A Kaposvár lesz a nyolcadik, az Eger izzadósra vette

2014. április 05. 21:30

A BVSC-nek labdája volt az egyenlítéshez a meccs hajrájában is, de végül a bajnok elvitte a három pontot a Szőnyi útról.

A szombati bajnoki mérkőzések természetszerűleg a Szivós Marcival történtek árnyékában zajlottak, igaz, miután Marci mindenkit megnyugtatott, felszabadultak lehettek a vízilabda szerelmesei vízben és a parton kívül is.

Két uszodában álltunk közel a meglepetéshez: a Szőnyi úton a BVSC 0-3-mal nyitott a bajnok ellen, aztán 6-3-ra is vezetett az Eger, viszont 8-8-nál utolérték a zuglóiak a vendégeket Borsós Endre szabaddobásával. Sőt, a negyedik negyed harmadik percében Létay Krisztián emberelőnyös góljával 9-8-ra már a BVSC vezetett. Dabrowski Norbert korábban örült volna egy ilyen eredménynek, de a BVSC korábbi, az Eger jelenlegi vezetőedzője ezúttal nem mosolygott abban a pillanatban. Alig 20 másodperc után viszont igen: a világbajnok Bátori Bence akciógóllal jelezte, nem kér a vereségből.

Biros Péter emberelőnyből vette vissza a vezetést az Egernek (9-10), majd újra egyenlített Létay (ezúttal büntetőből). A következő akciónál az Eger kapott ötöst, azt Bedő Krisztián harcolta ki, Biros pedig értékesítette (10-11). Kotsidis  Nikolaos szabaddobásból 3:10-zel a vége előtt 11-11-re alakította az állást. Bármi benne volt a levegőben.

A döntést aztán Bátori vitte be egy megúszás után. Hátravolt viszont még egy perc, a BVSC kezében ott volt a lehetőség az újabb egyenlítésre, de Létay szabaddobását, majd Borsós próbálkozását is védte Meixner Marcell.

Az Ybl együttese nemrégiben a KSI ellen megszerezte az első pontját, most közel volt a másodikhoz, sőt, majdnem megnyerte a Szentes elleni találkozót. A vendégek szinte végig vezettek, ez nem is meglepetés, csakhogy 5-1-es szentesi előny után szép lassan összeszedte magát az Ybl, és zárkózni kezdett. Olyannyira, hogy a negyedik negyed elején Cserdi Péter találatával 10-9-re vezetett! Pellei Frank és Kistamás Zsolt talált be eztán csongrádi részről, hazai részről viszont nem jöttek be a próbálkozások, sőt, még egy büntetőt is elhibázott a Szentes – közel volt a meglepetés, de elmaradt.

Ami a többi meccset illeti: a Szolnok három gólt engedett a Pécsnek, a Kaposvár a KSI legyőzésével megszerezte a 8. helyet, míg a Honvéd 3 góllal megverte az OSC-t.

Egy kör van még hátra a bajnokság alapszakaszából.

Eredmények – férfi ob I., 25. forduló:

Szolnoki Dózsa-Közgép – PVSK-Füszért 14-3 (2-0, 4-0, 5-2, 3-1)


Szolnok:
Decker A. – Gocic 3, Vámos 1, Hosnyánszky, Jansik D. 2, Kis G., Mitrovic 3. Csere: Lévai (kapus), Tóth, Vörös, Aleksic 1, Hangay, Pásztor 2 (1), Török 2. Szakmai igazgató: Kovács István

Pécs: Barát – Besenyei, Hoppál 1 (1), Ágner, Pataki, Müller, Krizsán. Csere: Lajkó, Bereczki 1, Práczky, Csacsovszky A. 1, Csaba. Vezetőedző: Bereczki Miklós

Gól/emberelőny: 6/13, illetve 1/7
Ötméteresek: 1/1, illetve 1/2
Kipontozódott: Krizsán (12.)

Kaposvári VK – KSI SE 11-7 (2-2, 3-1, 3-2, 3-2)

Kaposvár:
Szécsi – Szilvasán 1, Berta 2, Dőry 1, Surányi, Benic 2, Gros 2 (1). Csere: Kuncz 1, Prikádinovics 1, Kincses 1, Dobos, Horváth. Vezetőedző: Fekete Szilveszter

KSI: Kardos – Miklós 2, Fejős, Vereczkey, Kovács Gergő, Marnitz M., dr. Hangody L. 3 (1). Csere: Szedmák, Szőke P., dr. Hangody Gy. 1, Hangody A., Salamon, Szabó B. 1. Vezetőedző: Horváth János

Gól/emberelőny: 1/5, illetve 2/4
Ötméteresek: 1/2, illetve 1/2

BVSC-Zugló – ZF-Eger 11-12 (2-3, 3-4, 2-1, 4-4)

BVSC:
Györke – Nagy S. 1, Létay 3 (2), Ambrus 1, Borsós 3 (1), Kotsidis 3, Szabó Bendegúz. Csere: Tatár, Hajek, Szabó Bence, Nagy Á., Telegdy, Mészáros. Vezetőedző: Märcz Tamás

Eger: Bisztritsányi – Bátori 4, Graham 1, Salamon 1, Bedő, Bundschuch 1, Biros 3 (2). Csere: Meixner (kapus), Sántavy, Kovács Gábor 1, Varga Zs., Lőrincz, Gór-Nagy 1, Zalánki. Vezetőedző: Dabrowski Norbert

Gól/emberelőny: 4/8, illetve 2/6
Ötméteresek: 3/4, illetve 2/3
Kipontozódott: Telegdy (20.), illetve Sántavy (15.)

Hegyvidék-Ybl – Valdor-Szentes 10-11 (1-3, 2-3, 6-3, 1-2)

Ybl:
dr. Zlinszky – Kibédi, Major 1, Kiss Á. 3 (2), Cserdi 4, Szilágyi K., Nagy S. Csere: Békési 1, Szilágyi Zs. 1, Hartman, Pecz, Gyarmathy, dr. Kórós. Vezetőedző: Köllő Attila

Szentes: Horváth Alex – Hegedűs I., Nagy M. 2 (1), Németh D. 1, Kistamás 3 (1), Kolarik 3, Szabó I. Z. 1. Csere: Horváth Tamás (kapus), Hegedűs B., Pellei F. 1, Józsa, Kiss Gy., Szabó I. L., Werner. Vezetőedző: Matajsz Márk

Gól/emberelőny: 4/8, illetve 4/12
Ötméteresek: 2/2, illetve 2/3
Kipontozódott: Major (20.), illetve Németh D. (26.)
Kiállítás cserével: Nagy S. (21.)

RacioNet-Honvéd – OSC-Újbuda 12-9 (4-3, 2-1, 2-2, 3-3)

Honvéd:
György D. – Kovács P. 3, Mátyás 1, Szőke Sz. 1 (1), Takei 3 (1), Fülöp 3, dr. Steinmetz B. Csere: Demeter, Boros, Illés, Simon, Tóth B. 1 (1). Vezetőedző: Vad Lajos

OSC: Áts – Korényi 2 (1), Cseh 1, Regős 3, Suti, Tóth Z., Tiba. Csere: Gyárfás, dr. Balla, Simon, Delgado 3 (1), Császár, Jávor. Vezetőedző: Becsey Péter

Gól/emberelőny: 5/10, illetve 2/10
Ötméteresek: 3/3, illetve 2/2
Kipontozódott: dr. Steinmetz B. (23.), Mátyás (25.), illetve Suti (14.)



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok