Két játékost kérdezett Kevin Vernooij, a waterpoloworld.com oldal munkatársa az UVSE terveiről és jelenlegi helyzetéről. Az elmondottakat összegezzük.

Fotó: Facebook

Az Újpest örököseiként ír az ob I/B-s bajnokságban listavezető lilákról a nemzetközi portál. Bauer Ottót és Kádár Botondot, a klub két játékosát interjúvolta meg a kolléga. Lefordítottuk a beszélgetést.

Mit tudnátok elmondani magatokról, és arról, miért a pólót választottátok?

Bauer Ottó: 18 éves vagyok, Szlovákiában születtem, a szüleimmel Budapestre költöztünk, itt kezdtem el vízilabdázni. Édesapám is pólózott, és mielőtt elkezdtem az edzéseket, már sok mindenre megtanított.

Kádár Botond: Én is 18 éves vagyok, édesanyám az egyik legjobb válogatott játékos volt akkor (Dénes Andrea - a szerk.), amikor a vízilabdával még csak ismerkedtek a nők. Rengeteg érmet szerzett a nemzetközi tornákon, a vízilabda a véremben van. Eleinte fociztam, és ma is nagyon szeretem, de a szüleimnek hála a vízilabda az életem része lett, és ma már nem is tudnám elképzelni nélküle.

Mindig az UVSE-ben játszottatok?

Ottó: Nem, kezdetben egy másik klubban játszottam, 14 éves koromban éreztem, hogy váltanom kell. Egy idősebb edző javasolta az UVSE-t.

Botond: Édesanyám több barátja is az Újpestben játszott, így úgy döntöttem, én is itt kezdem. 10 éves korom óta vagyok az Újpest kötelékében.

Mindketten 18 évesek vagytok, milyen terveitek vannak?

Botond: Az ob I.-ben akarok játszani, de Magyarországon nem egyszerű karriert építeni a vízilabdában. Rengetegen pólóznak, de csak az igazi topjátékosok engedhetik meg maguknak, hogy teljes egészében a vízilabdából éljenek meg.

Ottó: Ez így van. Jelenleg tanulok, és ha befejezem a sulit, nagyon valószínű, hogy a civil életben folytatom. A kettő együtt nem megy.

Botond: Az a célom, hogy elnyerjek egy amerikai ösztöndíjat a vízilabda segítségével. Ezzel fejlődhetne a nyelvtudásom és a játékom is. Erdélyi Balázs példája áll előttem.

Az UVSE támogatja az előrehaladásotokat a tanulmányok során?

Ottó: Igen, abszolút. Ha valakinek rosszak az iskolai eredményei, az edző kiteheti a csapatból. Tudjuk, hogy a vízilabdából nem lehet feltétlenül megélni, több lábon kell állni.

Botond: Építeni kell a vízilabda utáni életünket.

A Komjádi-kupában új szabályokat alkalmaztak, amiket aztán Kemény Dénes be is mutatott a mexikói konferencián. Mit gondoltok ezekről a szabályokról, különösen a kiállításokról és az azonnali visszatérésről?

Botond: Nekem tetszettek. Jobban szeretem a támadójátékot, mint a fizikai ütközeteket. A szabályok miatt lehetőségem volt több gólt lőni a tornán.

Ottó: Egyetértek Botonddal, hogy a támadójátékot kell erőltetni, de a szabályok nekem nem jöttek be. Mindig is az agresszív, férfias játék híve voltam, kedvelem a „jugoszláv” stílust. Közelebb áll a saját stílusomhoz, azt gondolom, ez a vízilabda része. Megváltozna a sportág, ha kivennék ezt a játékból.

Nagyon radikálisak a változások?

Botond: Szerintem nem. A cél az, hogy egyre szórakoztatóbb legyen a sportág, és ezek a módosítások szerintem ezt segítik elő. A játék gyorsabb lett, a faultokkal pedig 3 helyett el lehet menni 5-ig.

Ottó: Azzal egyetértek, hogy érthetőbbé kell tenni a játékot. De azt gondolom, a fizikai küzdelem része kell, hogy maradjon a vízilabdának. Nem népszerű, amit mondok, de csak a magyarok szeretnék, ha nem lenne annyira agresszív a játék, hiszen nem erősek ebben.

Mi segítené még elő a szórakoztatást?

Botond: Kisebb pálya, kisebb labda, kevesebb játékos. Ezek elősegítenék a zónavédekezést, a szoros emberfogás helyett.

Ottó: A vízilabda férfias sport, annak is kell maradnia.

Mire számíthatunk tőletek a jövőben?

Ottó és Botond: A nagycsapatba szeretnénk kerülni, és magas szinten szeretnénk játszani.