A Szolnok immár virtuális listavezető

2014. február 01. 23:06

Vesztett pontok tekintetében a Szolnoki Dózsa-Közgép már jobb a ZF Egernél, miután a két topcsapat rangadóján a hazaiak 8-6-ra győztek a meglehetősen drámai hetet záró bajnokcsapat ellen.

Az első nyolc perc Rijeka jegyében telt: a szerdai, igencsak durva BL-vereség nyomait még magukon viselő – csütörtökön sokkoló edzőváltáson áteső – egriek csak kóvályogtak, a Szolnok pedig elment 3-0-ra. Mint utóbb kiderült: ez ügydöntő volt a meccs végkimenetele szempontjából.

Három perc után jött az első találat, ekkor Vámos Márton lőtt egy szép akciógólt, majd a következő támadásból Hosnyánszky Norbert is csöngetett, szintén egyenlő létszámnál. Kisvártatva Török Béla értékesített egy emberfórt – Hárai Balázs ugyanakkor kihagyta a vendégekét, így maradt a közte három az első játékrészt követően.

Vámos Márton (Fotó: MTI)

Az Eger a második negyedben adott életjelet magáról: ekkor lejáróban volt a támadóidő, amikor Bátori Bence lövése megakadt Decker Attila mögött, s bár a folytatásban Vámos emberelőnyös góljával 4-1 lett, az utolsó percben alaposan kivágták a rezet a hevesiek, előbb Salamon Ferenc talált be akcióból, majd Hárai szerzett briliáns centergólt – mindjárt másként nézett ki a leányzó fekvése, úgymond (4-3).

A harmadik etapban viszont újfent a Szolnok került fölénybe: az első támadásukból Stefan Mitrovics vert be egy akciógólt, míg Bátori hat az öt ellen elengedett labdájára odaért Decker. Ez a negyed közepén ütött vissza, amikor Mitrovics volt eredményes fórban, s ezzel visszaállt a háromfás különbség (6-3). Lehetett volna több is, de ezúttal Hosnyánszky mérte el az irányzékot kissé emberelőnyben. Biros Péter értékesített egy ötméterest, erre viszont postafordultával jött a válasz, Vámos ezúttal sem téveszett létszámfölényben (7-4). Még volt egy, félig-meddig meccslabdának számító fór az egri kapu előtt, ám Zsivko Gocsics nem tudta kihasználni.

Akkor még úgy tűnt, simán belefér, hogy elszalasztották a közte négyet – ám a negyedik felvonás Varga Zsolt találatával indult (a kiállítást követő 21. másodpercben lőtte be – azért megadható előnygólnak...), s miután Vörös Viktor elbaltázta a szolnoki fór befejezését, egy mutatós ellenakció végén Kevin Graham egy gólra zárkóztatta az egrieket.

Ám ahogy korábban is történt, a remény még fel sem tudott csillanni igazán, a következő támadásban ugyanis újra előnybe került a Szolnok, és Kis Gábor ismét mattolt közelről (8-6). Igaz, még maradt idő bőven (4:52), ám a következő percekben eredménytelenül birkóztak a felek. Másfél perccel a vége előtt időkérés után, hat az öt ellen jöhetett az Eger, Hárai azonban nem tudta ugyanazt megoldani, amit Kis a túloldalon, és ezzel eldőlt a parti – több gól már nem esett, csupán némi extra feszülés vezetődött le, egy szolnoki kispadnak odanyomott piros lap képében.

Az Eger tehát meglehetősen sanyarú mérleggel zárta a hetet: szerdán minden idők legsúlyosabb BL-veresége (7-20), csütörtökön mínusz egy edzőlegenda (Gerendás György), szombaton a veretlenség elvesztése az ob I-ben. Sőt, a vesztett pontok okán a Szolnok gyakorlatilag virtuális listavezetőnek tekinthető...

Eredmény - ob I.-es bajnokság, 17. forduló:
 
Szolnoki Dózsa-Közgép–ZF Eger 8-6 (3-0, 1-3, 3-1, 1-2)
Játékvezetők:
Székely Balázs, Petik András

Szolnok: Decker A. – Mitrovics 2, Hosnyánszly 1, Jansik D., Kis G. 1, Gocsics, Vámos 3. Cserék: Vörös, Alekszics, Pásztor, Török 1. Vezetőedző: Kovács István
Eger: Bisztritsányi – Bátori 1, Kovács G., Gór-Nagy, Hárai 1, Biros 1, Graham 1. Cserék: Zalánki, Salamon 1, Bedő, Varga Zs. 1, Lőrincz, Bundschuh. Vezetőedző: Dabrowski Norbert

Emberelőnyök: 5/8, ill. 1/4
Ötméteresek: –, ill. 1/1
Védési statisztika: Decker A. 7/13 (54%), ill. Bisztritsányi 7/15 (47%)
 
További eredmények:
 
OSC-Újbuda - Kaposvári VK 7-9 (2-1, 3-2, 1-3, 1-3)
Lactiv-Vasas-Plaket - KSI 10-8 (2-2, 3-3, 4-1, 1-2)
PVSK-Füszért - Hegyvidék-Ybl 16-9 (2-0, 4-4, 5-2, 5-3)
BVSC-Zugló - RacioNet-Honvéd 14-11 (2-3, 4-4, 6-3, 2-1)
 
Ezekről a meccsekről itt lehet bővebben olvasni.



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok