Merész András: „A női vízilabda továbbra is csapatjáték”

2014. április 22. 20:52

A magyar női válogatott szövetségi kapitánya kritikusan értékelt: elsősorban a támadás-szövéssel akadt gond, különösen a második félidőben.

Fotó: Szaka József

A szokásosnál jóval hosszabb ideig tartott a meccs utáni megbeszélés...
Azért is, mert legközelebb csak május tizenkilencedikén találkozunk, ráadásul nem biztos, hogy a mai csapatból mindenki benne lesz a tizenhét-tizennyolc fős Eb-keretben. Egy ilyen mérkőzést pedig fel kell dolgozni, ha győzelem, ha vereség, nem maradhat benne csak úgy a fejekben – ezt coachingon tanultam. Úgyhogy ezt akartuk megoldani, persze a magunk módján, így a medencepartra leülve. Amúgy irigylem a játékosokat, hiszen most mindenki visszamegy a klubjába – kivéve Takács Orsit és Tóth Ildit, akiknek véget ért az olasz bajnokság –, a hétvégén meccset játszanak, azzal tudnak foglalkozni, ha győznek, az feldobja őket, ha kikapnak, amiatt lesznek szomorúak, én meg várhatom az első válogatott edzést, hogy jobb kedvem legyen...

Mi volt az, ami elcsúszott a második félidőre, mert addig minden rendben lévőnek tűnt?
A megbeszélés hasznos volt, hiszen éppen az egyik játékos fogalmazta meg: az első félidőben csapatként játszottunk, utána viszont mindenki maga akarta megoldani az aktuális helyzetet, ha lőtt, ha passzolt. Azaz már nem csapatszerkezetek, hanem egyének mozogtak a vízben. Márpedig ez csapatjáték, női vízilabdában százszor bebizonyosodott ez – és most sem lehetett másként.

Voltaképpen öt kapott gól az első félidőben, öt a másodikban – egy ilyen mérkőzésen ez belefér, alighanem. A hat és a két lőtt gól ad egy igen éles kontrasztot.
Nagyon sok hibát követtünk el támadásban. Nem is elsősorban technikaiakat, bár a fölélövés azért annak számít. Amit az első félidőben kevesebbet csináltunk, az a hat a hat elleni mozgások – ezt a másodikban többször is előadtuk, csakhogy ez kissé kaotikussá tette az egészet, mert mindenki azt hitte, hogy ebből neki lőnie kell. Holott ezek elsősorban azt szolgálják, hogy centerpasszt lehessen adni, vagy ha úgy alakul persze, akkor lehet lőni, azt viszont csakis kapásból – na ebből szinte egy sem akadt. Itt azért van mit csiszolni.

Védekezés?
Látni kell, ez is több lábon állt, csináltunk szorost, M-zónát, forgásos változatot, azaz sok mindent játszottunk. Úgy gondolom, az ilyen mérkőzések arra valóak, hogy kipróbáljuk ezeket, annál is inkább, mert a nyáron Eb-csoportmérkőzést játszunk velük, és ott nem csodálkozhatunk rá, hogy jé, miként reagálnak erre vagy arra. Bár hozzáteszem, a védekezéssel kevesebb probléma volt, akadt három-négy pontatlanság, ez női vízilabdában pont belefér – meg én azt szoktam mondani, amíg a férfiaknál a 7 kapott gól jelenti a határt, nálunk 9-10 a fordulópont, azaz a kapott gólok számával nincs gondom. Csakhogy bármennyire is jól védekeztünk – a második félidőben különösen emberhátrányban –, a megszerzett labdákból nem tudtunk megfelelő akciókat vezetni, vagy ha megfelelően sikerült az előkészítés, akkor pontatlanok voltunk a befejezésekkel.

Georgiosz Morfeszisz, a görög válogatott szövetségi kapitánya
„Tudtuk, hogy kemény mérkőzést fogunk vívni. A magyarok kedvelik a szoros emberfogást, a fizikai őrlést, erre kellett felkészülnünk, és ezt bírtuk is, úgy gondolom. A kulcs a védekezés volt: ellenük csak akkor lehet esélyed, különöen idegenben, ha jól védekezel, és mi ezt ma remekül csináltuk, támadásban pedig kifejezetten okosan játszottunk. Túl nagy jelentőséget nem tulajdonítunk a győzelemnek – még az Európa-bajnoki csoportmérkőzés okán sem –, ez egyszerűen a pszichénk miatt volt fontos.”