Mikrofonpróba: a főszereplők így látták

2014. február 05. 10:27

Pozitív volt a fogadtatása a magyar-amerikai mérkőzésen alkalmazott mikrofonos technikának. Petrovics Mátyás, Gergely István és Vogel Gábor összegzése.

A 13-6-os magyar győzelemmel végződött keddi válogatott mérkőzésen Székely Balázs, Vogel Gábor és a mérkőzés ellenőre, valamint a szpíker szerepét betöltő Petrovics Mátyás is összeköttetésben állt. A játékvezetők megindokolták fontosabb döntéseiket, majd ezt továbbították a nézőknek.

A cél, hogy a sportág érthetőbb legyen a közönség számára. Az első tapasztalatok.

Az egyik főszereplő, a szpíker: Petrovics Mátyás

Mennyire izgultál a nagy feladat előtt? – kérdeztük a „civilben” a BVSC női csapatának vezetőedzőjét, a Digi Sport szakkommentátorát.
Ez egy felelősségteljes dolog volt, nem izgultam, de izgatott voltam. Szerettem volna, hogy a premier jól sikerüljön, hiszen mindannyiunknak fontos ez, akik a vízilabdában dolgozunk. Nagyon örülök, hogy ennyien látták a mérkőzést, rangja volt így az egész produkciónak.

Volt egyeztetés előtte, hogy mire kell figyelni leginkább?
Igen, a két játékvezetővel és Gergely Pistivel beszélgettünk személyesen és telefonon is, több alkalommal. Fontosnak gondoltuk, hogy az üzenetek egyszerűek és világosak legyenek, elsősorban azt a réteget próbáltuk megszólítani, akik kevesebbet járnak meccsre vagy még egyáltalán nem voltak. Egy hasonló szituációhoz így mindig ugyanazt a kommentárt kellett fűzni, hogy megjegyezzék a kívülállók a döntés miértjét.

Látsz-e esélyt arra, hogy belátható időn belül elterjed ez a rendszer?
Nagyon remélem, már csak azért is, mert a meccsen volt egy érdekes tapasztalat: a két játékvezető nagyon jól tudta segíteni egymást. Végig hallottam, mit beszélnek, valóban van olyan szituáció, amikor egyikőjük egész egyszerűen nem látja az éppen számára takart játékost, mondjuk. A két játékvezető nagyon profi módon kommunikált egymással. Ez legalább olyan fontos része ennek a technikai újdonságnak, mint a nézők becsalogatása az uszodába.

Fotó: Szaka József

Egy másik főszereplő, a játékvezető: Vogel Gábor

Mennyire volt kihívás a teszt?
Minden meccs kihívás, ráadásul a magyar válogatottnak vezetni megtiszteltetés. Sokkal fokozottabb koncentrációt, odafigyelést igényel, mint általában, és ehhez jött a kísérlet, ami a játékvezetők tevékenységét mondjuk 10-15 százalékkal megnövelte, de ez belefért. Igazából nem is az volt feltétlenül jó, hogy elmondtam a döntéseim okát, hanem az, hogy hihetetlenül jól tudtuk egymást segíteni Balázzsal. A dolog ezen része tehát nagyon jól működik, az a jövő zenéje, hogy ez az egymás közötti kommunikáció marad, vagy kommentáljuk is a döntéseinket, vagy még várni kell a rendszer bevezetésével.

Játékvezetői szempontból mennyire volt nehéz ez a mai meccs?
Ha egytől tízig kellene osztályoznom, ez egy 7-es, 8-as mérkőzés volt. Látszott az amerikaiakon, hogy nincsenek összeszokva, a mieinknek pedig az, hogy szűk három napja dolgoznak együtt. Vannak begyakorolt figurák, de még nem az igazi a játék. Persze, nekem ehhez semmi közöm, és egyébként is biztos vagyok benne, hogy Tibi a szezon fő eseményére tökéletesen összerakja a csapatot. Összességében tehát nem volt nehéz, nem volt könnyű, 7 és fél, 8-as. :)

És az ötletgazda, Gergely István

Hogy tetszett?
Nekem - amellett, hogy én értem, mit ítél az bíró - ez egy olyan mérkőzés volt, amikor azt lehetett látni, hogy a játékvezetők konzekvensen hozták meg az ítéleteket. Nem kompenzáltak, és ez annak köszönhető, hogy meg kellett indokolni a döntéseiket. Kapott egy nyilvánosságot az ítéletük, lényegében ezzel nőtt a felelősségük, számon lehetett kérni őket azért, milyen ítéleteket hoztak. Végeztünk egy közvélemény-kutatást itt a Komjádi-uszodában a mérkőzés alatt, hiszen azok véleménye számít leginkább, akik nem értenek a sportághoz. Azt kell elérni, hogy kialakuljon a nézőkben: igen, megértettem, mi miért történik. Ez a nézőszám növekedéséhez vezethet szép lassan.

Nekem talán az hiányzott néha, hogy teljes mondatokban beszéljen a szpíker, hogy egy kicsit telhetetlen legyek. Tehát a „kétkezes szabálytalanság, kiállítás, kék 7-es” helyett mondjuk: „A kék 7-es játékos két kézzel megfogta a támadójátékost, ezért kiállították.” Vagy ez túl szájbarágós lenne?
Ebből nehéz lenne visszavenni. Az volt a cél, hogy ne legyen mesélős, arra ott lesz adott esetben a helyi szpíker, mondjuk majd egy klubmeccsen a későbbiekben. Ő mesélhet, de a játékvezetők döntéseit tolmácsoló embernek függetlennek, objektívnek, pártatlannak és lényegre törőnek kell lennie. A kétkezes fault egy nézőnek már többet jelent, mint amikor semmit sem hallott arról, mi történt a vízben. Később akár utánanézhet vagy egy következő támadásnál már figyelhet az ilyen mozdulatokra. A többi sportágban sem beszélnek többet, csak az alapinformációkat közlik.

Egy kis kitérő: Attila teljesítményéről mit gondolsz?
Mit is mondhatnék: nagyszerűen védett, köztük ötméterest is megfogott. Ráadásul nyertünk, elégedett vagyok.



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok