Földi László: Egy vereségnek is lehet örülni

2014. április 04. 21:58

Steinmetz Ádám, Decker Ádám és a két szakvezető véleménye a Vasas-Szeged bajnokit követően.

A Diapolo-Szeged 10-9-re nyert a Lactiv-Vasas ellen a Komjádi-uszodában úgy, hogy a hazaiak már 9-5-re is vezettek az esélyesebb vendégek ellen. A főszereplők szerint tanulságos volt a meccs, amiből lehet tanulni.

Decker Ádám, a Diapolo-Szeged játékosa: „Meg akartuk nyerni ezt a meccset, ráadásul nagyobb gólkülönbséggel, mint amennyire aztán sikerült. A külvilág csapathoz való hozzáállása talán pozitívabb lett volna, ha sikerül magabiztosabban nyerni. Ez bizonytalan meccs volt még, az pozitív, hogy 9-5-nél nem kezdtünk el kifelé nézni, vagy egymással foglalkozni, hanem próbáltunk sallangmentesebben, kicsit leegyszerűsítve a játékot, támadni. A kapott gólokkal nem vagyok elégedett, sokszor kiszolgáltatott helyzetbe hoztuk Viktort. Örülök, hogy aztán a végén volt pár olyan védése, ami nélkül nem nyertünk volna. Összességében nem kell szégyenkezni, de az Eger ellen azért ennél több kell majd.”

dr. Steinmetz Ádám, a Lactiv-Vasas játékosa: „Hasonló volt a forgatókönyv, mint Szegeden, ott is végig vezettünk, és az utolsó negyedben fordította meg a Szeged a meccs állását. Most 9-5-re vezettünk, kikaptunk 10-9-re. Azt gondolom, a Szegednek kicsit könnyebb dolga volt most, mint amennyire itt a Komjádi-uszodában engedni lehetett volna. Viszont azt is hozzá kell tenni, hogy ők sokkal rutinosabb játékosokból állnak. Amikor kell, kevesebbet hibáznak, ismerik a helyes döntéseket, ez a mai meccsen is megmutatkozott. Figyelmetlenségek után kaptunk gólokat. Mindenképp kiemelném Barabás Botit, aki nagyban benne volt abban, hogy ekkora előnyt tudtunk kiharcolni. Persze a végén már záporoztak felé a lövések, sokkal nehezebb dolga volt akkor.”

Vincze Balázs, a Diapolo-Szeged vezetőedzője:
„Nem volt a taktikánk része, hogy megnézzük azt, honnan tudunk felállni, de nagyon fontos, hogy innen a Komjádi-uszodából győzelemmel tudunk elmenni, különösen ebből a mai mérkőzésből győztesen kijőve. Tavaly ebben az időszakban ezeket a kiélezett meccseket nem tudtuk sikeresen befejezni. A mai mérkőzés megnyerésének az értékét emeli, hogy 14 helyett 12 játékosunk állt rendelkezésre, Sánta és Molnár harcképtelen volt, emellett viszonylag hamar a kulcsjátékosok közül többen is összegyűjtöttek két hibapontot, amiből aztán kipontozódások következtek. A végén, az 5-0-s sorozatot lényegében 8 mezőnyjátékossal vittük véghez a kitűnő erőkből álló Vasas ellen.”

Földi László, a Lactiv-Vasas vezetőedzője:
„A vízilabda négy negyedig tart, mi pedig a harmadik negyedben vezettünk 9-5-re. Ez a meccs is a folyamat része volt, a játékosoknak meg kell tanulni azt, hogy ilyen helyzetben hogyan kell játszani, mit kell csinálni. Nem kifogás, de mostanában például nem játszottunk ilyen nagy hangzavarban, a fiúk nem hallották egymást, nem tudtak normálisan kommunikálni, láttam rajtuk, hogy ez zavarja őket. Ezt is meg kell tanulni. Hogy tudok-e örülni egy vesztes meccsnek? Igen, ennek most tudok. Vagányul, bátran játszottunk, jó megoldásokat választva a világ egyik legjobb kapusa és egy nagyon erős Szeged ellen.

A végén az utolsó pillanatban is meg tudtuk csinálni, amit szerettünk volna, kiharcoltuk a kiállítást, fegyelmezetten játszottunk. Ott volt a lövőhelyzet, persze, meg lehet kérdezni, miért ezt a megoldást választotta a játékosom. Én erre azt mondom, aki megkérdezi, játssza végig a négy negyedet egy ilyen erős csapat ellen, és majd meglátja, milyen nehéz olyankor jó döntést hozni. Biztos vagyok benne, hogy legközelebb majd be fogja lőni vagy ő, vagy valaki más. Fizikálisan elfáradtunk, felőrültek bennünket. Tudtuk is, hogy erősebbek, izmosabbak, mi a vagánysággal, a szemtelenséggel próbáltuk velük felvenni a versenyt, amíg bírtuk. Viktort is meg tudtuk lepni jó pár megoldással, olyanok lepték meg, akiket nem ismer. A csapat mindent megtett azért, hogy nyerjen, de ez nem mindig sikerül.”



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok