Világliga: kapitányi kívánságműsor, kis szépséghibával

2014. április 15. 20:56

Benedek Tibor a horvátok elleni pécsi meccs előtt büntetőpárbajt óhajtott – megkapta, igaz, ezúttal nekünk jött kis rosszabbul a lépés, de ez nem osztott, nem szorzott a továbbjutást illetően.

Mondjuk úgy, a csapatkeresés jegyében fogant a Világliga-selejtezőkör utolsó összecsapása a már továbbjutott magyar válogatott, illetve a kiesett horvátok között. Na persze, nem kétségbeesett keresés volt ez, nálunk legalábbis bizonyosan nem: sokkal inkább harc élesben az Eb-keretbe kerülésért, a fiatalabbak részéről.

A horvátoknál annyival volt még egzotikusabb a helyzet, hogy a szövetségi kapitány sem ült a padon: a gipszben senyvedő Ivica Tucak a lelátón fonnyadt, helyette a Rijeka mestere, Ivan Asic dirigálta a szintén ifjú erőkből álló vendégegyüttest.

Fotó: Kovács Anikó

Az első gólt a vendégek szerezték, Luka Loncar használta ki szépen az emberelőnyt (a fától tette be) – majd ezután egy zaklatottabb periódus következett, benne Tóth Márton elhibázott ziccerével, Bátori Bence parádés szerelésével (a szintén ziccerben úszó Petar Muslimot meszelte le labdástul), és több, kissé elkapodott támadás.

Mígnem a menetből csereként beérkező Bedő Krisztián ötöst harcolt ki, amit Hosnyánszky Norbert gond nélkül bevarrt, ezt követte egy emberelőny, ezt meg Vámos Márton simította be igen szépen, 1:57-tel a negyed vége előtt 2-1-re vezettünk. Aztán mégis hátránnyal fordultunk, a horvátok zseniális balkezese, Maro Jokovic ugyanis kétszer is parádésan eltalálta a bal felső sarkot (mindkétszer a zónát lőtte át), így a vendégek álltak jobban nyolc perc után (2-3).

Szintén izgágán indult a második rész, a horvátok centergóljába belefújtak – úgy festett, jogosan –, átellenben előnyt kaptunk, de Madaras Norbert lövésébe beleblokkoltak. Aztán a horvátok jöhettek hat az öt ellen, időkérés után, de elég randán fölébikázták. A Varga-tesók nélkül elöl kevésbé ment a sokmozgásos játék, így olykor nehézkesnek tűntek a támadások, ráadásul elment egy újabb fór, amikor egy gyors centerpasszt Tóth Márton fölé simított. Szerencsére, a következő előny már bement, Vámos Marci bombázott a rövid sarokba.

Decker Attila védett remekül a következő hátrányban, ám két támadással később már ő is tehetetlen volt – mondjuk, Jokovic büntetőjénél másoknak sincs sok esélyük. Illetve, dehogyis nincs: a következőt ugyanis kifejelte a magyar kapus, 38 másodperccel a nagyszünet előtt – ez annyiban mindenképp segített, hogy nem kétgólos hátrányból kezdtük a második félidőt (3-4).

Aztán lehetett volna megint közte kettő, ám a negyednyitó előny az összeszokatlanság jegyében egy rossz bejátszáson halt el, hogy aztán érkezzék az első akciógól nálunk. Az viszont parádés volt: Madaras lőtt passzát Hosnyánszky zúdította be a szélről – nagyjából a 7-es rajtkő magasságából –, avagy megállapíthattuk, hogy az idősb harcosok tudása fikarcnyit sem kopott.

Sajnos, Vámos egy afféle fél ziccert nem használt ki, ebből három a kettőben eljöttek a horvátok, s bár Hosnyánszky a gólvonalra is bevonult, és majdnem blokkolt – de csak majdnem (Zovic volt a gólszerző). S miután kimaradt a következő előny (ötöst akart adni a játékvezető, de meggondolta magát – Bátori aztán blokkba lőtte a fórt), a horvátok ismét büntetőhöz jutottak, amit ezúttal Ante Viskovic vállalt el, és nem tévesztett (4-6).

Fotó: Kovács Anikó

Sajnos, a horvát bekk-iskola nagyszerűsége elég sokszor kijött a bejátszásoknál, a bitang nagy lábtempók többször is elég jól működtek – és mi tagadás, az új szabályok szelleme sem kísértett, elvégre a vendégek többször is csontszorosat fogtak, amihez az elvben tiltott kétkezi meló szükségeltetik...

Mindegy, a következő ötöst érő szitut már megfújták – Bedőt tarolták le –, Vámos Marci betörölte, 2:10-zel a harmadik rész vége előtt (5-6). Ennyi is maradt a záró rész előtt, miután egy amúgy teljesen jogtalan előnyt nem tudtak kihasználni a horvátok, míg a mi kontránk nem ment úgy végig, ahogy szerettük volna.

Kőkemény úszóverseny vezette be a negyedik részt, minden talpalatnyi helyért, levegővételért gyilkos csata folyt a kapuk előtt – végül a miénk előtt alakult ki olyan szitu, hogy befújtak egy kiállítást: ezen a meccsen 4:13-nál ez afféle mérkőzéslabdának hatott. Időkérés után kanyarodtak rá a horvátok, ám parádésan pattogtak a védőink, így lövésig sem jutottak.

Bezzeg Bátori Bence: elképesztő gólt ragasztott Bijac füle mellé átlövésből – s lett 5-7 helyett 6-6. Aztán 6-7, a horvát centermegjátszás újabb fórt hozott, amit Krapic húzott be a falból, bár Decker rajta volt a labdán, együtt hullottak a hálóba, 2:40-nel a duda előtt. Átellenben lehetett volna némi szerencsénk, ám egy lepattanó utáni, ellentmondásos szitunál a német bíró továbbengedte a játékot (bőven benne volt az ötös is), még szerencse, hogy Decker bravúrral védte a kontrából érkező lövést.

Másfél perc maradt, amikor időkérés után indultunk neki az utolsóelőttinek tűnő támadásnak. Amiből megint jöhetett volna egy ötös, de a német láthatóan elvesztette a fonalat – Madaras szerencsére nem, elképesztő türelemjáték végén adott elképesztően pontos passzt Tóth Marcinak, aki nem tévesztett a falból (7-7).

Hatvanegy másodperc maradt, Viskovic lövését védte Decker, de a horvátokhoz pattant a labda, jöhettek még egyszer, ebből viszont már nem tudtak semmit összehozni – úgyhogy Benedek Tibor örvendhetett: a meccs előtt kijelentette, az lenne a legjobb, ha büntetőkkel dőlne el a parti. És tessék.

Amúgy a két gárda kinti összecsapása is ötösökbe torkollott Sibenikben – akkor mi nyertünk, igaz, gól alig született a ráadásban: csupán három a tíz kísérletből. Most – miután a német játékvezető a közönségtől kért kölcsön egy pénzdarabot a sorsoláshoz (felkészült, ebből is látszik...) – hasonlóan indult a párbaj.

Fotó: Kovács Anikó

Jokovic büntetőjét (ismét) kivédte Decker, ám a másik balkezes, Madaras a lécet trafálta telibe. Aztán Viskovic labdája elől alig tudtak elhajolni a kapu mögött ülők, Angyal Dani viszont higgadt maradt (1-0). Muslim táblára tette a horvátokat, nálunk viszont Vámos labdáját nyelte le Bijac (1-1). Decker jó irányba ment Bukic lövésére, de a válla fölött bement, aztán Bátori labdáját is fogta az ifjú horvát. Ezután a szlovák bíró le akarta fújni a meccset, de meggyőzték, még legalább egy kör esedékes. Érdemes volt: Vukicevic büntetőjét védte Decker, Hosnyánszky pedig kiharcolta a „hosszabbítást” (2-2).

Ebben Jokovic nem tévesztett (4/2-nél tartott az egész estét figyelembe véve...), Bijac viszont megint jó ritmusban mozdult Madaras labdájára, bár a labda a gólvonal környékén libegett, nem tudtuk meggyőzni a játékvezetőket, hogy áthaladt rajta, a saját gólbírónk ítélete pedig nem érdekelte őket – úgyhogy itt tényleg vége lett (2-3).

A nézők kicsit bánatosak voltak, de pánikra semmi ok: jó kis meccsen lett iksz, aztán a végén a rulett most a horvátok sikerét pörgette ki – ennyi tán járt nekik, hiszen otthon mindkét mérkőzésüket így bukták el, a 0/3-as mutató pedig tényleg egészen sanyarú lett volna számukra lelkileg... Mi viszont így is úgy továbbjutottunk – a többi pedig valóban nem érdekes.

Eredmény - Világliga, selejtező, 6. játéknap: 

Magyarország–Horvátország 7-7 (2-3, 1-1, 2-2, 2-1), büntetőkkel: 2-3
Játékvezetők:
Schlunz (német), Zurek (szlovák)

Magyarország: Decker A. – Bátori 1, Hosnyánszky 2, Decker Á., Tóth M. 1, Vámos 3, Madaras. Cserék: Bedő, Kovács G., Jansik D., Török, Angyal. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor

Horvátország: Bijac – Bukic, Loncar, Buljubasic 1, Muslim, Viskovic 1, Jokovic 3. Cserék: Zovic 1, Krapic 1, Vukicevic, Buha. Mb. edző: Ivan Asic

Emberelőnyök: 2/5, ill. 2/5
Ötméteresek: 2/2, ill. 2/3
Kipontozódás: Decker Ádám (29. p.)
Kapusok: Decker Attila 55% (12/22), ill. Marko Bijac 50% (9/18)

A végeredmény:
1. Magyarország 9 pont 2. Görögország 5 pont 3. Horvátország 4 pont
 
További mérkőzések:

A csoport:
Szerbia-Oroszország 14-7 (3-1, 4-2, 3-3, 4-1)

A végeredmény: 1. Szerbia 12 pont 2. Oroszország 3 pont 3. Románia 3 pont

C csoport:
Németország-Montenegró 8-10 (1-1, 3-2, 2-5, 2-2)

A végeredmény: 1. Montenegró 15 pont 2. Olaszország 15 pont 3. Szlovákia 3 pont 4. Németország 3 pont
 

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok