Összekapta magát a Fradi

2014. április 04. 23:09

Kissé meglepő, ugyanakkor igencsak megérdemelt győzelmet aratott a Széchenyi Bank-FTC együttese Debrecenben: a Varga kontra Varga csatából a vendégek jöttek ki jobban (5-6).

Két olimpiai bajnok a parancsnoki hídon – a hazaiaknál Varga Tamás, a vendégeknél Varga Zsolt (igaz, nem együtt nyertek) –, plusz egy a parton (az egyik játékvezető Fodor Rajmund volt), egész jó kis felállás egy péntek esti tévés meccsre.

És a nézőknek nem kellett csalódniuk, már a debrecenieket leszámítva. Bár a színvonal nem verdeste az impozáns fedett uszoda tetejét, derekas kis brusztolás zajlott a vízben, és ami ennél is fontosabb: meglehetősen izgalmas volt a csata.

A Fradi kezdett jobban, nyolc perc után 1-2 volt az állás, ám ekkor a hazaiak belelendültek, és a második részben 4-2-re fordítottak. Varga Zsolt ekkor időt kért, mint utóbb elmondta, kissé meg akarta akasztani a debreceniek lendületét, továbbá egy új formációval igyekezett visszabillenteni a meccset. Bár ez utóbbira gyorsan és hatékonyan reagált Varga Tamás és együttese, a lendület mégiscsak megakadt, a félidőben 4-3 volt az állás.

Kevesen gondolták volna, hogy a második tizenhat percben csupán egyetlen gólra lesz képes az esélyesebb hazai alakulat – márpedig ez történt: az is ötméteresből esett, Kállay Márk révén. Akkor még csillant valami, hiszen 4-5-nél büntetőt hibázott a Fradi – erre jött azonnal a debreceni ötös –, és 5-5 után először a debreceniek szerezhettek volna gólt emberelőnyből, ám Gárdonyi András sokadszorra is védeni tudott, átellenben pedig Tyler Martin 3:30-cal a vége előtt szerzett gólt úgy, hogy a hazaiak voltaképpen kibekkelték a hátrányt, Martin azonban a támadás 27. másodpercében betalált.

Ezután hiába tüzelt a Debrecen, ma semmi sem sikerült nekik, ahogy Varga Tamás mondta, a vége felé már olyan lövések mentek kapura, hogy ő szégyenkezett a kispadon – szóval, nem volt túlzottan boldog amiatt, hogy együttese nem érvényesítette a papírformát.

Mindez azonban tán belefért, ettől még a DVSE hatodikként zárhat, a Fradi számára viszont igencsak jól jön a három pont, így ugyanis picit még közelebb lopták magukat a hőn áhított 8. helyhez.
 
Debreceni VSE – Széchenyi Bank-FTC 5-6 (1-2, 3-1, 0-1, 1-2)

DVSE:
Clark – Palotás, Kállay 2 (1), Marnitz G., Misic, Süveges, Halek 2. Csere: Macsi, Weszelovszky, Chilkó 1, Jokic. Vezetőedző: Varga Tamás

FTC: Gárdonyi – Szabó 1, Ernyey, Bóbis 1, Swift 1, Martin 3, Roach. Csere: Kolozsi, Vogel Simon, Pohl, Major, Paján, Francsics. Vezetőedző: Varga Zsolt

Gól/emberelőny: 1/8, illetve 2/6
Ötméteresek: 1/1, illetve 0/1
 
 



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok