Három magyar a női Euroliga Final Fourban

2014. április 11. 13:13

Fantasztikus mérkőzésekre van kilátás Sabadellben, ahol Keszthelyi Rita, Szücs Gabi és Stieber Merci révén mi is „érdekeltek” vagyunk.

Ellentétben a múlt heti LEN Kupa négyes döntővel, ahol csak Bujka Barbara vonult csatába – és nyert is az Olympiakosz Pireusz tagjaként –, a péntek-szombaton esedékes Euroliga Final Fourban három együttesben is szerepel magyar világklasszis, azaz van kikért izgulni.

Érdekesség, hogy most éppen a görög résztvevő soraiban nincs légiósunk, a többieknél viszont igen – nem csoda, hogy Merész András szövetségi kapitány is Sabadell felé vette az irányt.

A pénteki elődöntők közül az első gyakorlatilag előrehozott finálénak is beillik, hiszen a címvédő Sabadell – soraiban Szücs Gabriellával – minden idők legeredményesebb női együttesével, az Orizzonte Cataniával találkozik, utóbbit Keszthelyi Rita erősíti. A magyar és észak-amerikai sztárokkal felhabosított spanyol-olasz válogatott meccs (amelyet a világbajnok és Európa-bajnok csatájaként is aposztrofálhatunk) fantasztikus összecsapásnak ígérkezik.

A Sabadell az elmúlt három évben kétszer nyerte meg a trófeát, míg az Orizzonte 1993 óta mindössze kétszer nem jutott be a négy közé (21 év alatt 19-szer szerepelt a végjátékban!), és nyolc ízben győzni tudott. Igaz, utoljára 2008-ban, azaz elég régóta várnak a taljánok az újabb sikerre. Az egyik „nullás évük” amúgy épp tavalyra esett, amikor financiálisan igyekeztek ráncba szedni magukat (csak a LEN-kupában indultak, és onnan is kiestek a selejtezőkben), ám most ismét kinyílott a pénzcsap, ezt igazolta Keszthelyi Rita leigazolása is. A Sabadell persze most is favorit, pláne hazai medencében: a magasan szárnyaló hispán női póló egyik újabb diadalát arathatja az együttes.

Persze, azért a másik ágról se feledkezzünk el, hiszen ott van az elmúlt hat évben ötször Final Fourig jutó Vuliagmeni, amelyik négyszer döntős volt, kétszer pedig (2009-2010) nyert is. A 2011-ben világbajnoki aranyérmet szerző görög válogatott gerincét felvonultató athéni együttes tavaly, Egerben is csupán óriási csatában veszített a későbbi győztes Sabadell ellen az elődöntőben, azaz az ő révbe érésük sem lenne meglepetés – bár most éppenséggel nem nekik drukkolunk.

Már az elődöntőben sem, hiszen ott a másik olasz résztvevővel, a Mediterranea Imperiával találkoznak, amelyben még mindig játszik – tényleg, abbahagyja valaha is??? – Stieber Mercedesz. Merci tényleg a Jóisten nyolcadik csodája, ne feledjük, már az 1991-es világbajnokságon is ott volt, azt meg épp 23 éve rendezték, amikor például Keszthelyi Rita született... Merci azóta már volt másodedző is válogatott mellett néhány évig, ám ettől még a medencéből egyszerűen képtelen kijönni. És nehogy azt higgyük, hogy csupán kiegészítő szerepkörben számítanak rá: továbbra is kulcsember (hölgyeknél nem illik leírni, de az ő esetében azért a mihez tartás végett muszáj: szeptemberben lesz másodszor is húszéves). Az UVSE együttese is tudna mesélni, miként vágott nekik egy ötöst a selejtezőben, és a negyeddöntő firenzei, első összecsapásán egy triplával gyakorlatilag főszerepet játszott a Mediterranea sikerének kivívásában.

Többek között neki köszönhetően a gárda először lép fel a „nagyszínpadon” a legrangosabb kupában: eleddig egy 2012-es LEN-kupa siker volt a csúcs a klub történetében. Most egyértelműen ők számítanak a legesélytelenebbnek, ám két meccsen bármi megtörténhet, ráadásul Merci mellett ott van a másik, mondjuk úgy, idősödő, és a válogatottságtól már szintén elköszönt extraklasszis, a centeróriás Elisa Casanova, ha nekik jó napjuk van, bármi megtörténhet. Szóval: garantáltak az izgalmak – érdemes lesz figyelni a Sabadellből érkező híreket.

Női Euroliga, Final Four, Sabadell: 

Péntek, elődöntők:

19.30 CN Sabadell (spanyol)–Orizzonte Catania (olasz)
21.00 Vuliagmeni (görög)–Mediterranea Imperia (olasz)

Szombat, helyosztók:
19.30 Bronzmérkőzés
21.00 Döntő



E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Split, Eb: a döntő előtti utolsó átmozgató edzés (Fotók: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok