Már péntek óta itthon van a Világliga-4. helyezett női vízilabda-válogatott, így a kapitány már nyugodtabban értékelhet. Meg is tette.

Fotó: MTI

A beszélgetésből kiderül, mi volt Bujka Barbara nagy meglátása, miért sziklaszilárd a bizalom Németh Zsolt másodedző iránt, és mi lehet a kínai végső győzelem titka.

Miért Kína nyerte a Világligát?
Nekik volt a legfontosabb a torna, hiszen hazai pályán játszottak, és a szövetségi kapitánynak, Klejmanov mesternek ez volt ez első világversenye a csapattal. Beszélgettem vele, szeptemberben lejár a szerződése, nagyon fontos neki, hogy valamit nyerjen, hogy jobb szerződést kapjon utána. Emellett ne feledjük, hogy a kínaiak kemény nyolc évet tettek a vízilabdába, 2005-től lényegében ugyanazzal a csapattal tolják. Egy nagyon jó edzővel, a spanyol Janeval dolgoztak hosszú évekig, és szerintem kifejezetten jót tett nekik a váltás, egy kicsit megváltozott a taktikai repertoárjuk. Ezen kívül ők készültek a legtöbbet erre a Világligára, hiszen náluk a válogatottról szól minden, meg aztán egy kis hazai pályát is kaptak, de semmiképp sem csalták el a meccseiket.

Tudnak valami olyat, amit az európai csapatok, így mondjuk a magyar válogatott, nem?
Az európai alapvetően különbözik a tengerentúli vízilabdától, ahová jelen esetben Ausztráliát vagy Kínát is hozzávehetjük. A fizikumot nagyon előtérbe helyezik, ez a játékosok felépítésében is látszik. A kínaiaknál van két olyan center, akik 100 kiló körül mozognak, de csupa izom mindkettő. Minden poszton megvannak a megfelelő játékosaik. Összességében nincsenek nagy különbségek, mi is megvertük Kínát ezen a tornán, és az amerikaiak is. Megint bebizonyosodott, hogy van tíz csapat, amely bármikor bárkit megverhet, és ezt nem csak én gondolom így, az ausztrálok elleni győzelmünk után az ausztrál kapitány hasonlóképpen nyilatkozott, pedig nem beszéltünk össze.

Menjünk végig a meccseken: elsőnek győzelem az oroszok ellen!
Hasonlított a meccs az Eb-bronzmeccsünkhöz, elég szépen el tudtunk lépni az elején 6-2-re. Visszajöttek, miközben hozzáteszem, a szabaddobásokért nekünk nagyon meg kellett küzdenünk. Hála az égnek, iksz után tudtunk nyerni.

Kína: megvertük a házigazdát!
Minden meccs előtt beszélek egy-két játékossal a követendő taktikáról, játékelemekről. Bujka Barbara fogalmazta meg jól a kínaiak elleni meccs előtt, hogy sok meglepőt kell húzni, mert ők tanulták a vízilabdát. Nekik nem zsigerben van, nekik fejben van ott a játék. Ha olyasmivel találkoznak, amit nem értenek, nehezen reagálnak rá. Igyekeztünk ilyesmiket elővezetni, mert a mi zsigereinkben igenis ott van a vízilabda.

Az amerikaiaktól meglehetősen simán kikaptunk.
Az első negyedben egy olyan taktikát játszottunk, a szoros emberfogást, amit nyilvánvalóan ellenük nem lehet, mert borzasztóan erősek. Kíváncsi voltam mégis, hogy működik ez. Nem működött rosszul, csak épp nagyon elfáradtunk. Emiatt mentek el a második negyedben, és bár aztán szépen visszakapaszkodtunk, kikaptunk, egy kulturált meccsen.

Aztán jöttek az ausztrálok.
A négy közé jutásért játszott meccsek a legfontosabbak ezeken a tornákon. Örültem, hogy nem egy európai csapattal kerültünk össze, és annak is külön, hogy nem az olaszokkal, mert ők az egész tornán kicsit hepciásan játszottak, nem akartam egy verekedős meccset. Óriási erény volt, hogy 2-6-ról sikerült visszajönnünk. Épp hétfő éjszaka néztem végig a meccset, és nagyon érdekes, mert az első két negyed az eredmény ellenére nem sokban különbözött egymástól. Csak a gólokban, a befejezett akciók sikerességében volt ellentétes, ugyanazt játszottuk védekezésben és támadásban is az első és a második negyedben is. Nahát, ettől női vízilabda a női vízilabda.
Gangl Edina egyébként nemcsak az 5 métereseknél védett nagyon jól, hanem az utolsó két negyedben is, csakúgy, mint az első kettőben Kasó Orsi. A tornán kétszer vagy háromszor cseréltem kapust, és egyszer sem azért, mert egyikőjük rosszul védett volna. Edina Magyarországon a büntetőknél hihetetlen önbizalommal rendelkezik, úgy játszik az idegekkel, ahogyan azt kell, ezt láthattuk az ausztrálok ellen is.

Következett a legfontosabb meccs, megint az oroszokkal. Nem sikerült.
Egyik nap az egyik, a másik nap a másik nyerhet a női vízilabdában. Nagyon gyengén játszottunk, a játék minden elemében alulmaradtunk. Viszont az oroszok sem játszottak jól, furcsa meccs volt. A második negyed közepe táján volt egy hosszú gólcsend, és látszott, hogy aki ott gólt lő, megnyeri a meccset. Úgy éreztem, ha két napig játsszunk, akkor is az oroszok győznek.

Másnap jöttek az amerikaiak, ismét.
Kicsit tartottam ettől a meccstől, mert fizikailag és lelkileg a csapat elég ramaty állapotban volt. Németh Zsolttal próbáltunk egy kicsit pszichésen hatni a lányokra. Az orosz meccs végén leültettük őket, mert mindenképp beszélni akartam velük, de mikor leültem, még nem tudtam, mit fogok nekik mondani. Valahogy Zsolthoz került a szó, és ő rendesen kiosztotta a társaságot.

Ezt hagyta?
Természetesen, azért van az én stábomban. Ez egyébként világos: ha a stábban lévő edzőt, gyúrót, bárkit bántanak, az olyan, mintha engem duplán bántanának. Tűzön-vízen kiállok értük. Zsolttól voltak hitelesek azok a szavak, amelyeket elmondott. Azt mondta a lányoknak, hogy óriási hiba lenne félvállról venni egy Világligát vagy egy olimpiát, mert Magyarországon még mindig az számít, ki az aranyérmes. Ő ezt igazán tudja, mert hiába volt több százszor válogatott, Európa-bajnok, Világkupa-győztes, olimpiát nem tudott nyerni.
Ennek hátrányát nap mint nap érzi a saját bőrén, és ezt el is mondta a lányoknak. Nagyjából tíz percig beszélt, és azután én már nem is mondtam semmit, csak annyit, hogy ezért Zsolt az én segítőm. Aztán elmentem. Nagyon jókor, persze tudom, hogy ők még ott maradtak, beszélgettek egymással. Másnap még visszatértünk apróságokra, de a taktikai megbeszélésünkön lényegében csak az hangzott el: küzdjünk. És tényleg a legjobb meccsünk volt a bronzmeccs. Ezek után érthető, hogy nem voltunk boldogtalanok a negyedik hellyel, mert utoljára úgy jöttünk ki a vízből, hogy a dolgok a helyükre kerültek.