A női válogatott erőnléti edzőjének módszerei egyre elfogadottabbak. Sokan keresik is Klink Zoltánt, de ő azt mondja, az úszókon és a vízilabdás lányokon kívül mást nem „vesz fel”. Ha így lenne, megosztódna, és kevesebb esély lenne a magyar himnuszra.

Mind Verrasztó Dávid, mind a női vízilabda-válogatott tagjai, a kapitány kiemelte az elmúlt időszakban, mennyire hasznos a közös munka. És mindannyian említették a lépcsőzést. Pedig lépcsőzni nem kellemes elfoglaltság…
Az élsport sosem kellemes időtöltés, ezt ne feledjük. Ahhoz, hogy valaki feljusson a csúcsra, olyan értékeket kell produkálnia a ringben, a medencében, amihez mindig kell az alapanyag. Sokan, sokféleképpen fejlesztették az állóképességet az elmúlt évtizedekben, és igen, sok olimpiai és világbajnoka van Magyarországnak. Csakhogy az idő megy, a követelményrendszerek változnak, a sport sokkal dinamikusabb lett. Puskás a 6-3 idején gyönyörűen húzta vissza a labdát az ötösön, ma már a 16-os elején lebirkóznák. Ha megnézünk egy 10-15 évvel ezelőtti női vízilabdameccset és egy mostanit: ég és föld a különbség, ma már hatalmas fizikai igénybevételnek vannak kitéve a lányok. Verrasztó Dávidnak lazán meg kell úsznia a 4:10-et 400-on, Darnyi ezzel az idővel lett olimpiai bajnok.

Klink Zoltán a lányokkal

Folyamatos fejlődésre és változtatásra van szükség. Nem vagyok álszent: van egy természetes és egy doppingos környezet. Mi, a természetes közeg megpróbálunk mindent annak érdekében, hogy a nyomukba érjünk az eredményeinket illetően. Ha valaki tiszta, akkor a 100 százalékos erőbevitel az alsó határa annak, amire szüksége van a sikerhez. Legtöbbször ez nem is elég, egyszerűen nem lehet hibázni, mert a doppingosok nagyon sokszor tudnak határterhelésig eljutni, és a bevitt anyagnak köszönhetően azt a testük el is bírja.

Az én működő rendszerem által a sportolók akár heti 6-8 alkalommal is határterhelést tudnak elérni, de csak akkor, ha megfelelően vannak elosztva ezek a terhelések. Ez a rendszer az eddigi edzéselméleti paradigmákat meghazudtolja. Persze az előrelépés csak akkor jön, ha emellett az étkezés és a megfelelő pihenés egyensúlya is fennáll. Dávid élete legjobbjait ússza ezekben a hetekben, és augusztusban Berlinben Európa-bajnok lesz. Mert a követelményrendszert, amit felállítottunk a stábbal, betartja.

Szóval a lépcsőzés…
A lépcsőzés egy olyan terhelést ad a testnek, amit megadhatnánk sprintekkel is. Közel húsz évig fociztam, és egy életre elegem lett a futásból. Ma már azokra a dinamikus mozgásformákra van szükség, amik rövid ideig tartanak, de határterhelések, és a komfortzónát kimozdítják. Ha valaki nyolc kilométert fut ugyanabban az iramban, akkor benne marad a komfortzónában. Ez senkinek sem, jó, mert a test tárolókapacitása, oxigénkapacitása nem jut magasabb szintre.
Sokan azt mondják, a lépcsőzés tönkreteszi a térdet. Nem igaz, csak akkor, ha valaki rosszul csinálja. Én megkövetelem, hogy a sportolók izomból dolgozzanak. Dávidnál már elértük a súlymellény szakaszát: eddig 2-3 ezer lépcsőfokot teljesített alkalmanként, most ez redukálódott ezerre, de azt az ezret 10 kilós mellénnyel csinálja. Mindig van egy lépcsőfok, amin lehet fellépni. Virtuális és kézzel fogható lépcsőfok.

Honnan állt össze a rendszered? Egyáltalán mennyire ismerik? Konkurenciát jelent-e a többi erőnléti edző, aki követné a módszered, vagy úgy vagy vele, hogy szívesen szolgálod a sport egészét?
Ez utóbbi pátoszosan hangzik, de ez az igazság. Azt szeretném, ha minél többen tudnák adaptálni a módszereimet. Ehhez viszont nagyfokú hozzáértés szükséges. A speciális állóképesség-fejlesztést úgy kell elképzelni, mint a tábortűz rakását. Az elején nem a nagy hasábokkal kezdjük, hanem a kis gallyakkal. A végén egy ágas-bogas lángot kapunk, de ha nem tesszük rá folyamatosan az ágakat, akkor a tűz elalszik. Ha a testet nem tápláljuk folyamatosan, akkor visszaáll arra a normális szintre a terhelhetőség, amelyre a testünk ki van találva.

Már a TF-en elkezdtem gondolkodni, igaz-e az, hogy hetente egy, maximum két határterhelést kaphat a sportoló. A rendszerem kiépítéséhez a másik löketet az az amerikai tanulmány adta, amelyben a határterhelésekről olvastam, főleg Lance Armstrongról, a világ harmadik legnagyobb oxigénfelvevő-képességgel rendelkező sportolójáról…

… azt azért utólag át kellett gondolni.
... igen, valóban, de a doppingon kívüli módszerei követendők. Aztán dr. Apor Péter tanulmányait is behatóbban vizsgáltam, ő 2009-10-ben kifejtette, el lehetne gondolkodni az edzéselméleti mutatók megváltoztatásán. Ő is azt mondta, intenzívebb, ciklikusabb terhelés megadásával a test másként reagál. Mindezek alapján egyszerűen leültem otthon, és elkezdtem gondolkodni.

A test mindig annyit ad vissza, amennyit kérünk tőle, és ha ez így van, akkor az edzésen is ezt kell követni: ez lett az első paradigma: a folyamatos progresszivitás. A második: csak akkor van progresszivitás, ha határterhelés is van, vagy legalább a sportoló a 80-90 százalékos terhelésen dolgozik. Világossá vált korán, hogy egy folyamatosan növekvő, másodpercekben mérhető terhelést kell adni a testnek. Folyamatosan tettem fel magamnak a kérdéseket. Hogyan lehetne a terhelés és a pihenőidőszak arányait megváltoztatni? Miért fogadjuk el, hogy egy egység terheléshez három egység pihenőidőszak kapcsolódik? Miért nem próbáljuk meg az egy-egy arányt? Kipróbáltam, működött, méghozzá Erdei Zsoltnál. Miután a felkészülés után sikeresen vívta meg a meccsét, leültünk, és megállapítottuk: az egésznek az volt a lényege, hogy egy métert nem futott a felkészülés alatt, ellentétben a korábbi évekkel.

Aztán jöttek a vízilabdás lányok, jött Kammerer Zoltán, és mint mindig, velük is objektív alapok mentén dolgozom. A táskámban ott hever 3-4 évnyi eredménysor, innentől kezdve edzői, erőnléti és orvosi szemmel is le tudok ülni bárkivel vitatkozni, kezemben vannak a számok. A számokat látva pedig azt mondatom, az ász pár van a kezemben, amit nehéz überelni. Hála az égnek, a szakmai féltékenység mellett – mert ez mindig, mindenhol jelen van -, egész sokan kezdtek el a környezetemben lépcsőzni, például.

Zoga és Bujka Barbara

Gyakran hívnak fel tanácsot kérni, esetleg?
Igen, ezért ezt úgy oldottam meg, hogy évente két-három szeminárium keretében mondtam, mondom el a gondolataimat. Sok sportág jelentkezik, egyre többen ismerik fel, hogy vannak módszerek, amik ma már nem működnek. Jómagam is: húsz és tíz éve is fekve nyomtam, ma már nem. Dávid Széchy Tamás módszerei alapján dolgozott, ma már nem. A legnagyszerűbb az, hogy ahogyan a női pólóválogatottnál, úgy Dávidnál is teamként dolgozunk: az édesapja a főnök. Olimpiai bronzérmes és világbajnok úszó, de leült velem vitatkozni, és ez nagyon jól esett, csapattagnak tekint. Ráadásul minden kérésemet akceptál, ami Dávid edzésidejére vonatkozik. Ugyanez a helyzet Kozma Dominikkel is, bár külön klubban vannak, együtt dolgozom a két sráccal, és három hónapos felkészülés után tavaly ő is hozta az Eb-bronzot.

A női válogatott tagjai különböző emberek, egyéniségek, testük is változó. Egyénileg készíted fel őket?
Nem, az egységes állóképességi fejlődésből nem lehet kilógni. Az első időszak persze borzasztóan nehéz volt, hiszen az alapvető gimnasztikai gyakorlatokat is nehéz volt velük elvégeztetni. Ők ugyanis a vízben élnek: ha a vízben vannak, bármit mond nekik az ember, megcsinálják. A parton már nem, ugyanis nem voltak hozzászokva ehhez a módszerhez: egy fél évbe beletelt, mire a testtudatok helyreállt.

Megjegyzem, ez nem játék: éppen ezért egyetlen edzőt sem engednék be a konditerembe papír nélkül. Ahogyan én sem ülök le a kispadra, ők se tartsanak kondiedzést, mert nem értenek hozzá, tisztelet a kivételnek. Kevés az önképző edző, aki veszi a fáradtságot, és végigmegy a szamárlétrán, amíg meg tud írni egy edzéstervet. Szerencsére Bandi ezt nagyon jól tudja, és bízik bennem. Ez a magyar válogatott, itt nem lehet hibázni.

Mit látsz a lányokon? Túl vagyunk egy Eb-bronzon, olimpiai 4. helyen, vb-bronzon. Mi következhet?
A barcelonai világbajnokság után nagyon optimista voltam, hiszen apróságokon múlt az, hogy nem aranyérem lett a vége. A vb után olyan összefogás alakult ki, ami példa nélküli: én megírtam a komplett edzéstervet tavaly szeptembertől idén augusztus végéig, a Világkupa végéig. A lányokat év közben nem látom, nem tudom felügyelni sem őket, ha meg hazatérnek egy edzőtáborba három-négy nappal egy meccs előtt, nem adhatunk nekik határterhelést, ha nincs meg hozzá a háttér. Ha a lépcsőzés megáll év közben, akkor a test gyorsan leépíti magát, mindenben kevesebb oxigén lesz.

Így kezdtünk a munkát a vb után: a kapitány a hazai klubedzőkkel megegyezett, hogy a játékosok betarthassák a követelményeket. Ez a klubedzők érdeke is. A baj az, hogy egy külföldi edzőnek mi nem adhatunk tanácsot, nem mondhatjuk a Sabadell vagy a Rapallo edzőjének, hogy engedje a lépcsőzést. Decemberben aztán kiderült, voltak olyan légiósok, akik nem csinálták meg azt, amit kértünk. A legutóbbi felmérőkön viszont már látszott, ők is rájöttek, csinálni kell, nincs mese.

A budapesti Eb előtt kilenc hetet leszünk együtt, össze leszünk zárva. Mindent tudok már a helyszínekről, megszerveztük a kaját, a táplálék-kiegészítőket, nagyon sok lépcsőt is megnéztem már, lesz olyan, ami 163 méter hosszú, nagyszerűen tudjuk majd használni. Ez lesz az első olyan világverseny, ahol végig a lányok mellett leszek. Londonban csak az első héten voltam ott, aztán haza kellett jönnöm, mert létszám feletti voltam, cserélni kellett valakivel a küldöttségből. Ott leszek a meccsek alatt, a torna alatt is, ez is fontos, mert két hét pont elég arra, hogy a lányok 25-30 százalékot elveszítsenek, és elaludjon a tűz. De nem fog, most az első naptól az utolsóig topon lesznek fizikailag.

A táplálkozás az egész rendszer sikerének hány százalékát teszi ki?
Ha kevesebb zsír van a lányokon, akkor mindenhová több oxigén jut. Kevesebb súllyal hatékonyabban tudnak dolgozni. Ahhoz, hogy elérjük az egyensúlyt, az edzés 30 százalékban, a kaja és a pihenés 65-70 százalékban fontos. Megfelelő minőségű és mennyiségű táplálékra van szüksége egy sportolónak. A pólós lányok esetében megtettük az első lépést: egy közösségi oldalon összerántottuk a társaságot, ott mindenki vezeti, mit eszik egy nap. Én mindenkinek a kajáját látom, bele tudok javítani, bele tudok szólni, el tudom mondani, mit kell változtatni. Egy hónap alatt ebbe bele lehet rázódni, és mire május 19-én először vízbe ugrunk, addigra már napi rutinná válhat a dolog. Ők is rájönnek majd, mennyivel könnyebben dolgoznak, ha edzés előtt nem veszik meg a kakaós csigát.

Szakmai szervezetekben is vállaltál szerepet. A személyes karriered mennyire fontos manapság?
Sokáig vezettem a testépítő szövetség edzőképzését, de ez már nem fér bele az időmbe. Sokan keresnek, de nem kívánok mást a palettámra venni az úszók és a vízilabdás lányok mellé. Egy nap 24 órából áll, egyszerűen nem férne bele az időmbe. Idén május 19-én becsekkolok Bandiékhoz, legközelebb augusztus 29-én lehet majd keresni. Nehéz lesz az úszóimnak is, de képesek lesznek rá, hogy megoldják a feladatot.

Én ezer fokon élek, Bandi is, és azt várom, hogy a lányok is komolyan vegyék a munkát, egyébként komolyan is veszik. Minden pillanatban azon gondolkodunk, hogy nekik mi lenne jobb és még jobb. Egyébként meg nagyon szeretem hallgatni a magyar himnuszt. Ha két helyről hallhatom, még felemelőbb. Nekem Rio a fontos: az úszók lazán megússzák majd a szintet, de a lányoknak nagyon nehéz lesz a kvali. Kemény sorozat lesz, de megoldottuk 2011-ben is. Nem tudom elképzelni, hogy nem jutunk ki, Bandival addig fogjuk őket hajtani, amíg el nem érjük a kvalifikációt.