Eger a BL-ben: az hírért, jó névért

2014. március 14. 15:10

Négy kanyarral a csoportmeccsek zárása előtt leginkább a hírnév megőrzése a tét a ZF Eger együttesének, a továbbjutásba aligha szólhat bele a magyar bajnokcsapat a BL A-csoportjában.

Hat meccs, egy győzelem, öt vereség – mindezt egy olyan hatos csoportban, amelyből csak két gárda jut tovább, viszont a „partnerek” között a két legjobb horvát, a legjobb olasz, spanyol és görög együttes található, szóval Egerben immáron nem számolgatnak. A továbbjutással leszámoltak, most már a hírnév a tét, továbbá a halovány remény, hogy esetleg a 4. hely elcsíphető, azaz visszajöhet valamennyi a rajtpénzből.

„Magunkért játszunk, persze a klub pénzéért is, és azért, hogy még több tapasztalatunk legyen, elvégre jövőre is foglalt helyünk van a főtáblán, és azért jó lenne egy ennél jóval ütősebb szereplést bemutatni” – mondta Dabrowski Norbert arra a kérdésre, mi motiválja még csapatát a Bajnokok Ligájában.

Igaz, a soros feladvány nem egyszerű: Pireuszban vendégszerepelnek a hevesiek. Bár eddigi egyetlen győzelmüket történetesen az Olympiakosz ellen aratták, a görögök igencsak feljövőben vannak. „Teljesen fel vannak pörögve, oda-vissza megverték a Barcelonetát, kedden a válogatottjuk legyőzte a horvátokat a Világligában, a csapat nagy részét Olympiakosz-játékosok alkotják, azaz nagyon nem lesz könnyű dolgunk” – ecsetelte a kilátásokat az egriek edzője.

Fotó: Kovács Anikó

Azért a bajnoki címvédőnek sincsenek rossz élményei, a keddi, Honvéd elleni bajnoki siker jó tüzelőanyag lehet, ráadásul látszik, hogy az új szakvezető által meghonosított játékelemekkel mind jobban megbarátkoznak a pólósok. A Kőérben azt mondta Dabrowski Norbert, hogy nagyjából ötvenszázalékos állapotban van a taktikai készültségük, viszont a fejekben sokkal több van, mint remélte, és ez talán visszaköszön Pireuszban is.

Feltűnő volt például, hogy Bundschuh Erik két gólt is szerzett a kapufától, mindkétszer Biros Péter adta neki a passzt, egyszer vonalból, egyszer keresztbe – az új figura kapcsán az egriek rutinos kapitánya a maga szokásos félmosolya kíséretében csak annyit mondott: „Ne tudd meg, mi munkám van ebben...”

Mindenesetre néhány húzással alkalmasint meg lehet lepni a görögöket, akik még egy másik Egert ismernek január elejéről. Fontos még, hogy Bisztritsányi Dávid ismét olyan jól védjen, mint kedden a Honvéd ellen, vagy mint éppenséggel a pireusziakkal szemben, amikor az ő hiperbravúrja kellett ahhoz nyolc másodperccel a duda előtt, hogy az Eger végül is három ponttal álljon a BL-tabellán, ne csupán eggyel.

Az A-csoportban amúgy őrült meccsekre van kilátás az Adria partján: Rijekában a Recco vendégszerepel, a Varga Bros. kontra Madaras Norbert parti tétje irdatlan, hiszen a horvátok sikerükkel négy lábujjal (azért még nem fél lábbal...) már a Final Six résztvevőjének érezhetnék magukat, ugyanakkor a Reccónak minden további elhullajtott pont életveszélyes lehet.

Különösen azért, mert a másik két 10 pontos csapat Dubrovnikban találkozik. A Barceloneta némi motivációs deficittel kezd birkózni (a spanyolok rendezőnként automatikus résztvevők, de a jó kezdés után kétszer is kikaptak az Olympiakosztól), így a Jug számít esélyesnek. Bár a dubrovnikiak az Adria-ligában nemrég buktak a Rijeka ellen, így véget ért két és fél éves hazai veretlenségük, azért a BL-ben még szűzek, és ha győznek, relatíve kedvező pozícióban maradnak.

A B-csoport kottája jóval egyszerűbb: az első három a második hárommal találkozik, ha a papírforma érvényesül, akkor a Radnicski hivatalosan is továbbjut, a Brescia szinte majdnem, és a Partizan is megnyugodhat a legutóbbi meglepő, berlini vereség után. Ha viszont a Gyöngyösi András vezette Spandau ismét borítana – és nyerne Bresciában –, akkor eléggé bedurvulna ennek a kvartettnek a finise is.

Bajnokok Ligája, 7. forduló

A-csoport

16.00 Jug Croatia Osiguranje Dubrovnik (horvát)–Atletic Barceloneta (spanyol)
17.00 Olympiakosz Pireusz (görög)–ZF Eger
19.00 Primorje Erste Banka Rijeka (horvát)–Pro Recco (olasz)

Az állás:
1. Primorje 13, 2. Barceloneta 10, 3. Recco 10, 4. Jug 10, 5. Olympiakosz 6, 6. Eger 3

B-csoport
18.30 Partizan Raffeisen Beograd (szerb)–Galatasaray Istanbul (török)
20.00 CSM Digi Oradea (román)–Radnicski Kon Tiki Kragujevác (szerb)
20.30 AN Brescia (olasz)–Spandau 04 Berlin (német)

Az állás:
1. Radnicski 18, 2. Brescia 12, 3. Partizan 9, 4. Spandau 7, 5. Galatasaray 5, 6. Oradea 1



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok