Nyilatkozatok a sapkák alól: „Nagyon nagy meccset mentettünk”

2013. június 12. 15:39

Hosnyánszky Norbi szerint a bírók imádják a döntetlent, Bedő Krisztián pedig megy süteményt venni első válogatott gólja után.

 
Hosnyánszky Norbert: „Ez tényleg nem több, mint szerencsejáték”

Sok csatát láttunk már a montenegróiakkal – ez hová sorolódik?
Picit hasonlított a tegnapi meccshez a mai. Megint kicsit álmosan kezdtünk, de aztán feljöttünk. Egyébként úgy látszik, nagyon szeretik itt a döntetlent, a játékvezetők tetszik, hogy ötméteresek lesznek – tegnap vesztettünk, ma nyertünk. Igazából egyvalami számít, a legnagyobb pozitívum: hogy döntetlenre hoztuk a meccset 1-5 és 2-6 után. Az, hogy ma nyertünk ötösökkel, nem annyira érdekes, ez egy lutri, semmi több.

Mennyire idegőrlő a második napon is ötösöket lövöldözni?
Ötméteres-párbaj az mindig idegőrlő. De ezt én úgy vezetem le, hogy ez egy szerencsejáték. Nem számít, hogy ki jó játékos, ki nem, ki jó kapus, ki nem – egyszer valaki odaugrik, ahová a lövés megy, és ennyi. Ez tényleg nem több, mint szerencsejáték.

Decker Attila: „Örülök, hogy átlendültünk a holtponton”

A büntetőpárbaj vége felé reklamáltatok: az volt a baj, hogy kitartják a labdát, és aztán lövik el?
Az is, meg az, hogy beugranak vagy két métert, azaz az ötméterest háromról lövik el. Ezt egy kicsit szigorúbban vehetnék a bírók.

Végül mégis sikerült két pontot beszedni.
Nagyon nagy meccset mentettünk, nagyon rossz szituációban voltunk az elején. De formálódó válogatott a miénk, azaz ne várja senki, hogy – amint Tibi is mondta – perceken belül aranyérmeket fogunk szerezni. Ez nagyon hosszú folyamat, amit elkezdtünk, ezeken a mérkőzéseken formálódunk.

Hátulról hogy fest: miért nem olyan szilárd a védekezés, mint a korábbi meccseken?
Eddig úgy játszottunk, hogy csak egy adott mérkőzésre készültünk föl, most pedig következnek sorozatban, ez az egyik nehézség. A másik, hogy munkából jöttünk, mindenki sokkal hamarabb fárad el, Hárai Balázson is láttam, hogy nagyon fáradt. Nekünk ez egy állomás – persze, gyönyörű lenne megnyerni, vagy érmet szerezni, ám ettől ez még főként egy csiszolódási folyamat. Az is például, hogy most egy ilyen világversenyen is megszokhatják a fiúk, hogy adott esetben én állok a hátuk mögött, ha baj van. Örülök, hogy ma végül is átlendültünk a holtponton. Azt pedig ígérem, az ötösöknél még gyakorlok, egyet már muszáj lenne elkapni.

Bedő Krisztián: „Alig várom, hogy hozzam a süteményt”

Mitől hasonlított megint egy hullámvasutazásra a meccs?
Az elején nagyon jól elmentek a montenegróiak, pont azt csinálták, amit nekünk kellett volna: agresszív szorossal kezdtek, letámadtak minket, mi pedig egy kicsit könnyelműbbek voltunk, kicsit álmosabbak. Ezért történhetett meg, hogy elhúztak 5-1-re, viszont nagyszerű, hogy sikerült felállni. A végére összeszedtük magunkat, összeállt a védekezésünk.

Elfáradtak egy picit?
Igen, úgy gondolom, az látszott, hogy egy kicsit jobban bíruk, és ezt ki tudtuk használni.

A gólod, gondolom, különösen széppé teszi a mai napod.
Igen, ez volt az első hivatalos gólom a válogatottban, úgyhogy alig várom, hogy hozzam a süteményt!

Cserébe kaptál egy fejlövést Gór-Nagy Mikitől – hogy érezd: szeretnek...
Hát, az biztos!

Vámos Márton: „Tibi bízik bennem, és ez jó érzéssel tölt el”

Két meccs, két szétlövés – hogy lehet ezt bírni?
Szerencsére jól ment, bár kicsit izgultam, hogy a második napon is ötösök vannak, de Tibi bízik bennem, és ez jó érzéssel tölt el. Örülük, hogy mindkettőt sikerült belőnöm, de annak még jobban, hogy ha nem is három, de két pontot végül tudtunk szerezni. Bár a második negyed közepéig nem úgy nézett ki, hogy akár egy is lehet...

Hát, nagyon nem...
Belealudtunk az elejébe. Egy kicsit meg is lepett minket Montenegró agresszivitása az első két negyedben.

Becsületes gyürkőzés ment, annyi szent...
El is fáradt mindenki, mondjuk személy szerint én már tegnap is eléggé... A négyórás időeltolódás is számít, én még mindig nem tudtam átállni teljesen, de remélem, holnapra már nem lesz gond, jobban tudok, tudunk játszani, és magabiztosan meg tudjuk verni Japánt.




19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok