Akárhogy is nézzük, a 2008-as pekingi olimpia óta először játszik döntőt világversenyen a magyar válogatott. Nem volt könnyű az elődöntő – ennél már csak a szerbek elleni végjáték ígérkezik keményebbnek.

Madaras Norbert: „Ez a mai vízilabda, és ebben napról napra lépünk előre”

Alapvetően érződött, hogy itt nem lehet olyan fordulópont, hullámvölgy, mint az első meccsen, ugyanakkor valamiféle feszültség mégiscsak vibrált a levegőben. Ez a vízben vagy a padon is visszaköszön?
A játékvezetőknek köszönhetően persze, ettől függetlenül valóban magabiztosak voltunk. Nem is a győzelem az igazán fontos, hanem ahogy elértük, ahogy játszottunk, az tetszett nekem nagyon. Tudom, ez talán nem annyira látványos a kívülállónak, de ahogy végigjátsszuk adott helyzetben az időt, próbálunk szögletet lőni vagy csak a legvégén beadni centerbe, mindent fegyelmezetten csinálni – ez a mai vízilabda, és ebben napról napra lépünk előre.

Tudom, a játékvezetés örökzöld téma – tíz év rutinjával milyen megélni ezt a „legyen szoros” megközelítést?
Négy-egyre vezetsz, és itt addig adják a kiállításokat, ott meg a kontrákat, amíg nem lesz négy-kettő. Egész héten ez ment, szinte az összes meccsen. Ráadásul nagyon megtetszett nekik ez az ötméteres-párbaj, ami azt is eredményezi, hogy a meccs végén meg elnémul a síp, amiért addig fújtak, azért most semmit nem adnak, mert nehogy ők döntsék el, inkább legyenek ötméteresek... Nem tetszik, de hát ez van.

Szerbia?
Nagyon együtt vannak. Néhány helyen változnak ugyan minden évben, de az a mag, az a tíz ember már évek óta együtt játszik. Rendkívül nehéz meccsre számítok, ám azt gondolom, ez most kell nekünk. Hogy lássuk, milyen ez a fajta vízilabda. Még Montenegró játszik hasonlót, egy kicsit az amerikaiak, de az élvonalbeli játékot most a szerbek és az olaszok képviselik szerintem – részben mert keveset változtak, részben mert azt játsszák, amit a mai vízilabdában játszani kell. Jó lesz, szeretem az ilyen meccseket.

Gór-Nagy Miklós: „Az amerikaiak sem azt a hajrávízilabdát játszották”

Mennyivel volt másabb, mint az első mérkőzés?
Más, vagy jó úgy is, hogy másabb? Melyik a helyes?

Ha már nyelvészkedünk… Hát, jó kérdés. Akkor legyen más...
A tét sokkal nagyobb volt, az amerikaiak sem azt a hajrávízilabdát játszották, nem volt náluk sem az a „let’s go” hangulat, hogy mindegy, mi lesz az eredmény, nekimegyünk a magyaroknak. Mi viszont erre a mérkőzésre már meccsekből érkeztünk, és ez látszott is: rendkívül összeszedett volt a védekezésünk, szerintem támadásban voltak nagyon jó megmozdulásaink. A bírók nem engedték, hogy elmenjünk öt-hat góllal, amikor az amerikaiak holtpontra kerültek – hanem szoros meccset akartak, ettől függetlenül sikerült megőrizni a különbséget a végéig, alapvetően gond nélkül.

Szivós Márton: „Régen játszottam már döntőt a válogatottal”

Úgy látszott, ezt csak mi nyerhetjük – mégis kellett egy picit izgulni, amikor 4-0-ról visszajöttek 5-4-ig.
Végig kézben tartottuk a mérkőzést, nagyon komolyan vettük, hiszen ez mégiscsak egy elődöntő, téttel. Láttuk őket az első mérkőzésen, tapasztaltuk, hogy mit tudnak, és szerintem ezt jól hasznosítottuk, remek volt a hangolódás, a rákészülés is – nagyon örülök, hogy sikerült fináléba kerülni. Ez egy ünnep, ezt úgy is fogjuk megélni, és természetesen nagyon szeretnénk győzni, más nem is lehet a célunk. Régen játszottam már döntőt a válogatottal, azaz nekem ez külön nagyszerű érzés.

Hárai Balázs: „Egész meccsen folyamatosan téptek”

Milyen volt a meccs, hovatovább mondhatni, a víz alól?
Nagyon nehéz volt az összes eddigi mérkőzés, mert van egy ilyen bírói felfogás, hogy a közönséget ki kell szolgálni – kár, hogy nincs közönség... Mindegy, szorossá kell tenni a mérkőzéseket, el kell akár vinni az ötméteresekig. Emiatt, úgy veszem észre, sok a kompenzálás, azaz hiába jobb egy csapat a másiknál öt-hat góllal, akkor ki akarják hozni legalább kettő-háromra, hogy ne legyen túl nagy a különbség. Ennek megfelelően iszonyú nehéz játszani, sok a kontra, a téves ítélet, amiből könnyű gólokat lehet lőni. Mindezt el kell viselni, nem csak fizikálisan, fejben is.

Tibi is beszélt erről, azaz nem érinthetetlen téma – nálad meg, gondolom, duplán csapódik ez le, hiszen messze te kapod a legtöbbet.
Hát... Igen... Egész meccsen folyamatosan téptek, mert tudták, nincs más esélyük, csak ha próbálnak folyamatosan provokálni. A végén sem borultam el, csak – muszáj volt...