Elégedetten értékelte a görögök elleni idegenbeli, 12-11-es győzelmet Benedek Tibor. Kapitányunk amondó: ha oktatóanyagot kellene készítenie a sokmozgásos vízilabdáról, a Szivós-Varga kettős patraszi varázslata épp megfelelne alapanyagnak

Fotó: Szaka József /archív

Menjünk sorjában: az mennyire szándékos, hogy az első negyedben nem indulunk be rögtön a mozgásos játékunkkal, és kissé statikusabb a támadás?
Az megszokott, hogy az első negyed végén váltunk át a mozgásos játékra, ez beletartozik a taktikánkba. Ami nincs benne, hogy nem vagyunk veszélyesek zóna ellen. A lövéseink nem voltak jók, több rossz passz ment be centerbe, nekik ráadásul bejöttek a fórjaik.

A tévében említetted, hogy változtattak rajta. Nagyjából le lehet írni, hogy mit? Már nem négyzetcentire kielemezve, csak vázlatosan.
Pedig leginkább úgy lehet leírni, merthogy szinte négyzetcentire ki van sakkozva az emberelőnyük. Háromfajta mozgásuk van, ami Miskolcon nem volt annyira veszélyes, mert nem volt ott Funtulisz, ezért mi elsősorban a rövid kapufás emberre figyeltünk, a kapásoldalról nem voltak ugyanis annyira veszélyesek. Most viszont ő is játszott, és be is lövögette, leginkább ez volt a bajunk. Ráadásul be is hergelődtek, elvégre hazai közönség előtt elmentek 4-1-re. Aztán játékot váltottunk, támadásban elég jól felgyorsultunk, hátul is sikerült lereagálni a mozgásokat, és persze küzdöttünk, remekül. Az összképhez azonban hozzátartozik, hogy ez a görög csapat igazi arca, a barcelonai 9-3 nem volt reális, az egy-két gólos differencia sokkal inkább az, mert valóban nagyon felkészültek.

Ennek ellenére úgy festett, átvettük a meccs ellenőrzését: nem voltunk nyomasztó fölényben, de azért a mi szánk íze szerint alakult inkább a játék. Mi történt a negyedik negyed közepén, mitől volt az a párperces fonálvesztés? Vagy ez benne van?
Nem, a baj az volt, hogy átálltunk M-zónára, de volt egy rossz mozgásunk – ugyanez történt a szerbek ellen is: ott a balkezes, itt a kapásoldal tudta belőni zónából, aminek nem lenne szabad megtörténnie. Ezzel bomlott meg az a ritmus, ami alapján nagyjából a fór-hátrányon kellett volna eldőlnie a meccsnek.

Aztán mégis akciógól döntött. Amit ma Varga Dumi és Szivós Marci produkált, ez egész egyszerűen fenomenális volt: ráadásul egészen lenyűgöző, hogy a második, harmadik és negyedik negyedben egyaránt gólt lőttek az utolsó támadásból, és rendre a bemozgásos figurából.
Nos, ez egész jól megy, azt kell mondjam... De nem szabad abba a hibába esni, hogy csak erre alapozzuk a játékunk – és ezért nem is csináljuk mindig ugyanazt. Kell több változat. Persze, elismerem, ez most tényleg nagyon látványos volt, ha oktató anyagot kellene készíteni a sokmozgásos vízilabdáról, akkor ezeket az akciókat tenném be.

Az utolsó time-out meglehetősen érdekes volt: már csak 10 másodperc volt a támadódidőből.
Nem előre döntöttem el, inkább az ösztön diktálta. Azt éreztem, ebben a támadásban még van esélyünk, de ha végig engedem simán, akkor nem fognak ítélni nekünk idegenben. Viszont egy időkérés alatt mindenki lehiggad kicsit, és lehet esélyünk egy fórra. Vagy egy olyan akcióra, amit végül megcsináltunk.


Összességében?
Nagyon jó érzés, hogy egy ilyen győzelemmel fejeztük be ezt a mostani menetet. Két hónapig nem játszunk, azaz mindannyiunknak fontos, hogy pozitív élménnyel zártuk ezt a tíz napot. Csak az a fura, hogy hiába van nyolc pontunk, a többieknek meg kettő, még mindig nem jutottunk tovább. Az is igaz viszont, hogyha a görögök ugyanilyen komolyan veszik a következő mérkőzést, akkor a horvátoknak nagyon nem lesz könnyű dolguk, sőt.