Az egri lányok nem adták az alapszakasz-elsőséget

2014. március 12. 20:21

A női bajnokság szerdai rangadóján 10-8-ra győzött a bajnok a trónkövetelő Dunaújvárosi Főiskola ellen.

Fotó: Kovács Anikó/archív

Ahogyan felvezető cikkünkben írtuk, kisebb hullámvölgybe került az Eger az elmúlt napokban, igaz, ebben közrejátszott az is, hogy Gangl Edinára nem számíthattak a kapuban, legalábbis az UVSE ellen.

Döntetlen Szentesen, majd vereség az UVSE ellen, míg a másik oldalon épp a hullámhegyen tartózkodtak a dunaújvárosi lányok, akik a szentesiek és az újpestiek ellen is idegenben nyertek rangadót. Így ők valamivel esélyesebbnek tűntek.

Ráski Lilla góljával az egriek szereztek vezetést, majd jött egy Gangl-védés és egy labdaszerzés, igen, a válogatott kapusa most ott lehetett a kezdőben. Gurisatti Gréta szabaddobásból egyenlített, Csabai Dóra pedig már a vezetést szerezte meg a vendégeknek, akciógólja 1:42-vel a negyed vége előtt született. Vályi Fanni 13 másodperccel a szünet előtt egyenlített, előnyből (2-2).

Gurisatti centerből, majd Somhegyi Noémi büntetőt érő szabálytalansága után Miskolczi Kitti talált be, ezzel 4-2-re húzott el a Dunaújváros. Zajácz Hanna még közelebb hozta az egrieket, de aztán még közelebb még nem sikerült a nagyszünetig zárkózni (3-4).

Ráskié volt a harmadik negyed első gólja, rögtön az első támadásból, Somhegyi Noémi akciógóljával pedig már az Eger vezetett (5-4). Sőt, két fontos Gangl-védés után ugyanő centerből is betalált – 2-4 után 6-4!

Szilágyi Dorottya szépített, de Czigány Dóra két akciógólt tartogatott erre a szakaszra, így 8-6-tal jöhetett az utolsó etap. Polák Zsófia emberelőnyből 16 másodperccel a negyed kezdése után lőtt gólt, de Veréb Alexandra nem volt rest elvállalni a szabaddobást nem sokkal később (9-7). Talán túlzottan is lelkes volt aztán, hiszen cserével végleg kiállították 6 perccel a vége előtt.

Polák még 9-8-ra felhozta a Dunaújvárost, de Francesca Clayton akciógóljával beállította a végeredményt. Persze, kevesen gondolták, hogy ez marad az eredmény 3 és fél perccel a vége előtt, de így történt.

A végén ugyanis jöttek a pontatlanságok. Pontatlan volt a vendégcsapat, így ponttalanul távozott Egerből.

Az Eger így megnyerte az alapszakaszt, az utolsó forduló eredményétől függetlenül.

Eredmény – női bajnokság, 13. forduló:

ZF-Eger – Dunaújvárosi Főiskola 10-8 (2-2, 1-2, 5-2, 2-2) 


Eger:
Gangl – Ráski 2, Czigány 2, Clayton 1, Somhegyi 2, Vályi F. 1, Pengő. Csere: Zajácz 1, Vályi V., Pócsi, Veréb 1. Vezetőedző: Kelemen Attila
Dunaújváros: Kasó – Szilágyi, Menczinger, Gurisatti, Miskolczi 1 (1), Ziegler, Csabai. Csere: Garda, Horváth, Polák. Vezetőedző: Mihók Attila

Gól/emberelőny: 2/7, illetve 3/7
Ötméteresek: -, illetve 1/1
Kiállítás cserével: Veréb (26.)
 
Hungerit-Szentes - Honvéd-POLO 23-8 (6-3, 7-1, 3-2, 7-2)
Gólszerzők:
Hevesi 8, Kövér-Kiss 7, Farkas, Rácz, Gémes 2-2, Magyar, Győri 1-1, illetve Kiss A. E. 6, Hlengiwe, Kerekes 1-1
 
Szegedi Vízmű Taylor&Nash Universitas - BVSC-Zugló 8-10 (1-3, 2-3, 1-3, 4-1)
Gólszerzők:
Dalmády Sz. 3, Dalmády P., Miklós 2-2, Kovács D. 1., illetve Illés H. 3, Dauda Board, Gyöngyössy 2-2, Leimeter, Varga, Szmodics 1-1
 
ASI DSE - UVSE 3-17 (1-6, 0-5, 2-4, 0-2)
Gólszerzők:
Gazdag, Porvay, Rawstron, illetve Sikter, Kisteleki, Kuna 4-4, Hertzka 3, Zhang, Bicskei 1-1



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok