Kemény Dénes Cancunban: kövessenek minket!

2014. február 28. 22:34

Az MVLSZ elnökének előadása tökéletesen rímelt mindarra, ami a FINA Vízilabda Világkonferencián elhangzott: a két magyar kísérlet – Komjádi-kupa, játékvezetők bemikrofonozása – mindazt megvalósította, amiről a legtöbben vágyként beszéltek.

A világkonferencia második napján az utolsó előadás-sorozat utolsó felszólalójaként Kemény Dénes gyakorlatilag reagálhatott mindarra, ami addig elhangzott. Nem sokkal korábban a sportvilág egyik legjelentősebb és legbefolyásosabb szereplőjének számító amerikai NBC tévétársaság sportért felelős alelnöke, Peter Diamond számos érdekes megállapítás mellett a legfontosabbnak szintén a sokkal kevesebb sípszót, a játék érthetőségét említette. Nos, ez az, amit decemberben a Komjádi-kupában tökéletesen sikerült megvalósítani.

Kemény Dénes előad (Fotó: Giorgio Scala/FINA)

Kemény Dénes azzal kezdte, hogy harminc évig játékosként, majd 21 évig edzőként kizárólag a győzelem járt a fejében – elnökként kicsit módosítani kellett mindezen, immár magasztosabb célokra is koncentrálnia kell, mint például a sportág jövője, hogy milyen lesz a vízilabda tíz év múlva.

„Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben 1500-ról 7000-re emelkedett az igazolt játékosok száma, ám közben nem nőtt a vízfelület, és messze nem hasonló mértékben az edzők tudása. Azaz nagyon fontos, hogy Gyárfás Tamás vezetésével elnyertük a 2021-es vb rendezési jogát, és ezzel a lehetőséget, hogy épüljön egy új megauszoda, és mellette sok kisebb létesítmény – valamint az is lényeges, hogy elkezdjük képezni, továbbképezni az edzőinket.”

Kemény Dénes – aki a holland szövetség elnökével, Erik van Heijningennel, a barcelonai vb szervezési igazgatójával, Manuel Ibernnel, valamint az olimpiai bajnok amerikai női csapat mesterével, Adam Krikoriannal szerepelt együtt a programban – ezt követően arról beszélt, hogy amíg a hosszútávú folyamatok nem érnek be, addig a jelenben többek között a sztárokra kell építeni a sportág népszerűsítését.

„Ők vonzzák a gyerekeket az uszodákba, az embereket a nézőtérre. Magyarország nem áll rosszul sztárok terén, de még sok dolgot kell tennünk. Ma már nem írunk alá anélkül szponzorszerződést, hogy ne kötnénk ki: a partner jelentős összeget fordít a támogatásának aktiválására, és vízilabdázókat szerepeltet hirdetéseinek egy részében, ezzel is népszerűsítve a sportágat.”

Saját tapasztalataiból merítve felidézte, hogy amikor a Miami Heat kosárcsarnokában járt, megtapasztalhatta a kommunikáció és a marketing hatalmát. „Bár övék a világ legjobb csapata, ők az NBA bajnokai, egyértelmű, hogy a klubnál végzett munkában csupán ötven százalékot tesz ki az, ami a pályán történik – a másik ötven százalékot arra fordítják, hogy kiszolgálják a szurkolóikat. Nekünk is hasonló módon kell cselekednünk. Mi a vízilabda-szövetségben igyekszünk haladni a korral: sok egyéb mellett újjávarázsoltuk a honlapunkat, amelyen átlagban heti negyven cikk jelenik meg és minden egyes mérkőzést élőben követhetnek egy live-score rendszernek hála. Most, amikor beszélek, éppen egy serdülőmeccs látható, minden akciót rögzít a rendszer, azonnal statisztikákkal szolgál, ilyen talán nincs másutt az egész világon.”

Kemény Dénes és a FINA elnöke, Julio C. Magniole (Fotó: Giorgio Scala/FINA)

A jövőt illetően Kemény doktor szerint döntő, hogy meghatározzák a következő lépések prioritásait: azaz a tévénézőket vagy az uszodában szurkolókat akarja-e inkább kiszolgálni a sportág. Az elnök úgy gondolja, a tévé a lényeges, de úgy, hogy „az ottani szolgáltatást aztán kivetítőkön vissza kell hozni az uszodákba, hogy a kilátogató szurkolók dupla élménnyel távozhassanak.”

Persze, egy dolog a kiszolgálás – az sem mindegy, maga a „termék”, a vízilabda eladható-e. Az augusztusi szabályváltozások Kemény Dénes szerint jók voltak, hiszen „a tehetségeket segítik az agresszorokkal szemben”, ám az a konferencián is kiderült, hogy mindez még nem feltétlenül elég.

„Mi, Magyarországon nem csupán beszéltünk a változások szükségességéről, de cselekedtünk is. A Magyarország–Egyesült Államok felkészülési mérkőzésen bemikrofonoztuk a bírókat, akik fülhallgatón keresztül hallhatták egymást, továbbá bemondták, mit miért ítéltek, a műsorközlő pedig hallotta őket, és tájékoztatta a közönséget. Ez igencsak javította a játék érthetőségét, illetve a bíráskodást is segítette.

Ez egy mérkőzés volt. De mi feláldoztunk további harminckettőt is, a 18-22 éves játékosok legfőbb versenyén, a Komjádi-kupában. A kísérlet keretében eltöröltük a különbséget az egyszerű és a súlyos szabálytalanságok között, azaz minden szabálytalanságot kiállítással büntettek a játékvezetők, a kiállított vagy a cseréje viszont azonnal visszatérhetett a sarokból.

Manuel Ibern igen tanulságos statisztikákat mutatott Barcelonából, a világbajnokság negyeddöntőiről, elődöntőiről, éremmérkőzéseiről. Nyolcgólos átlag csapatonként, a gólok fele emberelőnyből esett, meccsenként 86 sípszó... Nos, a mi mérkőzéseinken a meccsenkénti sípszó-átlag 25-30-ra esett vissza, a gólátlag kétszámjegyű volt, és a mérkőzésenkénti 60 támadásból lett 80 anélkül, hogy akár a pálya méretét, akár a játékosok számára csökkentettük volna!”


Kemény Dénes arra kérte a konferencia résztvevőit: kövessék a magyar szövetséget, mindenki tegyen valamit, kísérletezzen, mert a következő szabálymódosítások megtételéig sok mindent ki kell próbálni, hogy a vízilabda igazi, jól eladható 21. századi sportág legyen, amelyet imádnak a televíziók és a szurkolók.
 
A szövetség elnöke előadása végén egy emlékplakettet vett át Julio C. Maglionétől, a FINA elnökétől.
 
Cikkeink - minden, ami Cancun:

ZÁRSZÓ CANCUNBAN: MÁR AZ IDÉN HOZZÁNYÚLHATNAK A SZABÁLYOKHOZ

CANCUN 5.: MIAMI HEAT: 100-BÓL 50 PONT BÜNTETŐBŐL? NA NE!

CANCUN, 4.: A TÉVÉS FŐNÖK VÉLEMÉNYE: „ETTŐL TÉNYLEG MEG LEHET BOLONDULNI”

CANCUN, 3.: „GYAKOROLJANAK TÖBBET A JÁTÉKVEZETŐK!”

CANCUN 2.: „NEM HITTEM, HOGY ENNYI SÍPSZÓ LÉTEZIK EGY SPORTESEMÉNYEN”

CANCUN 1.: „MINDENT A SZURKOLÓKÉRT”



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok