A külsősök mellett természetesen a „belsősök” is lehetőséget kaptak a FINA Vízilabda Világkonferenciáján, Cancunban. A játékosok hangját aktív, nemrég és kicsit régebben visszavonult sztárok képviselték.

A pályafutását a londoni olimpia megnyerésével megkoronázó, és ezután a pólótól elköszöntő amerikai legenda, Brenda Villa volt az első a sorban. Szerinte a modernizáció elengedhetetlen, a fiatalok számára kell ugyanis vonzóvá tenni a sportágat. És persze a szurkolók kiszolgálása is elengedhetetlen: „jöjjenek ki már egy órával korábban, legyenek hosszabb szünetek, és ihassanak sört a nagyobb világversenyeken is” – utalt arra Brenda, hogy nem feltétlenül jó a FINA által az eseményein alkalmazott szesztilalom (az amerikai profisportok képviselői egy nappal korábban közölték, bezárhatnák a boltot, ha nem lehetne sört kapni az NBA, NHL vagy NFL mérkőzéseken). Villa amondó, a visszavonult világnagyságokat el kellene küldeni a pólóval kevésbé fertőzött területekre, hogy még több helyen alakuljanak ki sportági bázisok.

A kanadai színekben másfél évtizeden át válogatott Johanne Begin szerint nem ártana 14-re növelni a csapatlétszámot: a világversenyekre utazó együttesek sokkal könnyebben tudnának így gyakorolni (két kapus és kétszer hat mezőnyjátékos). Aztán ha már elhangzott, hogy nehéz a fiatalokat felállítani a videójátékok elől, akkor miért nem csinálnak jópofa pólós videójátékokat – megteremtve a lehetőségét, hogy hátha ki akarják próbálni élőben is.

A hölgyek visszafogottsága után az urak érces hangja kezdett csattogni ezt követően, és egyikük sem ismert kíméletet. A szerbek centere, Szlobodan Nikics például rögtön azzal kezdte, hogy legyen kisebb a labda, mert az egyértelműen növelné a gólok számát. Aztán szépen elkezdett beszólogatni a sportág irányítóinak...

Szlobodan Nikics (Fotó: Giorgio Scala/FINA)

„Tőlünk azt várják, hogy a legjobbunkat nyújtsuk, szórakoztassuk a nézőket, ugye? Akkor ne tegyenek három világversenyt egy nyárra. Az idén elmegyünk Világliga-döntőt játszani Dubajba, aztán jön a budapesti Európa-bajnokság júliusban, augusztusban pedig a Világkupa. Nem létezik olyan vízilabdázó, aki mindhárom alkalommal a legjobbját tudná nyújtani.”

Nikics a játékvezetéssel kapcsolatban sem kertelt. „Néha egyetlen bíró tönkreteheti egy egész év munkáját. Mi rengeteget készülünk – készüljenek ők is, sokat, jöjjenek gyakorolni az edzésekre. Rájuk fér.” Nikics a saját mondókáját azzal zárta: „szomorú, hogy lefelé megy a sportágunk – tegyünk ez ellen most már valamit.”

Alessandro Campagna (Fotó: Giorgio Scala/FINA)

Ezután következett Sandro Campagna, aki húsz éve játékosként mindent megnyert, és azóta edzőként is parádézik, leginkább az olaszokkal, bár a görögökkel is jól ment neki. És mint általában, most is tűélesen fogalmazott.

„Beszélgetek emberekkel, akik azt mondják, bezzeg harminc-negyven éve, mennyivel jobb volt a vízilabda. Hát – nem volt jobb. Ugyanennyi néző volt, ha nem kevesebb. Annyi változott, hogy ha régen megírta az újság, holnap olasz–jugó mérkőzés, akkor másnap kint volt ezer ember. Ma az újság nem elég. Dolgozni kell érte, hogy kijöjjön ennyi ember, vagy még több. Az a baj, hogy nem dolgozunk ezért. Sohasem leszünk olyan népszerű, mint a futball vagy a kosárlabda, de tudunk olyanok lenni, mint a többiek.”

Campagna ezután néhány képet mutatott a világ egyik legerősebbjének tartott olasz bajnokság tévés meccseiről. „Katasztrófa. Nézzék ezt az uszodát, mi látszik? Szörnyű, nem? Papucsok, köpenyek, feltekert úszókötelek. Pedig a szponzorokat is lehetne mutatni. Aztán nézzék a világítást. Botrányos. Látnak valamit? Én nem! Csillog a víz, vagy a világítás a rossz, vagy a fények jönnek kívülről.”

Fotó: Szaka József

Azért volt pozitív példája is. Történetesen Budapestről: a magyar-amerikai meccsen, a Komjádiban készült felvételen tökéletesek voltak a fényviszonyok: világos beltér, kéklő víz. „Így lehet. Jó, a magyarok mindig mindenben elöl járnak, nem csodálható, hogy náluk ezzel sincs baj” – hizlalta a májunkat a taljánok kapitánya. Aki még jó példaként említette az olasz–német Világliga-meccs helyszínét, a torinói uszodát, amelyet két nap kemény munkájával dekoráltak ki, miközben ő folyamatosan adta az interjúkat a helyi újságoknak, tévéknek és rádióknak, hogy felkeltse az érdeklődést a találkozó iránt.

Az olasz mester végül elmondta, hogy az olimpia előtt egy operatőr végig követte a csapat felkészülését, aztán összeraktak belőle egy filmet, amit aztán az egyik legnézettebb csatorna, a Sky többször is levetített, igencsak megdobva a pólósok népszerűségét.

A szeánszot záró kérdések során Campagna közölte, hiába jók az új szabályok, „az európai kupameccseken semmi sem jön vissza belőlük. Ugyanúgy két kézzel kapaszkodnak egymásba a játékosok, mint korábban. Pedig ez egy jó újítás, de nem alkalmazzák. Amit Slobodan is mondott: sokkal többet kellene tréningezniük a játékvezetőknek is.”

Végül Nikics vázolta saját vízióját a vízilabdáról: „20-18-ra végződő mérkőzések, amelyeken sokszor látszanak a víz alatti képek. És jóval kevesebb a testi kontaktus, sokkal kevesebb az agresszivitás. Lehet, hogy csak egy faultot követhet el valaki, vagy akár az egész csapat, a második már rögtön kiállítást jelent. De az a lényeg, hogy öt-tíz éven belül legyen meccsenként legalább 30 vagy még több gól!”