Szoros volt, de pontosabban célzott a Szeged

2014. január 31. 19:35

A Debrecen kiválóan tartotta magát a szegediek otthonában, hát akciógólt szerzett, de pontatlanabbul lőtt, mint a Vincze-csapat, így háromgólos vereséget szenvedett.

Varga Tamás a Szolnok elleni mérkőzés után azt mondta, kapus nélkül nem lehet a vízilabdát játszani. Akkor sérülés miatt kellett nélkülöznie a DVSE-nek James Clarkot, a csapat ausztrál játékosát, most viszont a Szeged ellen azért nem volt ott a keretben a kapus, mert odahaza készült az ausztrál válogatott edzőtáborában.

Így ezúttal is a fiatal Péterfy Mihály találta magát a kezdőben, hiszen Branislav Mitrovic továbbra is vállműtétje után lábadozik. Hazai oldalon Nagy Viktor volt a csapat első embere, így ha csak a keretet nézzük, ezen a poszton bizony az egyik oldalra eléggé elbillent a mérleg, már 0-0-nál, még ha a debreceniek kapusa tehetséges is a szakemberek szerint.

No, de egy fecske nem csinál nyarat, telet sem: az első negyed végén 3-2-es debreceni vezetést mutatott az eredményjelző. Tóth Márton centergóljával még megszerezte a vezetést a Szeged, és Marnitz Gergő akciógólja után Juhász Zsolt is előnyhöz jutatta a hazaiakat, az utolsó két szó (gól) a vendégeké volt: Kállay Márk és Süveges Máté talált be, Szivós emberelőnyből az utolsó támadást elvétette.

Kiss Csaba dühből lőtte emberelőnyös találatát (3-3), majd Péterfy mutatott be bravúrokat. Sőt, egy időkérést követően előbb Chilkó Márton, majd Weszelovszky László talált be, 5-3-ra ment el a DVSE! Időt is kellett kérnie Vincze Balázsnak.

Meg is kapta a fórt a Szeged, Tóth Márton pedig közelebb hozta a kupadöntőst. Sőt, aztán kiharcolt egy ötméterest is csapatának, azt Juhász értékesítette, 5-5. A negyed végén Nagy Viktor mutatott be bravúrt Halek Márton fórban elengedett lövésénél.

Fotó: szve.hu/archív

A Kaposvárnak hat gólt lövő Szivós Márton első pénteki találatára 17 percet kellett várni (6-5), de a szerb Sasa Misic azonnal egalizált, hogy aztán Szivós ismét bombázzon, 7-6 a Szegednek. Aztán újra Misic volt a főszereplő, mert támadóhibát vétett, az ellenakciónál Hegedüs Gábor 8-6-ra duzzasztotta a hazai előnyt.

Egy remek labdaszerzés után (Jansik Szilárd volt a „tettes”) időt kért Vincze Balázs, és a pauza után Halekot ki is küldték, így megvolt a lehetőség a háromgólos előny kiharcolására, csakhogy Péterfy hárította Molnár Papesz kísérletét. Marnitz Gergő második akciógólja után 8-7 volt az állás három perccel a negyed vége előtt – kapufás bombagól volt mellesleg.

Tóth Márton jelezte, nem akar lemaradni a góllövésben, előnyből talált be, Chilkó viszont akcióból (9-8). Varga Tamás is kikérte idejét 53 másodperccel a vége előtt, de Halek lövését Nagy Viktor ezúttal is bravúrral hárította. Még Weszelovszky is egyenlíthetett volna, de maradt 9-8 a zárónegyed előtt, a kapufa mentett.

Jól indult szegedi szempontból a negyedik negyed, hiszen kétszer is próbálkozhattak, Hegedüsnek sikerült is betalálnia, 10-8. Fordulópont jött eztán, hiszen hat és fél perc volt hátra a meccsből, így egy esetleges debreceni gól még nyitottá tette volna a végkimenetelt. Csakhogy nem jött: Marnitz és Predrag Jokic gólját is fogta Nagy Viktor, 4:37-tel a vége előtt pedig Hegedüs már a harmadik gólját szerezte, 11-8.

Kállay Márk megragadta az utolsó reménysugarat (némi képzavar), 11-9 után azonban jött Juhász Zsolt, és 3 perccel a vége előtt visszaállította a háromgólos differenciát. Elhibázta a DVSE a támadásait, hol pontatlanul céloztak, hol Nagy Viktor avatkozott közbe, a meccs eldőlt.

Érdekesség, hogy mindkét csapat 24 alkalommal lőtt, de a szegediek végül 3-mal több alkalommal zörgettek. Nagy Viktor mindamellett 50 százalékkal védett.
Figyelemre méltó a debreceniek 7 akciógólja (plusz Misic center- és Kállay szabaddobásgólja) , és az a tény, hogy egyetlen emberelőnyös találatot sem szereztek, valamint a hazaiaknál Hegedüs és Juhász remek játéka is kiemelendő.

Eredmény – férfi ob I.-es bajnokság, 17. forduló:

A Híd-Szeged – Debreceni VSE 12-9 (2-3, 3-2, 4-3, 3-1)

Szeged: Nagy Viktor – Kiss Cs. 1, Szivós 2, Decker Á., Seman, Juhász 3 (1), Tóth M. 3. Csere: Jansik, Sánta, Hegedüs 3, dr. Molnár, Kunac. Vezetőedző: Vincze Balázs
DVSE: Péterfy – Palotás, Busila, Weszelovszky 1, Marnitz G. 2, Misic 1, Halek. Csere: Kállay 2, Süveges 1, Vindish, Chilkó 2, Jokic. Vezetőedző: Varga Tamás

Gól/emberelőny: 7/14, illetve 0/11
Ötméteresek: 1/1, illetve -
Kipontozódott: Decker Á. (27.)
Kapusok: Nagy Viktor 9/18 (50%), illetve Péterfy Mihály 4/16 (25%)



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok