Egri örömpóló lett a vége, a Szeged a bronzért megy

2014. április 25. 19:02

Már 4-1-re is vezetett a Diapolo-Szeged a férfibajnokság elődöntőjének harmadik mérkőzésén, de az Eger a harmadik negyedben állva hagyta a vendégeket, így 3-0-val bejutott a döntőbe.

Fotó: Kovács Anikó/archív

Odahaza hat góllal, idegenben kettővel nyert a bajnok a Szeged ellen az első két mérkőzésen, ami azt jelentette, hogy pénteken délután akár le is zárhatta egy győzelemmel a párharcot. A Szolnok így tett, 16-9-re győzött a Honvéd ellen, így ott van a döntőben.

A szegediek nem szerettek volna a hazaiak döntőbe jutásához asszisztálni: Aljosa Kunac emberelőnyös góljával szereztek vezetést, majd Nagy Viktor bravúrját követően Tóth Márton akciógóllal növelte kettőre az előnyt. Kevin Graham szépített, de Tóth ismét betalált, ezúttal emberelőnyből. Négy perccel a negyed vége előtt már 3-1-re ment a Szeged.

Dupla időkérés után Graham, majd Salamon hagyott ki egy helyzetet, utóbbi nem sokkal később büntetőt érően szabálytalankodott Tóth Mártonnal szemben. Természetesen Juhász Zsolt állt oda, 4-1 a Szegednek. A negyed végén Bátori Bence bombagóljával szépített az Eger, emberelőnyből.

Keményen védekeztek a csapatok a második negyed elején, egészen addig, amíg Biros Péter centerezését követően Bedő lőtte a labdát Nagy Viktor kapujába, máris csak egy gól volt a különbség. A szegedi fór már nem jött össze, Hegedüs Gábor kapufát lőtt, a kipattanót Tóth a blokkba suhintotta. Az utóbbi időben rendkívül gólerős Bátori Bence célzott messziről pontatlanul, majd Jansik Szilárd lőtt Bisztritsányiba egy megúszást követően. Az Eger kegyetlenül kihasználta, hogy a Szeged elrontott két ziccert is: Graham próbálkozását ugyan előbb Nagy Viktor fejjel védte, azonban Dabrowski Norbert időkérését követően Hárai Balázs már betalált (4-4), sőt! Juhász hibája után Biros Péter lőhetett 5 méterest, hibátlanul. 1-4-ről 5-4.

A negyed utolsó előtti szava ezzel együtt a Szegedé lett: Kunac emberelőnyből vette be az egri kaput (5-5), csakhogy 10 másodperccel a nagyszünet előtt Hárai centerből eredményes volt (kapáslövéssel), így 6-5-ös hazai előny után jöhetett a nagy szusszanás.

Kunac Bisztritsányiba, Salamon viszont a kapu mellé lőtt, így indult a harmadik negyed. Kiss Csaba próbálkozása a blokkban landolt, Salamoné Nagyban, és Hárai sem tudott kifogni a szegediek kapusán. A negyed 6. percében (!) született egy gól, Biros Péter emberelőnyből talált be, ezzel 7-5-re vezetett az Eger.
Itt roppant meg a Szeged, amely nagyban volt köszönhető Hárai Balázsnak, aki az etap végén kétszer is labdát lopott, és mindkét labdaszerzés góllal végződött: előbb Biros pöccintette be a Nagy Viktorról kipattanó labdát, majd Kovács Gábor lőtt akciógólt. Sőt, 7 másodperccel a vége előtt még Bátori is megzörrentette a hálót, 9-5-tel indult a negyedik negyed.

Amely kicsit már amolyan kötelező nyolcperc volt, a szegediek nem tudtak újabb ritmust váltani, ráadásul mindkét együttes rettentően elfáradt addigra. Kovács Gábor újabb akciógóljával 10-5-re alakult az állás, majd Salamon is betalált, örömpóló lett a vége.

Az Eger bejutott a döntőbe, míg a Szivós Márton és Sánta Dániel hiányát az elődöntőben nagyon megérző Szeged ismét a bronzéremért küzdhet.
 
Decker Ádám, a Szeged játékosa: "Nagyon szomorú vagyok, mert a csodálatos csapatjáték és végkimerülésig tartó küzdelmünk ellenére nem jutottunk a Magyar Bajnokság döntőjébe. Kevesen voltunk, sajnos nem bírtuk el Szivós Marci és Sánta Dani hiányát. Gratulálok az Egernek, megérdemelten jutottak tovább, ők voltak az esélyesek és magabiztosan hoztak jó formát mindhárom meccsen. Számunkra fontos, hogy a harmadik helyet megszerezzük, mindent meg fogunk tenni."

Eredmény – férfi ob I.-es bajnokság, elődöntő, 3. mérkőzés:

ZF-Eger – Diapolo-Szeged 11-5 (2-4, 4-1, 3-0, 2-0)


Eger:
Bisztritsányi – Bátori 2, Graham 1, Gór-Nagy, Bundschuch, Biros 2 (1), Hárai 2. Csere: Kovács Gábor 2, Bedő 1, Varga II Zs., Lőrincz, Salamon 1. Vezetőedző: Dabrowski Norbert

Szeged: Nagy V. – Kiss Cs., Hegedüs, Juhász 1 (1), Kunac 1, Seman, Tóth M. 2. Csere: Decker Á., Zsigri, dr. Molnár T., Jansik Sz. Vezetőedző: Vincze Balázs

Gól/emberelőny: 4/9, illetve 3/7
Ötméteresek: 1/1, illetve 1/1
Kipontozódott: Hegedüs (22.)



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok