hatot lőtt (Fotó: MTI/archív)

Söprés lett a vége ennek az elődöntőnek is – igaz, ez az erőviszonyok ismeretében borítékolható volt. Az alapszakasz győztese nem adott esélyt a negyedik helyezettnek, gyakorlatilag egyik mérkőzésen sem.

Nem telt el öt perc a harmadik találkozón, és a Szolnok már 4-0-ra vezetett: Hosnyánszky Norbert duplájával indult (egy átlövés, egy fór), majd két szerb találat következett, Sztefan Mitrovics és Milan Alekszics is hat a hat ellen köszönt be. Kovács Péter centergóljával, valamint Kodzsi Takej előnygóljával (utóbbi egy másodperccel a duda előtt esett) még visszazárkózott a Honvéd (4-2), sőt a második rész elején Illés Sándor jóvoltából már csak egy volt közte, utána azonban megint beindultak a hazaiak.

Három percen belül ismét szélesre nyílt az olló, újfent Alekszics remekelt (két akciógól), de Török Béla is zörgetett (7-3). A Honvéd nem adta fel – sosem szokták, ezért jutottak a négy közé –, Fülöp Bence duplájával megint közelebb jöttek (7-5), ám a hajrában 43 másodperc alatt megint jöttek a szerbek, előbb Zsivko Gocsics előnyből, majd Alekszics egy kontraféleség végén (ez volt a negyedik akciógólja). A nagyszünetben 9-5 volt tehát, innen nemigen volt visszaút.

Bár Fülöpnek sült a keze, a harmadik rész közepén már ő is négynél tartott, ám a szolnokiak is rendre betaláltak, Hosnyánszky akcióból, Vámos Márton ötméteresből, azaz a hazaiak tartották a biztos távolságot (11-7). Egy Vörös Viktor-Kodzsi gólváltást követően ezúttal Vámos talált be egy másodperccel a duda előtt, így a zárórész előtt már öttel ment a Kovács István együttese (13-8).

A zárórész már inkább az Alekszics-Fülöp gólpárbajról szólt, ám ebben is a szerb volt a jobb (6-5): ugyan a honvédos lőfelelős is próbálkozott becsülettel, utolsó két kísérlete azonban nem talált célt.

Így, akárcsak egy éve, ismét Szolnok–Eger finálé következik, igaz, most a szolnokiaknál a pályaelőny – a Honvéd pedig a Szegeddel meccsel a bronzért.

Eredmény - férfi ob I., elődöntő, 3. mérkőzés

Szolnoki Dózsa-Közgép–Racionet-Honvéd 16-9 (4-2, 5-3, 4-3, 3-1)


Szolnok: Decker A. – Sz. Mitrovics 1, Török B. 1, Hosnyánszky 4, Kis G., Jansik D., Gocics 1. Csere: Lévai (kapus), Vámos 2 (1), Alekszics 6, Vörös 1, Pásztor, Hangay Z., Tóth P. Szakmai igazgató: Kovács István
 
Honvéd:
Gergely I. – Takei 2, Fülöp 5, Kiss G., Kovács G. 1, Illés 1, Mátyás. Csere: György (kapus), Szőke, Steinmetz B., Boros, Csacsovszky.  Vezetőedző: Vad Lajos

Gól/emberelőny:
5/9, illetve 5/9 
Kettős emberelőnyből: 1/1, illetve -
Ötméteresek: 1/1, illetve -
 
Továbbjutott a Szolnok, 3-0-s összesítéssel.





BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok