FINA Vízilabda Világkonferencia: izgalmasnak ígérkezik

2014. február 24. 19:28

Csütörtökön és pénteken a mexikói Cancunra figyel a vízilabda-világ: egészen parádés programot hozott össze a nemzetközi szövetség (FINA).

Úgy fest, a Nemzetközi Úszó Szövetségnél minden eddiginél komolyabban gondolják azt, hogy még népszerűbb sportággá tegyék a vízilabdát, amely a pólósok nagy családja szerint igenis jó és élvezhető sport (egyébként így van), ugyanakkor a nagyközönség nem annyira vevő rá (legalábbis a világ nagy részén), mint az úszásra vagy a műugrásra, hogy csak FINA-sportágakat említsünk.

A FINA az első ízben megrendezendő nemzetközi konferenciáján valóban bedob mindent: a világ sportpiacán etalonnak tekinthető amerikai profi csapatsportok szakértői épp úgy előadnak Cancunban, mint az új feltörekvő labdajátékok képviselői, és természetesen a vízilabda-világ nagyjai is elmondják majd véleményüket – így kapott meghívót az MVLSZ elnöke, a válogatottat korábban három olimpiai aranyéremig vezető Kemény Dénes is.

Node lássuk a program legutolsó verzióját, amelynek alapján valóban tartalmas másfél napra van kilátás.

Bevezetésként rögtön a „lecsóba csapnak” az összejövetel résztvevői, ugyanis az amerikai profisportok reprezentánsai tartanak előadást a sportágaik sikereinek hátteréről: az NBA-ben szereplő Indiana Pacers operatív igazgatója, Rick Fuson, az NHL-ben szereplő Carolina Hurricanes korábbi elnöke, jelenlegi igazgatója, James P. Cain, az NFL-ben szereplő, 2007-ben Super Bowlt is nyerő Indianapolis Colts operatív igazgatója, Pete Ward, valamint érdekességképpen az egynapos amerikai krikett, az ICC sportágfejlesztési menedzsere, Ben Kavenagh, aki arról beszél majd, milyen kitörési pontokra kell figyelnie egy kisebb sportágnak a nagyok árnyékában.

Ezután a frissiben nagy népszerűségre szertett sportágak vezetői beszélnek az áttörési taktikákról: a 7-es rögbi amerikai irányítója, Nigel Melville, az amerikai strandröplabda-szövetség elnöke, Bobby Clarke, a BMX SX-sorozat vezetéigazgatója, Johan Lindström, valamint a legnagyobb amerikai sportcsatorna, a Disney égisze alatt működő ESPN sportfejlesztési igazgatója, Mike Millay.

A délutáni program első összejövetele a szponzorok nem kevésbé elhanyagolható szemszögét igyekszik megvilágítani: az Arena vezérigazgatója, Giuseppe Muciacchio, a világ vezető marketingügynöksége, a Dentsu képviseletében Jonty Perry, valamint a cégek számára piackutatást, brand-aktiválást végző vállalatoktól A. J. Maestas (Navigate Research), illetve Keld Strudahl (BrandActivators) ad elő.

A napot egykori és mai játékosok közös pódiumbeszélgetése zárja: a moderátor az ausztrál póló egykori kiváló játékosa és örök mentora (továbbá a Kásás-család legnagyobb déli féltekés barátja...), Peter Montgomery, a résztvevők pedig két egykori pólós, a kanadai női csapat volt játékosa, Johanne Begin, valamint az olaszok mostani szövetségi kapitánya, Alessandro Campagna, és két aktív játékos, a szerbek remek centere, Szlobodan Nikics, illetve az amerikaiak élő legendája, a négy olimpián szerepelt Brenda Villa.

A második nap meglehetősen izgalmas elemzésekkel indul, hiszen a világ vezető médiumainak képviselői arról tartanak előadást, hogy mi érdekli ma elsősorban a fogyasztókat (tévénézőket, internetfüggőket). Erről beszél a Youtube sporttartalmakért felelős vezetője, Claude Ruibal, az NBC Sports igazgatója, Peter Diamond, a TV Asahi sportrészlegének vezetője, Kodzsi Szato, valamint a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) elnöke, Gianni Merlo.

Ezután jönnek a vízilabdában vezető tisztséget betöltő személyiségek, akik a szabályváltozásokkal kapcsolatban fejtik ki nézeteiket: itt lép színpadra Kemény Dénes, valamint a barcelonai vb főszervezője, illetve a FINA vízilabda-bizottságának tagja, a spanyol Manuel Ibern, az amerikai női válogatottal Londonban aranyérmet nyerő Adam Krikorian, illetve a holland szövetség nagytekintélyű elnöke, Erik van Heijningen.

A konferenciát a vízilabda rajongóitól érkezett üzenetek zárják, továbbá a FINA két vezetőjének értékelő beszéde: Cornel Marculescu ügyvezető igazgató (korábbi olimpikon és játékvezető), illetve Julio Maglione elnök áll majd a mikrofon elé.

Aki be akar kapcsolódni, a FINA Twitter-oldalán (@fina1908) tehet fel kérdéseket, amire ugyanott válasz is érkezik majd a szervezők ígérete szerint.



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok