A Dunaújváros megnyerte a szentesi rangadót

2014. március 08. 17:44

Egyetlen góllal győzött egy rendkívül eseménydús bajnokin a Dunaújváros Főiskola csapata, amivel három pontra feljött az Egerre.

Az UVSE szombat délelőtt nagy meglepetésre 6 góllal megverte az eddig veretlen bajnokot, az Eger 14-8-ra alulmaradt. A nagy kérdés az volt, lesz-e újabb meglepetés, még annak ellenére is, hogy a szentesiek győzelme annyira azért nem is lett volna az.

Gurisatti Gréta szerezte meg a vezetést a vendégeknek, két perc múlva a holland Catherina van der Sloot büntetőjével egyenlített a Szentes, de rögtön jött rá Miskolczi ötméterese (1-2). 3-2-re még vezetett a vendégcsapat, viszont onnantól négy hazai találat jött, ezzel egy negyed alatt kapott 6 gólt a Dunaújváros (6-4). Érdekesség, hogy a végül három gólig jutó Miskolczi 4 másodperccel a negyed vége előtt, szabaddobásból hozta közelebb a vendégeket, később kiderült, hogy ez a gól sokat ért nekik.

Gurisatti 7-7-nél és 8-8-nál is egyenlített, sőt, Polák Zsófia góljával 9-8-nál először vezetett a Dunaújváros, ráadásul Kasó Orsolya fontos pillanatban hárított egy ötméterest.

Két vendéggóllal kezdődött a záró nyolcperc, ez pedig azt jelentette, hogy három góllal ellépett Mihók Attila csapata. Csakhogy a Szentes nem adta fel: Hevesi Anita, majd Gémes Alexa két góljával 11-11 volt az állás, éppen 2 perccel a vége előtt.

1:29-nél Csabai Dóra belőtte az emberelőnyt, és okosan tartotta a labdát a vendégcsapat. Az utolsó lövés Gémesé volt a dudaszó pillanatában, de nem nyert utat a kapuban.

Megnyerte a rangadót a Dunaújváros, ezzel 28 pontos a 31 pontos Eger mögött. Este aztán a BVSC és a Szeged biztosan hozta a kötelező győzelmet. Érdekesség, hogy Horváth Anna, a BVSC kapusa is gólt szerzett az ASI ellen.

Eredmények – női bajnokság, 12. forduló:

Hungerit-Szentes – Dunaújvárosi Főiskola 11-12 (6-4, 2-3, 0-2, 3-3)
Játékvezetők:
Marnitz, Füzesi

Szentes: Terefou – Győri, Hevesi 1, van der Sloot 3 (1), Rácz, Kövér-Kiss, Gémes 6 (3). Csere: Etiebet, Farkas, Elbert, Kádár 1, Tóth Cs. Vezetőedző: Tóth László
Dunaújváros: Kasó – Szilágyi, Gurisatti 3, Miskolczi 3 (1), Menczinger 1, Ziegler, Csabai 2 (1). Csere: Garda, Horváth 2, Polák 1. Vezetőedző: Mihók Attila

Gól/emberelőny: 3/14, illetve 5/13
Ötméteresek: 4/6, illetve 2/2
Kipontozódott: Győri (23.), Rácz (25.), van der Sloot (27.), Kövér-Kiss (32.), illetve Polák (21.), Miskolczi (26.), Ziegler (29.)
 
BVSC-Zugló - ASI DSE 20-4 (5-0, 4-2, 6-1, 5-1)
Gólszerzők:
Dauda Board 6, Farkas, Illés H. 3-3, Máté 2, Gyöngyössy, Bors, Takács, Tamás, Horváth, Leimeter 1-1, illetve Porvay 2, Török, Rawstron 1-1
 
Szegedi Vízmű Taylor&Nash Universitas - Honvéd-POLO 18-8 (4-2, 3-3, 6-1, 5-2)
Gólszerzők:
Dalmády Sz. 6, Lengyel A., Lengyel Dominika 3-3, Árkosy, Miklós, Dalmády P. 2-2, illetve Kiss A., Szívós 3-3, Szűcs 2



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok